Képviselőházi napló, 1887. VII. kötet • 1888. deczember 3-1889. január 18.

Ülésnapok - 1887-145

iá 145. orssiftgos ülés deczember 8-án, hétfőn. 1888. sokat stb., mint a kártalanítás alapjául szolgáló eoefficienaeket elfogadtuk, valójában állapítottuk meg, hogy valamely jogért "ezer forintot-e vagy 800 forintot fogunk megadni. (Helyeslés a jobboldalon.) Mi következik ebből, mi következik azon felszólalásokból, melyeket itt egyes érdekek hangoztatása végett a megelőző szakaszoknál hallottunk? Az, hogy a háznak minden egyes tagja tudta és érezte, hogy az előző szakaszokban tulajdonképen a kártalanítás nagyságáról volt szó. (Ugy van! a jobboldalon.) Nagyon sok szép beszéd, a mi különben teljesen elveszett volna ránk nézve, egyáltalában nem mondatott volna el, hogy ha a t. képviselő urak már akkor azon felfogásból indultak volna ki, hogy a kártalanítás nem a törvényjavaslatban foglaltatik, hanem az a bíróság dolga lesz. Es t. ház, ha most már ezen szakaszt, kapcsolatban az előző, már elfogadott rendelkezésekkel tekintjük, akkor azt látjuk, hogy abban nem foglaltatik egyéb, mint megjelölése azon közegeknek, a melyek alkalmazni lesznek hivatva azon értékmérőket, melyek megállapítva lettek a kiszolgáltatandó kártalanítás mérvére nézve. És hogy ez birói eljárásnak nem mondható, még kevésbé mondható pedig annak a törvényjavaslat azon szerkezetében, melyben azt a kormány beterjesztette, a felett egyáltalában nem lehet kétség. Engem nem ejt tévedésbe azon igen lényeges momentum, mely a kártalanítási összegek nagyságára vonatkozik; nem ejt tévedésbe az, hogy tulajdonképen a 11. §-ban foglalt közegek eljárásának eredménye lesz a kártalanítási összeg végsummája, mert a kártalanítás joga nem az illetők magánjogi viszonyaiban, hanem ezen törvényben adatik meg. Ezen administrationális törvény végrehajtásának egyik részletét képezi a kártalanítási összegek kiutalása is — bármily nagy legyen is az végeredményében. És ha tisztán az adóalapot fogadtuk volna el, vagyis a törvényjavaslatot azon eoneeptiójában, mint az eleve beterjesztetett, akkor a felett, hogy a kártalanítási összegek megállapítása és kiutalása csakis administrativ teendőt képez, ma még csak nem is vitatkozhatnánk. Ha azon eljárás, mely a 11. s-ban megjelölt közegekre bizatik, csakis az adókulcs alkalmazására szoríttatott volna, a melynek alapján a kártalanítási összeget mi már előzetesen megállapítottuk : akkor keresve sem lehetne találni indokot azon jogelv megsértésére, mely most a vita tárgyát képezi. Ezen eljárás akkor teljesen analóg volna azzal, a mely más tekintetben ugyanezen közegek részéről a gyakorlatban van, például a kereseti adóknál, mert itt is csak egy kulcs alkalmazásáról van szó s a különbség csak az, hogy ezen kulcs alkalmazása által az államnak, mig a többi ily értékíí kulcsok alkalmazásánál egyeseknek szolgáltatási kötelezettsége határoztatik meg. De, t. ház, azt sem lehet mondani, hogy azon felfogás, a mely ezen javaslatban nyilvánul, egészen új és hogy a kártalanítás mikénti megállapítási módjára nézve a törvényhozás előtt egészen ismeretlen dolog volna. En, t. ház, tudok egy másik administrativ utón előállott kártalanítási összegről és erről tud a t. ház is, mert ezen összeg a költségvetésben évről-évre jelentkezik. Akkor ugyanis, midőn a földadókataszteri törvény életbe lépett, egy kártalanítási igény kielégítéséről volt szó. Az illető törvényben ugyanis azon alapelv lett lefektetve és kimondva, hogy azon birtokosok, kik különleges műveletek által nagyobb művelési költséggel tartják fenn területeiket, nevezetesen az ármentesítő és vízszabályozási társulatok, kártérítésben részesülnek és a beruházás kamatainak és évi költségeiknek megfelelő összegek kataszteri tiszta jövedelmükből leszámíttatván, a megfelelő adóösszeg nekik kiszolgáltatandó. Azon eljárás tehát analóg azzal, a mely most követtetik. A jog és kötelesség alapja is ugyanaz, a mi most; mert ugyancsak törvényből és ugyancsak pénzügyi rendszabályból áll elő. Akkor szintén a pénzügyminister intézkedett a legfelsőbb fórumon az iránt, hogy a kártérítés összege mennyi legyen, tehát intézkedett az „enyim" és „tiéd"-hez közel rokon fogalomban álló ügy iránt és senkinek sem jutott eszébe abban mereven birói functiót látni. Azonban egyáltalában nem akarom azt vitatni, hogy azon változtatások, a melyek a 2l-es bizottságban a törvényjavaslaton történtek, főkép pedig a 10. §. rendelkezései olyan discretionárius hatalommal ruházzák fel az ezen szakaszban megjelölt közegeket, a mely nem egészen szokásos; hogy itt sok esetben nem pusztán chiblonszerű kulcs alkalmazásáról, hanem bizonyítékok mérlegeléséről is lehet szó. De miért történtek a javaslaton ezen változások? Méltányossági tekintetekből, a melyekre vonatkozólag igen helyesen jegyezte meg az államtitkár ur, hogy azok — folytonos figyelemmel az államnak jogos érdekére — könynyebben érvényesülhetnek a jelzett úton, mint akkor, hogy ha a formai igazságnak bizonyítékait szemmel tartani köteles bírósági eljárás elé utaltatnának. Erős meggyőződésem, t. ház, hogy ha már a méltányossági szempontokat érvényre juttattuk, azok nem tolhatók annyira előtérbe, hogy épen ezen méltányossági szempontból magának a javaslatnak czélja alterálva legyen ; hogy akkor, midőn mi méltányossági tekintetből eltértünk egy általános és legbizonyosabb mértéktől, mely mindenesetre egyformán alkalmazható lett volna; épen ezek miatt kétségessé tegyük nem csak a javaslat pénzügyi eredményét, hanem még e mellett a lebonyolítás idejének bizonytalanná tétele által vagyoni kárt okozzunk azoknak, (Helyesléi jobbfelol) a kiknek kártalanítása az adó alapján