Képviselőházi napló, 1887. VII. kötet • 1888. deczember 3-1889. január 18.
Ülésnapok - 1887-149
Jl4 1 * 9- országos ülés deczember 7-én, pénteken. 1888. és részesedési százalék figyelembe vételével arányosan osztandó meg. A kijáró részesedés 1893-tól kezdve minden év végével, melyben nagyobb volt a bevétel, kiadandó, de ha 1893 után egyes években az italmérési jövedékből az illető városban vagy községben elért jövedelem kevesebbet tenne, mint a mennyi az illető város vagy község után megállapított összes kártalanítás tőkekamatoztatására és tőketörlesztési járulékaira szükséges, a következő években mutatkozó többletből első sorban az előző évek hiányában felérő összeg visszatartandó. Zárt városokban a jövedelemben való részesedés igénye már 1890. évben kezdődik. Beadja: Visi Imre. Madarász József jegyző: Báró Kaas Ivor ! Báró Kaas Ivor: T. ház! A tárgyalás alatt lévő szakasz egyike azon törvényes ámításoknak, melyekkel a kormány Magyarország adófizetőit és különösen annak városait és községeit e javaslatban tractálja. (Mozgás jobbfelöl.) Már tegnap elfogadta a t. ház méltó párját ezen szakasz intézkedésének a maximumban, azon ideiglenes ígérettel, vagy ideiglenes engedmény megadásával, melynek valóságos értékét senki sem tudja és senki annak alkalmazását nem képes megállapítani. De miután látszólag általában engedmény adatott a városoknak, mely enyhítse az átmenetet, hogy ne legyenek annyira meglepve a polgárok a későbben rajok következő — nem mondom zsarolástól, mert törvényes intézkedésről van szó — de a rajok nehezedő terhektől és károktól: ezen ideiglenes intézkedés arra szolgál, hogy ismételve illnstrálja a ház előtt a kormánynak a városok iránti jóindulatát. És most egy éppen hasonló, de sokkal nagyobb mérvű félrevezetéssel — elismerem, hogy némileg positivebb és némileg értékesebb engedménynyel van dolgunk. Azonban, hogy ezen engedmény mily keveset ér, azt nagyon hamar be fogj a bizonyítani a gyakorlat. És nagyon jól tudja a kormány, milyen keveset nyújt ezen engedmény clausulált voltánál s azon feltételeknél fogva, melyekhez kötve van és a melyeknél méltánytalanabbakat kigondolni alig lehet. Mert hiszen a kormány igen jól tudja azt, hogy midőn ezen italmérési jogokat és ezen italmérési jövedékeket behozta, tette ezt azon bevallással, hogy ezen adókat és illetékeket azért hozta be, hogy abból a megváltott regálék kárpótoltassanak. Ebben tehát egy kártalanítási rendszabályról van szó, melyre ezen két forrás szolgál egy törvényjavaslatban. És itt csak mellesleg bátorkodom megjegyezni a t. ministerelnök ur minapi beszédére, hogy igen különösen hatott reám, midőn ő elkülönítette az illetéket és szembeállította a jelenleg fennálló regale-jövedelmekkel, az adókat pedig egészen számításon kivül hagyta, mintha ez nem egy dolog, egy tárgy volna és mint hogy ha a közönség, mely a regaleváltság fejében ezen adókkal terheltetik, nem fizetne két ezímen, de egy czélra és egy törvényből kifolyólag bizonyos nagy összegeket. Nem lehet tehát azt mondani bármely városra vagy községre nézve, hogy te ilyen vagy amolyan jövedelmet húztál, ezt ezen illetékkel hasonlítom össze, de az adót, mivel azt a nélkül is behozhatnám — mert ez volt a kormány okoskodása — nem veszem számításba, tehát ezt, mint különálló jogot tekintvén, nem teszem comparatióba. Ez nagyon hibás felfogás volt és azt hiszem, hogy sem a törvény eredeti iuteutióival, mely a kártérítéssel hozta kapcsolatba, sem a dolog természetével — a mennyiben teher igy is, amúgy is — nem igazolt. De ha ezen két dolog kapcsolatos, akkor mi következik ebből ? Az, hogy ha valamely nagy vagy kis község, de olyan, mely e jövedelmekből közigazgatási költségeit fedezte és melynél közjövedelmet képezett, jóval több adókat őzetend mint a mennyi jövedelme neki a kárpótlásból jutott; mindazon többletet, melyet a két ezímen elfizet, elfizeti másoknak, a regale kárpótlásának kiegészítésére; vagy a mennyiben többlet mutatkozik, az államnak. És igy, ha valamely város 10,000, 100,000 vagy 1.000,000 forintnyi többletet fizet, ez a többlet az alapeszméből kiindulva arra fordíttatik, hogy másoknak kárpótlását subsidiumként fedezze, illetve az államnak jövedelmet nyújtson. És malmost a városok és a községek, mind a főváros, mind a legutolsó kis község, mely regale-tulajdonos volt, ez ellen feljajdul és ezen méltó feljajdulást és sérelmet a t. ház látta, figyelembe vette és beismerte, hogy itt egy nagy károsodásról van szó, beismerte, hogy e communitások az állam támogatását méltán megérdemlik és hogy rajtuk segítsen, megalkotta e szakaszt. Azt, hogy e szakaszban a Visi képviselő ur által benyújtott módosítással mi áll, voltakép nem tudom, de azt, hiszem, hogy sem a kormány, sem más nem tudja. Mert csak az elvet látom benne és nem a számítást is és nem láthatom sem a 10,20, 30 és 40%-ot sem, hanem látok egy bizonyos eshetőséget egy többletre nézve és látom annak a többletnek a repartitióját különböző arányszámok szerint és ebből következőleg nem látom azt, hogy az a város, a mely például 10,000 írttal többet fizet másoknak subsidiumként, abból a 10,000 frtból 10, 20 vagy X %-ot fog kapni: hanem csak azt látom, hogy esetleg kap valamit. Hogy mit, azt a város nem tudja, sem a kormány, sem senki. Már most kérdem, ha a kormánynak komoly a szándéka a városokon segíteni, ha a törvényhozásnak komoly az intentiója, hogy a nagy és kis községeket a háztartásukban meg ne zavarja, ebből mi következhetik egyéb, mint az, hogy legalább — mert nem tagadom azt, hogy az állam-
