Képviselőházi napló, 1887. VII. kötet • 1888. deczember 3-1889. január 18.

Ülésnapok - 1887-149

119. országos ttlés ieesember ?-én, pénteken. 18S8. 115 nak és az egész regale váltsági műveletnek szüksége van többletre — hogy legalább az általuk fizetett többletnek egy része nekik valósággal ki is adassék, hogy arra nekik valóságos joguk legyen, oly joguk, melyet számításba vehetnek, előirányzatba tehetnek, melyre építhetnek és melyet kiadhatnak. A kérdésnek minden más megoldása bliktri. Azt tartom, hogy az igazság csak ugy lesz megközelítve, ha a városoknak és községeknek az, a mi nekik szánva van, tényleg kiadatik, hogy ha nekik ez nem várandóság, hanem positiv jog. Belátom azonban és itt hivatkozom Apponyi t. képviselőtársamnak az általános vitában elmondott beszédére, hogy ennek folytán előállhat — nem mondom, hogy elő fog állni — azon eset, hogy az egész manipulatiónak pénzügyi calculusa érintetik. Ezen esetben igenis méltányos és szükséges, hogy mert az államkincstár nincs azon helyzetben, hogy áldozatokat hozhasson — azon ígéret, melyet Apponyi Albert t. barátom tett, beváltassék, hogy a netán mutatkozó hiány fedeztessék és pedig ezen törvény alapján, de általános szabályokkal s a kormánynak hatalmában lesz szükség esetén provideálni. De azért, hogy ezen eset beállhat, bár reménylem, hogy beállani nem fog, azon esetben sem, ha a városok és községek adótételei fixiroztatnak — azért ezen, nekik tett Ígéretet meg nem határozni positive, a legnagyobb méltánytalanságnak tartom. Én azt gondolom, ha valaki ad, ha valaki áldoz, nem a magánjog szerint, hanem a sokszor hangoztatott közjog szerint, egy közcassából egy másik közeassának, de áldoz egyszersmind a polgárok kárára, mert egyik cassa sem veheti azt az égből, hanem csak a polgároktól; ezen áldozatokért azon leginkább terhelt, mondhatom, hogy leginkább túlterhelt, jövedelmeikben aránylag legkevésbé részesülőknek, a városoknak a defferentia, hogy az egyik oldalon lévő deficit a másik oldalról pótoltatik, némileg visszapótoltassék, hogy az, a mi nekik a sajátjukból visszaadatik, tehát 100 írtjuk azon 10 vagy 20%-ja, nekik valósággal tényleg biztosíttassék és kiadassák. Ezen elvből indulva ki, azon módosítványt vagyok bátor a törvényjavaslat, illetőleg Visi t. képviselőtársam módosítványához benyújtani, hogy az első bekezdés ezen szavai: „Ha az 1893. évtől kezdve

c kihagyassanak egész odáig: „ezen tiszta jövedelemből". Ekkor a szöveg így fog hangzani: „Mindazon törvényhatósági joggal felruházott városoknak" természetesen Visi t. képviselő ur módosítása szerint, a többi városok és községeknek is, „melyekben az italmérési jövedék tiszta bevétele többet tesz, mint a mennyit az illető város után adott összes kártalanítási tőke évi kamatjaira és tőketörlesztési járulékaira szükséges, a bevételi többletnek 10—40% 1893-tól kezdve, minden év végével, melyben nagyobb volt a bevétel,a városnak kiadandó" stb.... Ajánlom módosításomat elfogadásra. (Helyeslés balfelöl.) Elnöki A módosítvány fel fog olvastatni. Madarász József jegyző (olvassa a módosüványt), Nagy István jegyző: Szende Béla! Szende Béla: T. ház! A tárgyalás alatt levő, az italmérési jövedékről szóló törvényjavaslat e szakaszánál bátor vagyok egy módosítványt benyújtani, mely a határőrvidéki községek részére a polgárosítás alkalmával Ő Felségétől nyert italmérési jövedék haszonélvezetének biztosítását czélozza. Krassó-Szörény, Temes, Torontál, Bács megyékben levő községek a határőrvidék polgárosítása alkalmává! 0 Felségétől 1872. Julius 8-án kiadott legfelsőbb leirat értelmében saját czéljaikra, községi életük consolidálására, az eddig csupán csak némely városoknak, némi csekély kivétellel a kincstárnak tulajdonát képező italmérési jog felére örök haszonélvezetet nyertek és egyúttal ők bizattak meg ezen regalejog kezelésével. Ezen legfelsőbb adomány alapján kiadott rendelkezések és az azokból kifejlett gyakorlat értelmében a községek az italmérési jogot saját kebelükben önállókig kezelték és igy a névleges tulajdonos, a királyi kincstár részére az utolsó 10 esztendő átlagos jövedelmének felét beszolgáltatták. Ezen önálló kezelési jog és haszonélvezetben részesítés, a királyi kincstárra sok tekintetben már az ellenőrzés szempontjából is terhes volt. Mert a kincstár már évek óta ezen ily módon szolgalommal terhelt jogától szabadulni óhajtván, annak az illető községekben ő reá eső részét eladásra kitűzte és azt azután rendszerint ezen községek vették meg, mi által ezek az egész — ugy a megvett félrész és az általuk amúgy is haszonélvezett másik rész —jogszerű és kizárólagos tulajdonosai lettek. Ezen községek, szemben a most letárgyalt ital mérési joggal, az állami megváltást kimondó törvényjavaslat ellenére jól jártak, mert szerződésszerűig a részükre adott örök haszonélvezeti joggal terhelt regalejognak is jogszerű tulajdonosai lettek. Ezekkel szemben a megváltás az említett törvény értelmében fog eszközöltetni, mi által azok váltsági értékeknek megfelelő papírok tulajdonosai lesznek. Azon községek pedig, a melyek a haszonélvezetükkel terhelt regálejogokat meg nem szerezték, a melyeknél tehát az 187Í. Julius 8-án kiadott legfelsőbb pátens által teremtett helyzet még ma is érvényben van, hátrányos helyzetben vannak. Ezeket ugyanis a váltsági törvény nem találta tulajdonban és minthogy annak 2. §-ában említett egyetlen jogczím reájuk nem alkalmazható: a megváltást sem eszközölhették. 15*