Képviselőházi napló, 1887. VII. kötet • 1888. deczember 3-1889. január 18.

Ülésnapok - 1887-158

2É6 158. országos ülés jairaár Il-én, pénteken. 1889. részről adjuk meg fiatalságunknak az alkalmat bizonyos engedmények és könnyítések által, hogy ezt a vizsgálatot valóban jó sikerrel le is tehesse. A mi fiatalságunkra nézve pedig t. ház, a tartalékos tiszti vizsgálat sikeres letétele csakis azon körülménytől függ, hogy az illető birja-e kellőleg a német nyelvet vagy nem. Már pedig, t. ház, be kell vallanunk, beismerem szégyenünkre, (Zaj a a szélső baloldalon. Élénk felkiáltások: Ohó! Malijuk!) hogy fiatalságunk nagyobb része a német nyelvet nem bírja. (Mozgás a szélső baloldalon. Felkiáltások: Széchenyi István nem azt tanította!) De, t. ház, itt a hibát nem a fiatalságban keresem, hanem a helytelen paedagogiai rendszerben, melylyel nálunk a német nyelvet tanítják. Mert nem helyes paedagogiai rendszer az, hogy a középiskolákban nagyobb súlyt helyeznek a holt nyelvekre, mint az élőkre. (Félkiáltások a szélső baloldalon: Helyesen!) Midőn az a magyar fiu, t. ház, családi körében soha vagy csak elvétve hall német szót; (Élénk felkiáltások a szélső baloldalon : Helyes! Bár ugy volna ! Halljuk! jóbbfélől) az iskolában csak hetenkint 2 órát szentelnek a német nyelv tanítására és ebből kifolyólag az érettségi vizsgálatnál sem követelik e nyelv tökéletes birását, (Helyeslés a szélső baloldalon) akkor, t. ház, majdnem a lehetetlenségek közé tartozik, hogy az a magyar ifjú, aki például Debreczenben vagy Nagyváradon végzett iskolát, egy rövid esztendő alatt oly tökéletesen elsajátítsa e nyelvet, hogy az abstraet katonai tudományokban, melyekről azelőtt sohasem hallott, folyékonyan kifejezhesse magát. (Nyugtalanság és zaj a szélső baloldalon. Halljuk •' Halljuk! a jobboldalon.) S ebből a tekintetből, t. ház, csakis melegen üdvözölhetem azon rendeletet, ojelyet a közoktatásügyi minister ur kibocsátott. (Helyeslés a jobboldalon. Nagy zaj és ngugtalanság a szélső baloldalon.) Nekünk magyaroknak, eltekintve az általános műveltség szempontjától, mely legalább is egy világnyelv ismeretét feltételezi, már csak Austriával való sajátságos viszonyunknál fogva is nagy súlyt kellene helyeznünk a német nyelv elsajátítására, a nélkül, hogy ez által magyar nemzeti jellegünkön csak a legcsekélyebb csorbát is ejtenők. (Helyeslés jobbfelől. Élénk ellenmondás a szélső baloldalon.) A mig tehát, t. ház, paedagogiai rendszerünk e tekintetben meg nem változik, addig szerény felfogásom szerint fiatalságunkra nézve csakis a nyelv kérdésében lehet a tiszti vizsgálatot megkönnyíteni. Mert, hogy főleg a nyelv képezi a nehézséget, bizonyítja az a körülmény, hogy a közös hadseregnél az egy éves önkéntesek 80%-a a tiszti vizsgálatnál elbukik, mig a honvédségnél 927« jó eredménynyel teszi azt le. Tudjuk azt is, hogy a mérvadó katonai körökben szintén belátták már ezen egészségtelen helyzet tarthatatlanságát s már eddig is távolról sem helyeztek oly nagy súlyt a nyelv kérdésére és nem vették oly szigorúan, mint annak előtte. (Élénk derültség és mozgás balfelöl. Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) És őszintén megvallva, t. ház, hogy az igen t. honvédelmi minister ur nyilatkozatai, melyeket a véderőbizottság tanácskozásai alkalmával ezen kérdésben tenni szives volt, engem gyakorlati szempontból tökéletesen megnyugtattak, mert a t. minister ur kijelentette, hogy az utasításban meg lesz minden arra nézve, hogy azért, mert valaki a német nyelvet teljesen nem bírja, a tiszti vizsgálaton nem fog megbukni és hogy a német nyelvben való gyakorlatlanság mellett is a tiszti vizsgálatot le fogja tehetni, ha csak egyáltalában semmit sem tud a német nyelvből. És ebben, t. ház, szerény felfogásom szerint, — ismétlem — gyakorlati szempontból megnyugodhatunk, mert a német nyelv a közös hadseregnek szolgálati nyelve, a kölcsönös megértés közege lévén, minden tisztnek legalább is annyira kell azt birnia, hogy magát érthetően kifejezhesse, a mennyire a szolgálat feltétlenül igényli. Ezeket figyelembe véve, azt hiszem, nem kell attól tartanunk, hogy hazai fiatalságunknak ezentúl nyelvi nehézségekkel kell megküzdeniök, jóllehet őszintén megvallom, szivesebben látnám és nagyobb garantiát találnék abban, ha a nyelv kérdése magában a törvényben lenne körülírva és minden tekintetben biztosítva, mert meg vagyok ugyan győződve a mérvadó katonai körök jóakaratáról, de azt mégis figyelembe kell venni, hogy a törvényt nem csak ezen esztendőre alkotjuk és jöhetnek viszonyok, midőn az utasításokban foglaltakra nem fognak oly súlyt fektetni, mint a minőt ezen fontos kérdés valóban megérdemel. De, t. ház, nem hallgathatok el még egy körülményt, tudniillik, hogy a nyelv kérdését — a mint hogy minden éremnek két oldala van — nemcsak gyakorlati, de közjogi oldaláról is figyelembe kell venni. És itt sajnálattal kell kijelentenem, hogy a mennyire annak gyakorlati oldalát megnyugtatónak találom, annyira aggodalmakat ébreszt bennem annak közjogi része. (Halljuk! Halljuk! bálfelől.) Mert az utasításokban ki lenne mondandó, hogy azon egyéves önkénteseknek, kik a német nyelvet tökéletesen nem bírják, saját anyanyelvük használata volna megengedendő. Már most, t. képviselőház, akár magába a törvénybe, akár az utasításokba tétetik e nyilatkozat, nem vagyok képes belátni, hogy Magyarország, mint politikai nemzet, melynek nemzeti honvédsége van magyar vezényszóval, melynek közjogi alaptörvényeink szerint jogosított államnyelve van, mivel érdemelte meg, hogy ezen államnyelv az osztrák-magyar monarchia egyéb nemzetiségeinek nyelvével egy színvonalra helyeztessék ? (Tetszés bálfelől.) Ez szerény felfogásom szerint közjogi sérelem, államnyelvünk határozott mellőzése és