Képviselőházi napló, 1887. VII. kötet • 1888. deczember 3-1889. január 18.
Ülésnapok - 1887-154
J 86 ls4- <» r s zíi ? 05 ülés deczemtoer 15-én, szotnbaton. 1888. a kisajátítást rendelő intézkedés. Mert mikor a kisajátítási törvény a gyárak kisajátítására azt mondja, hogy a kereskedelmi minister rendeli el a kisajátítást, de a főváros és a közmunka-tanács hozzájárulásával, akkor t. ház, azt tartom, hogy mégis csak jó lett volna, ha e kísérlet megtétetik; ha a főváros csakugyan olyan makacs lett volna, hogy a kisajátításba nem egyezik bele: a közmunka-tanács hozzájárulása kikéretik; ekkor lehetett volna azt mondani: miután te főváros nem akarsz hozzájárulni, ime a közmunka-tanács hozzájárult és én ennek alapján a kisajátítást el fogom rendelni. De egyelőre, mikor még a hatáskörök tisztázva nincsenek és miután ez az első eset, ahol hasonló jogi kérdés felmerül, én azt hiszem, hogy a méltányosság megkívánja, hogy előbb hallgassuk meg azt a bizottságot, mely a ház előtt mindig mint törvénymagyarázó s indítványtevő szokott meghallgattatni, (Élénk helyeslés balfelöl) hallgassuk meg ezen kérdés jogi oldalának^ tisztázása végett az igazságügyi bizottságot s ezért elfogadom a Kaas Ivor t. képviselőtársam indítványát. (Élénk helyeslés balfelől.) Matlekovits Sándor államtitkár: T. ház! Nem akarom követni az előttem szólt t. képviselő ur példáját, a ki a szőnyegen levő tárgynak inkább személyes oldalait tüntette elő és nem fogadta meg Kaas Ivor t. képviselőtársam azon intését, hogy ne tekintsünk személyekre, gyárra, és fővárosra, hanem beszéljük meg a kérdést tárgyilagosan ugy, a mint az a fennálló törvények szerint megítélendő. (Hdyeslés.) Minthogy, nézetem szerint, semaSchönwaldféle czég, sem pedig a fővárosnak érdeke nem tartozhatik a ház elé, hanem csakis azon kérdésnek megítélése képezheti feladatát: vájjon a ministerium ebben az esetben a törvény alapján helyesen járt-e el, igen vagy nem? . . . Polónyi Géza: Ez a kérdés! Matlekovits Sándor államtitkár: Én nem fogok abba belebocsátkozni, hogy ki hibázott, vájjon a város, vagy az illető czég hibázott-e, hanem meg fogom kísérelni a tárgyat ugy a mint előttünk fekszik,atörvényekalapján megítélni. (Élénk helyeslés.) Minthogy pedig az argumentumok, melyek a ministerium intézkedése ellen felhozattak, különösen három irányban emiittettek fel, tisztázzuk e három irányt. Az első irány, a melyben a ministerium megtámadtatott, az, hogy az ipartörvény értelmében nem minden esetre van elrendelve kisajátítás; de a törvény világosan azt mondja, hogy a mennyiben valamely üzlet az egészségre ártalmas és az üzlet ártalmassága máskép el nem hárítható, az megszüntethető, de ez csak teljes kárpótlás mellett, kisajátítás útján történhetik meg. Tehát alternatíva van adva a közigazgatási hatóságoknak: vagy intézkedni, hogy az illető gyárban a közegészségügynek megfelelően szabályoztassék az egész üzem és ennek következtében a gyár, ha e feltételeket teljesíti, tovább is folytathatja működését; vagy ellenkező esetben, ha ezt nem teljesítheti és a közegészségügyi szempontok igen fontosak, a gyár működését be kell szüntetni. A kisebb érdek, vagyis az ipar érdeke, a nagyobb, vagyis a közegészségügyi érdek mellett háttérbe szorul és akkor a tulajdonos kárpótoltatik, még pedig kisajátítás iVrján. Ez a törvény világos magyarázata. (Ügy van! a jobboldalon.) Mi történt ezen esetben ? (Halljuk! Halljuk !) A városi közegek, — mert ma itt az a finom distinctio tétetett, hogy különbség van a város és a városi közegek közt, — azt találják, hogy ez a gyár üzeme okvetlenül megszüntetendő, tehát az ipartörvény azon szakasza alkalmazandó, mely szerint a gyárat be kell zárni; azt ki kell sajátítani, még pedig kárpótlás mellett. Azt gondolom t.ház, hogy ez olyan tiszta, hogy a ki egyszer is elolvasta a törvényt és abból mást tud kimagyarázni, mint ezt: az nem tud holyesen olvasni. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon) Ez az egyik. Most vegyük elő a második esetet. Azt mondja Kaas Ivor t. képviselőtársam: igaz, a kisajátításéi van rendelve, de a ministerium hibázott, mert már a következő szakaszban ki van mondva, hogy ha a kisajátítást elrendelik: akkor a főváros a közmunkatanács egyetértésével állapítja meg a kisajátítást s csak ha ezek eltérően határoznak, dönt a minister. Itt pedig — úgymond — nem ez történt, itt a minister meg sem várta, mit csinál a város és közmunkatanács, hanem mindjárt elrendelte a kisajátítást. Hát nézzük meg ezt a dolgot, milyen nagy sérelem van ebben ? (Halljuk! Halljuk \) A kisajátítási jog, nézetem szerint, nem azt akarja védeni, a ki kisajátítani akar; hanem azt, kinek a tulajdona megsértetik és a kitol el akarnak valamely jogot venni. Tehát a törvény világosan a legfőbb hatóságnak, a ministeriumnak kezébe adta azon jogot, hogy a kisajátítást engedélyezze, ha közszempontból szükségesnek tartja az egyéni tulajdon elvonását és ha az egyéni tulajdont, mely minden államban védve van, csakugyan el kell venni. Ennek következtében szükséges, hogy az illető — itt tehát a város — azt mondja: rám nézve oly fontos ez az eset, hogy el kell vonnom az illető tulajdonjogát. A minister határoz e felett és megadja a kisajátítási jogot. De itt mi történt? Az, hogy a ministeriumnak csak akkor jutott ez az eset tudomására, mikor a jog elvonása már megtörtént; a mikor tehát ezeket a forumokat megtartani már többé nem lehetett. Egy erőhatalmi tényező belenyúlt a tulajdonjogba és a városnak, már nem tudom melyik közege, azt mondotta, hogy itt a gyár nem folytathatja tovább működését, itt nem lehet
