Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.
Ülésnapok - 1887-132
92 18'i. országos ülés november 17-én, szombaton. 1888. tett egyik szempontból merítvék. Az tudniillik . tagadhatatlant, képviselőház, hogy abban a pillanatban, melyben ezen nagyfontosságú kérdés közeli megoldása jeleztetik, de még inkább attól a | pillanattól fogva, melyben az annak megoldására I vonatkozó javaslatok a háznak asztalára letétettek, előállott egy helyzet, melynek követelményeivel ! számolnunk kellett. Azok, a kik a pénzintézetekhez \ közel állanak, tudlak, hogy ezen javaslatok kilá- í tásba helyeztetésének és még inkább beadásának j puszta ténye is már egy bizonyos forrongást idé- í zett elő az érdekelt körökben, amely forrongásnak j idejét hosszúra nyújtani esetleg oly káros követ- | kezményekkel volna összekötve, melyek a javaslatnak valamivel megfelelőbb alakban létrejöttével sem nyernének compensatiót. (Igás! Ugy van! jobbfelől s a baloldalon.) Ennek folytán csakis abban az esetben szánhattam volna magamat arra rá, hogy e javaslatoknak általánosságban való visszautasítása által szavazatom érvényesülése esetére az ügynek tetemes további elhalasztását eredményezzem, ha a javaslatoknak általános irányát, ha azoknak elvi álláspontját helytelennek kellene mondanom és ha az azokban foglalt hibákat a részletes tárgyalás folyamán javíthatóknak nem tarthatnám; pedig t. képviselőház, a mint indokolni bátor leszek, a javaslatok által elfoglalt elvi álláspontot, nem minden habozás nélkül ugyan, de minden körülményt latolgatva, kénytelen vagyok magamévá tenni, a javaslatban foglalt hibákat pedig a részletes vita folyamán javíthatóknak tartom. A javaslatoknak czélja kettős s jó lesz ezt a kettős ezélt minden takargatás nélkül mindjárt a vita elején constatálni; meit mind a két czélnak meg vannak a maga eonsequentiái s e consequentiákat akkor fogja a t. ház a legnagyobb készséggel levonni, ha azon czélok mindjárt a vita elején teljes nyíltsággal bevallatnak és constatáltatnak. (Halljuk! Halljuk!) A javaslatoknak egyik ezéijok : kétségtelenül a mai korba többé nem illő, számos társadalmi és 1 közgazdasági inconvenientiával egybekötött állapot megszüntetése, mely az italmérési jog tekintetében jelenleg fennáll. A másik ezél azonban egyszersmind ezen italmérési jog gyakorlását az államra nézve, nem mondom mindjárt eleinte, de idővel dús jövedelmi forrássá átalakítani, (Ugy van! balfélöl.) Igen is, t. ház, más alakban, más szavakkal a fogyasztási adók emelése s ezúton az állam jövedelmeinek fokozásáé javaslatnak egyik czélja. S én ezt, t. ház, ha nyíltan megmondatik s ha abból aztán a eonsequentiák nyíltan levonatnak, nem kritikaképen mondom, mert magam részéről, bár az ellenzéki padokon ülök, a javaslatnak azt a czélját, hogy az állam jövedelmeit szaporítsa, hogy az államnak új jövedelmi forrásokat nyisson, helyeslem s arra ép ugy tekintettel vagyok, mint a másik czélra, hogy az előbb említett inconvenientia megszüntettessék. (Helyeslés és tetszés a jobb és a baloldalon.) T. ház ! Ez indokolja nagyrészt a javaslatnak elvi intézkedéseivel szemben elfoglalandó álláspontomat. Mert ha nem volnánk oly súlyos pénzügyi viszonyok közt, melyeknek létrejöveteleért én s azon párt, melyhez tartozni szerencsém van, nem vagyunk felelősök, melyekért hiha minket nem terhel, (Ugy van! a baloldalon) de melyeken, ha már léteznek, segíteni mindenki köteles; mondom, ha nem volnánk ily súlyos pénzügyi viszonyok közt és ha a mostani törvényhozási actió egyedüli czélja a közgazdasági abnormitás megszüntetése, az italmérési és ehhez hasonló kiváltságok megszüntetése volna, akkor esetleg egészen más álláspontra helyezkedném e kérdés megoldásánál. Abban az esetben, megvallom, sem helyezkedném a némelyek s igen tekintélyes férfiak által pártolt amaz álláspontra, hogy általánosan községivé változtattassék át a regalc, még pedig épen a községek nagy részére való tekintetből, a melyeknek szegényebbjét már mai állapotában is nehezen tartom arra képesítettnek, hogy a megváltás évi törlesztési terheit elbírják, melyeknek mindegyike azonban ki volna téve annak a veszélynek, hogy a forgalmi viszonyok változása következtében beállható localis értékcsökkenés folytán pénzügyileg összeroskadjanak. (Ugy van! Ugy van! a hal- és a jobboldalon.) De ha az állami pénzügyi szempont nyomása alatt nem állanánk, a nagyközségek és a városok, hol a vagyoni erő iránt nem lehet kétség, hol az illető jövedelmi forrás kiapadásának veszélye alig, de nagyobbodásának reménye igenis fenforog, hol e jog gyakorlása nem is képez inconvenientiát, mert sem a concurrentia nincs kizárva, sem a jog nem tekinthető egy feudális természetű magánjogosítványnak, hanem egy communitás által a közjó czéljára gyakorolt megadóztatási jognak: ily helyeket, mondom és az ily természetű regálékat a megváltás operatiójába nem vonnám. Hogy én is hozzájárulok ahhoz, hogy az egész regálé, beleértve a városokét is, állami jövedékké változtattassék át, az kizárólag a pénzügyi szempont azon absolitismusának hatása alatt történik, mely alól magamat ki nem vonhatom, mert azt hiszem, hogy az állam ezt az új jövedelmi forrást, a viszonyok kedvező alakulásának feltételezésében, biztosan és teljesen csak ebben a formában aknázhatja ki. Tehát pénzügyi és nem közgazdasági szempontok, nem ennek az ügynek érdeméből, hanem az állam általános pénzügyi helyzetéből merített érvek azok, melyek engem arra bírnak, hogy ebbe a savanyú almába beleharapjak s hogy az italmérési jognak állami jövedékké átváltoztatásába beleegyezzem. E szerint, t. képviselőház,
