Képviselőházi napló, 1887. VII. kötet • 1888. deczember 3-1889. január 18.

Ülésnapok - 1887-154

154. omágos ülés deezembi utczákban nagyobb mennyiségű gyú-anyaggal működvén, vagy ilyet készítvén, könnyen tűzveszélyt okozhatna, az, ha a káros befolyás máskép el nem távolítható, még az esetben is, ha az a jelen törvény alapján engedélyezett ipartelepen gyakorlatba vétetett, vagy ezen törvény keletkezte előtt érvényben volt rendszabályoknak megfelelőleg tízetett is, teljes kárpótlás mellett, kisajátítás útján megszüntethető." Az utolsó szavak, „kisajátítás útján" képezték a ministerium tévedésének okát, mert feledte, hogy hiszen ez is feltételhez van kötve, tudniillik „ha máskép el nem távolítható", a mi ezen esetre és a legtöbb más esetre nem áll. De a törvény továbbá azt mondja: „Az ily kisajátítást igénylő vállalat káros volta sohasem a magán, hanem mindig a közérdek szempontjából ítélendő meg." Tehát ebből — gondolom — azt lehet következtetni, hogy magánfél nem követelhet kisajátítást, még ha felebbez is, hanem követelhet csak a hatóság. Olvasom tovább: (Halljuk!) A 37. §. szerint: „Ily esetben, az üzlet megszüntetése az 1881 : XLI. t.-cz. értelmében történik. A kisajátítási jogot a földinívelés-, ipar- és kereskedelemügyi minister adja meg, még pedig —a)pont szerint — Budapesten,a fővárosi képviselő testületnek a közmunka-tanácscsal egyetértőleg hozott határozata alapján." A hol tehát Budapest főváros és a közmunka-tanács ilyen határozatot nem hoztak, a kisajátítás elrendelését semmi módon nem igazolja a törvény, a kereskedelmi ministeriumnak a kisajátítást önhatalmilag elrendelni joga nincs, annál kevésbé van, mert annak oka sincs, mint azt az előbbi szakasznál kimutatni bátor voltam. De a hivatkozás a kisajátítási törvényre megmutatja, hogy a kisajátítás mire vonatkozik. A XLI. t.-cz. 9. §-a igy szól: „A kisajátítás tárgyát csak ingatlan dolog képezheti." Tehát üzlet is, ha ingatlan természetű ; nem ingatlan természetű üzlet nem képezheti a kisajátítás tárgyát, idegen tulajdon annál kevésbbé. És én absolute nem értem, hogyan magyarázhatta a törvényeket a minister ur ugy, mi indíthatta őt arra, hogy ismételten a fővárosnak minden fölterjesztését feloldva, mindig ellenkezve a hatósággal, beleütközve a törvénybe, egy privát vállalat érdekében, a melynek megajánltatott a kárpótlás, felajánltatott a per útja, ilyen méltányos eljárással szemben, mondom, nem értem miért, hogy a ministerium minden áron és minden esetre ötször egymás után a kisajátítást parancsolta meg? Hát, t. ház, ezen jogsérelmek ellen, hogy most a ház álláspontjára térjek át, nem maradt más hátra a fővárosnak, mint először térdet-fejet hajtani, másodszor pedig a t. országgyűlés segítségét hívni fel azon kérvényben, mely előttünk fekszik s melyban felsorolja jogsérelmeit, melyeket a t. előadó ur er 15-én, szombaton, 1888. \ g\ is részben előadott; előadta azt, hogy hiszen itt már előzetesen jogérvényes határozatok hozattak, előadta, hogy itt magánfél és a főváros között hatósági intézkedés folytán kárpótlási jog, tehát magánjogi viszony, a törvényes bírótól elvonva, rendeletileg intéztetett el; és felhoz a főváros több más jogi okot, melyeket beszédemben érinteni bátor voltam. Már most itt áll a t. ház ítélőszéke előtt a földmivelés-, ipar- és kereskedelmi ministerium mint egyik hatóság és Budapest főváros, mint má sik hatóság és kérdik: mi az igazság ? vagyis kérik a törvény határozott magyarázatát. Az a kérdés: a minister urnak van-e igazsága? És nem ismerhetem el, a t. előadó ur szavaiból, hogy a ministeriumnak annyiszor ismételt hibás felfogása törvény-alkotó, vagy törvény-magyarázó hatálylyal bírhatna, hogy azért, mert a ministerium igy és igy intézkedett, mindig és mindig törvénytelenül, hogy tehát többé jogorvoslat Magyarországon ne lehessen s ha igy ismételt jogsérelem követtetett el egy nagy törvényhatóságon, az állandósittassék, jogérvényesíttessék és végleg eldöntöttnek tekintessék és hogy ezen háznak ez ellen ne legyen legalább szava. Ezért szólaltam fel s kérem a t. házat, hogy mint a törvények magyarázója és ez esetben mint a közigazgatási bíróságoknak helyettesítője, ne a Szabó-Sehönwald czéggel foglalkozzék s ne a főváros ügyét, szemben a Szabó Schömvald czéggel tárgyalja, mert ez mind nem tartozik ezen ház ítélete elé, hanem igenis ítélete elé tartozik az, hogy az ő felelős ministeriuma miként járt el, mikép tartja meg a törvényt, hogyan magyarázza azt s mikép bánik el az ország hatóságaival és polgáraival? Ez tartozik a ház elé s ezen szempontból kívánom, hogy e kérvény komolyan tárgyaltassék. A t. ház, mint törvényhozás, saját törvényeinek legilletékesebb magyarázója s a kormány azoknak csak köteles végrehajtója. Daczára ennek, nem kívánok a kormány ellen actiót, mert jól tudom, hogy a főváros ügye veszve van, mihelyt itt mint oppositió lépek fel. Én tehát a t. kormánynak és pártjának módot és lehetőséget kívánok nyújtani, hogy igazságos lehessen, saját belátása, jóindulata, igazságossága és törvényessége szerint. A t. ház ilyen fontos jogügyekben nem szokott ex abrupto ítélni, nem szokott ítélni mint bíróság egyes beszédeknek hullámzó benyomása alatt,hanem ítélni szokott eljárása szerint, vagyis az ilyen ügyeket azon bizottságok egyikéhez utasítja, a mely bizottságokat a végből küldött ki, hogy a hatáskörükbe tartozó ügyeket alapos elbírálás és megítélés tárgyává tevén, véleményes jelentést terjesszenek azokról a t. ház elé, olyat, melyet bölcseségük és belátásuk szerint jónak látnak s melyhez a kormány is hozzájárulni szokott. Ilyen a kérvényezési bizottság is. De ebben az esetben, midőn a t. ház előtt a jelen ügynek jogügyi természetét felvetettem,