Képviselőházi napló, 1887. VII. kötet • 1888. deczember 3-1889. január 18.
Ülésnapok - 1887-149
104 149. orszftsos ölés decseruber 7-éa, pénteken. 1888. ban, ezt mintegy megütközéssel fogadta, holott ez ugy áll, a mint mindjárt be fogom igazolni. E törvény folytán a maximális adóösszeg — Budapestet veszem fel — lesz egy hektoliterre 7 frt, ezt Darányi t. képviselő ur is elfogadta, ennyire fog menni. Hát, t. ház, lehetetlen, hogy ne legyenek ott a t. túloldalon borvidékek képviselői, akik tudják, hogy például nagyon sok helyen 7 frtért nem is birják eladni a bort, ez igy áll. (Zaj. Ellenmondások.) Hiszen ha még ezt is képesek kétségbe vonni, akkor itt a vidéki érdekeket hiven visszatükrözni nem lehet. Én felhívom a bortermelőkre a t. túloldalon levőket, vájjon megtagadhatják-e azt, hogy nem lehet-e 7 forintért silányabb bort venni? (Közbekiáltások: Jó iható bort! Akármennyit!) Es ha ez igy áll, akkor az egész bor értékét elveszik adóban. Ez az első. És most a t. előadó úrhoz van pár szavam. 0 azt mondotta, hogy Francziaországban még nagyobb a boradó. No hát tessék megnézni — felütöm Lukács Bélának közkézen forgó előadását, melyet Parisban felolvasott •— egy hektoliternek adóösszege Parisban 11 frank, Budapesten 7 frt. Már pedig 11 frank és 7 frt közt nagy a különbség. (Egy hang: 1 frt 50 kr.!) kz árak közt pedig olyan a különbség, hogy p. o. Francziaországban a bor átlagos értéke a termelőnél 15 frankra van fölvéve; a legmagasabb adóösszeg 11 frank lévén, gondolom, nem nyeli el a bornak értékét, mig nálunk — a mint kimutattam — elnyeli az egész értéket. Tehát e tekintetben páratlanul állunk Európában és gondolom, hogy a t. előadó ur sem fogja azt többé kétségbe vonni. De még tovább megyek azon szembeötlő igazságtalanság illustrálásában. melylycl ezen törvény majd elbánik f különösen a borvidékekkel. Előttem szólott képviselőtársam az alföld vidékének bortermelő helyeiről emlékezett meg, holott a hegyvidéken is, még Tokaj vidékén is nagy mennyiségben terem silányabb minőségű bor is. Igazságtalan dolog volna e silány borokra ép oly terhet róni, mint az aszúra. De a törvényjavaslat igazságtalanságát mutatja a következő is. A 3. pontban, hol a közönséges pálinka utáni adó van meghatározva, az mondatik, hogy 30° szesztartalom után 4 frt 50 kr. az adó, tehát egy szeszfokra 15 kr. esik. A közönséges borra — nem a drágább borokat veszem, mert hisz amott is csak közönséges pálinkáról van szó, a jobb minőségűről az 5. §. intézkedik — a közönséges borra, mondom, három forint adót vetnek ki nyilt városokban. Minden bortermelő igazat fog nekem adui abban, hogy a közönséges borban 10 fok szesztartalomnál többet feltennünk nem szabad. Mig tehát a pálinkánál egy fokot 15 krral adóztatnak meg, a bornál 30 krral. Hát méltányosság ez? Ha az egyikben a szesztartalmat vesszük alapul, vegyük a másikban is. Ily súlyos, igazolatlan adótételt látva, én komolyan veszélyeztetettnek tartom a termelőknek érdekeit s midőn ezt újra constatálom, csak képviselői kötelességemet teljesítem. Mert midőn egy nagy művelési ágról van szó, melyet a tönkremenés veszélye fenyeget, ez nem lehet közönséges a törvényhozás előtt,mégha a legszigorúbb fisealitási érdek vezeti is. Szalay Imre t. képviselőtársam már felhozta, hogy vájjon a földmivelési szakministeriumnak nem volt-e kifogása és egész nyugodtan, a felelősség súlyának minden érzete nélkül adta-e szavát e törvényjavaslatra ott, a hol ez elsősorban eldöntetett; de az igen t. szakminister ur e tekintetben nem nyilatkozván, ugy látszik, teljesen nyugodtan elvállalja ezért is a felelősséget, ámbár mi, ezen az oldalon nem fogjuk megköszönni az ő nyugodt lelkiismeretét. Azt azonban határozottan mondhatom, hogy a pénzügymínister ur a bortermelés ügyével nem is törődött, mert különben lehetetlennek tartom, hogy megdöbbenéssel ne látná., mit fog e törvényjavaslat kivitelében a termelőkre nézve általában eredményezni. A t. minisrerelnök ur a múltkor, midőn e terheket felsoroltam és kimutattam azt, hogy e terhek fejében azon veszedelemmel szemben, mely összes szőlőculturánkat fenyegeti, a kormány megfelelő, de még legalább ellenértéknek látszó intézkedést sem tett, midőn rámutattam azon aggasztó teherrel járó körülményekre, melyek az egyes termelőket és különösen a borkereskedelmet e törvény folytán sújtják : azon megjegyzést tette az én előadásomra, melyben az érték arányában teendő adóztatást kívántam, hogy ez nagyon helyes voln i; a t. pénzü«yminister úrból kitört az őszinteség, hogy Magyarország népinek természete nem tűrné meg azon zaklatásokat, melyek az érték szerinti adónak kivetésével járnának. Megvallom, t. képviselőház, midőn e törvényt a kezemben tartom, nem tudom, csuda!kozzam-e ezen megjegyzés felett, vagy talán gúnyképen mondta-e ezt a t. minister ur, vagy az őszinte érzés pillanatnyi kifejezése volt-e az, mely elől alig képes elzárkózni; mert a ki e törvényjavaslat 3i'., 33., 34., 35. 36. §-ait olvasta, melyek a kincstárral az adóra nézve meg nem egyező termelővel és kimérővel szemben való eljárásról szólnak, bámulva fogja kérdezni, létezhetik-e ennél még nagyobb zaklatás is? Francziaországban az érték-rendszer van elfogadva és elmondom, t. képviselőház, milyen egyszerű annak a kivitele és kezelése. Az illető italmérésben, vagy ha az én véleményem fogadtatnék el, nálunk az illető magyar királyi korcsmákban köteleztetnének a kimérők, hogy az árat, melyen a bort literenkint kimérik, kifüggesztve tartsák, feltüntetve például, hogy ott
