Képviselőházi napló, 1887. VII. kötet • 1888. deczember 3-1889. január 18.

Ülésnapok - 1887-154

180 154. országos Ülés decíember 15-én, szombaton. 1888. súlyozta azon jogsérelmet, mely velünk szemben elkövettetett s minden egyes felszólaló kiemelte a főváros közönségének velünk szemben való kártérítési kötelezettségét, mit maga a polgármester ur is elismert és végre is a közgyűlésen Gerlóczy alpolgármester ur azon indítványt tette: mondja ki a közgyűlés, hogy a kártérítést elvben elfogadja és utasítja a tanácsot, hogy kísérelje meg". A tanács tehát a közgyűlés értelmében felszólította a czéget, hogy kártérítési követeléseit 30 nap alatt adja elő, de mire a czég e határozat ellen felebbezett a rainisteriumhoz, hivatkozván a ministerium korábbi hibás végzésére, mely a kisajátítást rendeli el. A czég azt vélte, hogy „a kérdés csak az, hogy mi úton-módon köteleztetik a főváros kártérítést nyújtani, kisajátítás utján". Tehát nem méltányos kártérítést kivánt, hanem kisajátittatni akarta magát. Ezen felebbezés felment a ministeriumhoz, a mely feloldotta a főváros végzését és ismét kisajátítási határozatát küldte le; mire a főváros azt mondotta, hogy ez esetben jogérvényes, közegészségügyi dolgokról van szó, a melyek ügye befejeztetett, kisajátítási ügyekről pedig nekünk a ministerium nem parancsol, tehát oly dologról, a mely ezen ügyre nemvonatkozhatik, intézkedés szüksége fenn nem forog, mi tehát ez ügyet nem folytatjuk, hanem leteszszük, vagyis más szóval, utasítjuk a Szabó és Schönwald-czéget per útjára, ha velünk egyezkedni nem akar. E végzést a czég ismét felebbezte a ministeriumhoz és ez ismét megerősítette azon első határozatát, a mely szerint kártérítés, sem egyezség útján, sem per és bíróság útján, hanem kártalanítás legyen kisajátítás útján —mert dixi. (Halljuk! Halljuk!) És erre a főváros talán makacskodott? Nem, hanem azt mondotta, hogy ha a t. kereskedelemügyi ministerium oly nagyon protegálja Szabó és Schönwald urakat, mi nem bánjuk, mert nekünk Schönwaldék, mint polgárok ellen semmi kifogásunk nincs, ám űzzék iparukat tovább azon a helyen, a melyhez hozzákötötték magukat, azonban az egészségügyi szabályoknak teljes betartása mellett. És erre megint talán igy helybenhagyatott a dolog? Nem. Fölment a ministeriumhoz és a minister ismételte, hogy miután a czég most már nem akarja folytatni üzletét, részint a czég akaratából, részint a ministerium és részint a főváros hosszadalmas eljárása folytán; mert — megjegyzem, hogy a ministeriumnál is az első stádiumban nyolcz, vagy nem tudom, hány hónapig hevert a dolog — a czég e harmadik módust sem tartozik acceptálni, hanem előállt azzal, hogy kisajátittassék s a ministerium ismét pártjára állt. Ez volt a fővárosnak eljárása. A harmadik személy, ki befolyt a dologba, a ministerium volt. Nem szükséges, hiszen nem is akarom említeni, hogy Budapest főváros VII. kerületének képviselője Matlekovics Sándor államtitkár ur, ki pártfogolja a magyar ipart, tehát meg vagyok róla győződve, hogy azon nemes intentiók szerint cselekedett, a melyek a főváros kérvényében elismerőleg említve vannak: hanem megjegyzem azt, hogy ha a ministerium hibásan először ugy járt el, miután a főváros hatósága előadta sérelmeit, ismételve különböző alakban, különböző módon, becsléseknek és nem tudom én miféle szakszemléknek, helyi szemléknek felvételével és beigazolásával, kártérítési készségét, azon makacssággal, melylyel a ministerium magának birói eljárásokat és teendőket követelt, a hatóságokat hatalmánál fogva törvényellenes eljárásra szorítja, teljesen indokolatlan volt. Nem maradt tehát más hátra a fővárosnak, mint föltüntetni a kérdésnek jogi oldalát és azt ide, ezen ház elé hozni, nem lévén Magyarországnak semmiféle más birósága, hová egy törvényhatóság vagy magán fél ügyét vihesse, hogy ha rajta hatósági sérelem követtetik el. Térjünk már most a dolog jogi részére. Azon gyár felállíttatott idegen területen, idegen épületben, abba bevitték a gépeket, a mint állítják 30 ezer forint értékben, de azok nem voltak oly gépek, melyek el nem távolíthatók; itt tehát üzletről van szó, egy üzlet kisajátításáról. Már most az előadó úrral szemben merem állítani, hogy teljesen téved, ugy ő, mint a ministerium, midőn az ipartörvénynek üzleti kisajátításra vonatkozó határozatait általánosan és nem csak azon üzletekre és gyárakra alkalmazza, melyek saját tulajdonukban és ingatlanaikon gyakoroltatnak. Hová vezetne per analógiám az államtitkár urnak és ministeriumnak a felfogása? Mondjuk, hogy a Haas-palotában egy tüzijátékos iparengedély alapján boltot vagy műhelyt nyit és teljes joggal bir azon a helyen üzletét gyakorolni; de a szomszédok feljelentése után tűzveszélyesség szempontjából azt határozzák a rendes hatóságok jogérvényesen, hogy a tüzmtívész a Haas-palotában nem maradhat. Ha már most ezen jogérvényes végzés ellen az illető ember a ministeriumhoz folyamodik, mit fog a ministerium elrendelni? El fogja rendelni, hogy Budapest fővárosa sajátítsa ki a Haas-palotát, akár tetszik Budapest fővárosnak és Haasnak, akár nem. Számtalan ily üzlet, pálinkamérés stb. van Budapesten, egész rendszere támadhatna oly helyiségeknek, melyek egészségügyi és minden egyéb intézkedésekkel szemben kimozdíthatlanokká válnának, vagy csak kisajátítás útján mozdíthatók ki. A törvény, mely — ugy hiszem — a ministeriumot is kötelezi Magyarországon, erre nézve a következő rendelkezéseket tartalmazza 36-ik §-ában: „Ha valamely üzlet az egészségre ártalmas, vagy egyébként a közönségre hátrányos vagy veszélyes hatást gyakorol, vagy a 34. §-ban említett eset áll elő, vagy ha népesebb