Képviselőházi napló, 1887. VII. kötet • 1888. deczember 3-1889. január 18.

Ülésnapok - 1887-157

157. országos ülés január 10-én, estttfírtökön. 1889. ^17 Első pillanatra szembeötlő az alaki különbség e két határozmány között. Eddig mi határoztuk meg szabadon és függetlenül, hogy mekkora létszámban és minő alapon szervezzük a véderőt; jövőre, ha e szakasz törvényerőre jut, ő Felsége hadügyministerét illeti e részbeD a kezdeményező szó. Ha előterjesztéséhez megtagadja e parlament hozzájárulását, érvényben marad a mai rendkivüli hadilétszám, érvényben mindaddig, mig felette a megegyezési processus tart, mig e népképviselet határozata az országgyűlés másik felének, azután a koronának s a mi ép oly alkotmányellenes, mint lealázó, végső fórumban az oszrták örökös tartományok törvényhozásának jóváhagyását elnyeri. Complicált közjogi helyzetünk mellett az ilyen processusnak tartama beláthatatlan, hatása és izgalmai kiszámíthatlanok. De nagy a különbség a két határozmány között, nemcsak alaki, hanem materialis tekintetben is, mert a 68-iki törvény szövegezése szerint a monarchia mindkét állama törvényhozásának egészen írj megegyezésre jutása volt szükséges, akár ahhoz, hogy a hadi létszám változzék, akár pedig, a mi concrét esetben ép oly életbevágó lehet, hogy az mai rendkívüli létszámában fen tartassék ; jövőre pedig ez utóbbira nézve elég, ha bármelyik fél törvényhozásának dispositiójáboz hozzájárulását a másik megtagadja. A vétójog utolsó fórumában átszáll a koronáról egy idegen állam, Austria törvényhozására. Altalános a tapasztalás, t. ház, bár fájdalmasan esik azt constatálnunk, hogy a népképviselet tekintélye s vele együtt a parlamentaris rendszeré európaszerte hanyatlóban van. Montesquieu theoriája, midőn az állam hatalmi tényezőit megosztá, hogy azok kölcsönösen szabják meg egymás működési körét, hogy azok mindegyike megtalálja korlátját a saját és másik kettő önállóságában —ez az elmélet nem vetett számot azzal a negyedik tényezővel, melynek szövetsége folytán azok egyikével szemben a másik kettőnek jogai, befolyása üres alakisággá, maholnap fenmaradása is puszta kegyelemmé sülyedt. Ez a hatalmi tényező az állandó hadsereg, a mely, — mert berendezése máskép nem is gondolható — mint a fejedelmi hatalom alárendelt szövetségese, szemben áll a népfenségjogok orgánumaival. Ha ma élne Montesquieu, láthatná európaszerte, hogy a hol széles alapon szervezett állandó hadseregek, mint az államok összes organisált erejének letéteményesei szükségessé váltak, ott a népképviseletnek mindinkább csak a felelősség marad meg, hatalma szemlátomást fogy, szerepe egyre szánalmasabb. Megszavaz hadseregeket, a melyekkel nem rendelkezik, megszavaz milliókat oly háborúkra, a melyek czélját nem ismeri, a melyeknek megüzenésébe beleszólása nincs. Élhet a népképviselet, nem tagadom, az KÉPVH NAPLÓ. 1887—92. VII. KÖTET. alkotmány értelmében, ultima ratiókép, újonczvagy budgetmegtagadási jogával. De testületet képzelni magamnak nem tudok, mely a fejedelem katonai tanácsadói ellenére ezen eszközökért a felelősséget magára vehetné, mikor határozatával szemben talál egy szerződésszerű törvényt, mely a hadilétszám kérdésbe vehetését, örök időkre kiható érvénynyel, királyi praerogativának jelenti ki. A közös hadügyi kormány maga sem volt talán tisztában vele, hogy a mai külpolitikai helyzet nyomása alatt, a monarchia biztonságát czélzó törvény keretében lépnie fel ilyen követeléssel — bizalmatlanság és illoyalitás a nemzet és annak parlamentje iránt • de magáról a t. kormányról és annak többségéről felteszem, hogy a javaslatnak ezen jogfosztó szakaszát a részletes vita folyamán el fogják ejteni. Az egész javaslatnak, hadszervezeti szempontból kétségtelenül legfényesebb intézkedése az, mely a póttartalék létszámának korlátlan kiterjesztését kívánja. Ezen fontos reformnak az alapján Ítélendő meg a javaslatnak általánosságban elfogadása vagy elvetése, mert annak minden egyéb részlete ehhez képest csak accessorius jelentőségű, a melyeknek elbírálása, a dolog természete szerint a részletes vita keretébe tartozik. Ujabb időben nemcsak szövetségesünk, a német császárság, de azok az államok is, melyek a békét ép e szövetség ellenére megzavarhatnák, haderőiken sokat fejlesztettek. A történelmi tapasztalás, vagy, hogy olyan messze ne térjek, a közönséges logika is mindenkit eléggé meggyőzhet, hogy szomszédos és aggressiv államok fegyverkezésével szemben ideig-óráig a békét, azok támadásával özemben a győztes védelmet csupán hasonló eszközzel lehet biztosítani. Meg vagyok győződve, hogy nálunk az előbbi tekintet, a béke az irányadó, mert nem tudok népet a földtekén, melyre a culturalis békés fejlődés nagyobb és sürgetőbb kötelességeket rótt volna, mint épen mi reánk. S mivelhogy irányzatunk békés, pénzügyi helyzetünk pedig csaknem elérte az elviselhetőség határát, örömmel kell üdvözölnöm a hadügyi kormányt, hogy a rendes hadállomány és a békelétszám emelése nélkül talált espedienst véderőnk tetemes növeléséhez, Talált expedienst az általános védkötelezettség igazságos és democraticus alapján. Olyan alapon és alakban a hogy ezt a 48-as függetlenségi párt egyik tekintélyes szónoka, Ugron Gábor t. képviselőtársam már 10 év előtt, 1879-ben, következő szavakban sürgette: „Az alapelv, a melyen a hadszervezet nyugszik, az általános védkötelezettség. Ezen princípiumot nem kellene csonkán, kifejlesztetlenül hagyni, hanem ki kellene fejleszteni, hogy ne csak azok, akik a sorozó bizottságok által alkalmasaknak találtatnak, lépjenek a hadsereg kötess