Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.

Ülésnapok - 1887-129

34 129. országol ülés november 12-én, hétfon. 1888. kosok lesznek, mintegy 28V» millióra, ha pedig 4 százalékos czímletek lesznek, mintegy 68 millióra fog emelkedni. Ez képezi tehát, t. ház, azt, hogy az állam a tőke nagyfokú megszaporodása által érheti csak el azt, hogy tőkéje, mely évek hosszabb során át lévén törleszthető és törlesztendő, megszabadul azon összegtől, a mely ma a költségvetésbe tőkevisszafizetés czímén vétetik fel évenként és mely 13.097,000 forintot tesz. Ha én ezen számításaimban csalódom, nem forog fenn semmi ok arra, hogy ezen számításaimra nézve a t. előadó ur és a t, kormány észrevételeket tehessen, de midőn az indokolásban más nem adatik elő, mint az, hogy a czél nem más, mint hogy egyfelől az állam kamatok czímén valamit megtakarítson, másfelől pedig az elérendő minimális eredmény az legyen, hogy az az összeg, melyet ma a költségvetésben tőkevisszafizetésekre beállítunk — nem megtakarittassék, mert ez hibás kifejezés volna, hanem hogy kiadási szükségeink ennyivel kevesbedjenek, akkor alig lehet más eredményre jutni, mint arra, a melyre én jutottam, sőt ezen számítás még azt is eredményezi •— és erre különös súlyt kívánok helyezni — hogy meg fog maradni mintegy 6—700,000 frt, mely 70, 75, 80 éven, tehát átlag 150 féléven keresztül, kamat-kamattal számítva, a tőke visszafizetésére fog szolgálni. Ez, t. ház, felfogásom, szerint lehet, hogy combinálva a czímletek különböző eategoriáival, egyes alkatrészeiben talán változást szenvedhet de hogy végeredményében más nem lehet, az előttem tiszta és semmi kétséget nem szenved. T. ház! Hogy az az eredmény, mely igy eléretik, megéri-e azon nagy áldozatokat, melyek felfogásom szeiint ezen törvényjavaslat folytán be fognak következni, erre nézve legyen nekem megengedve, hogy különösen első sorban a pénzügyi bizottság igen t. előadójával és a pénzügyi bizottság jelentésével szemben, némely körülményekre kiterjeszkedjem. A pénzügyi bizottság jelentése ugyanis azon indokokon kivül, melyek a törvényjavaslatot kisérik, főképen 3 szempontot jelöl ki, vagy 3 újabb indokot hoz fel arra, hogy miért volna ez a törvényjavaslat elfogadandó. Az egyik azt mondja hogy, miután ez által mintegy bedugatik forrása annak, hogy az állam évenkint a tőketörlesztésekre líjabbi kölcsönöket legyen kénytelen felvenni, ez által meg lesz akadályozva az, hogy az f államnak e kamatterhe évről-évre szaporodjék. Én ezt, í. ház, legnagyobb részben, nem egészben, tévedésnek tartom; tévedésnek pedig azért, mert ha eddig az áj' kölcsönök beszerzése által az államnak kamatterhe emelkedett is, viszont a törlesztések következtében az más oldalról apadt. (Igaz/ Ugy van! balfelől.) Nem teljes összegben — rá fogok térni erre is —- de apadt. És hogy ez, t. ház, nem üreg phrásis, arra nézve legyen szabad nekem hivatkoznom a költségvetésnek néhány éven keresztül vonuló és erre vonatkozó számtételeire. Közbevetőleg legyen J mondva, a költségvetésre és nem a zárszámadásra, azért, mert az biztosabb számítás, a mennyiben a költségvetés fix tételekkel foglalkozik, tehát az közigazgatásilag előirányoz minden e czímeni kiadást, mig a zárszámadásnál annak esélyei foroghatnak fenn, hogy a kamatcupónok nem hozatI ván be pontosan, beváltásra egyik-másik évben | több-kevesebb marad fizetetlenül. Mindezeknél I fogva, nem fogja a t. kormány kétségbe vonhatni | azt, hogy e tételnél a költségvetés biztosabb adatokat tartalmaz, mint a zárszámadás. A költségvetés szerint pedig azt látjuk, hogy 1885-ről 1886-ra a kamatteher, mely felvéve volt, agióval együtt 534,000 forinttal, 1886-ról 1887-re apadt 586,000 forinttal, í 887-ről 1888-ra mintegy 550,000 forinttal, 1888-ról 1889-re mintegy 600,000 forinttal apadt, a mi a dolog természetében is fekszik, mert hiszen a tőke lett visszafizetve, tehát a kamatoknak is apadni kellett. Igaz ugyan, hogy az annuitási összegek nem változtak, mert a mint apadt a tőke, annyival emelkedett a kamatfizetés. De tény az, hogy felbontva ezen összegej ket, a kamatok évről-évre apadtak. Megengedem, t. ház, hogy végösszegében az éven kinti kamatapadás nem felel meg azon összegf nek, mely viszont előállott az által, hogy új tör| lesztési kölcsönöket vévén fel, annak kamatai is j emelkedtek, de nem felel meg csak annyiban, a j mennyiben itt a valóságos veszteség a cursusveszteségből áll, legalább nagyon csekély kivétellel, úgy, hogy az állam a mai fennálló pénzügyi rendszer meíiett évenkint ezen a módon valamit vesztett ugyan, de semmi esetre sem volt a veszteség oly nagy, mint azon összeg, mely a felvett I kölcsönök után kamatképen fizettetett, hanem í körülbelül annyi, a mennyit a cursus-differentiák j szültek, vagyis 1886-ban mintegy 94 ezer frt, ! 1887-ben mintegy 55 ezer frt, 1888-ban mintegy | 90 ezer frt, 1889-ben mintegy 110 ezer frt, a szerint a mint a cursusok változtak. Ne állítsuk tehát, igen t. előadó ur, sem az előadói székben, sem a bizottsági jelentésben azt, hogy ez által az állam kamatterhei teljes összegban apadni fognak, mert igaz ugyan, hogy szapo[ rodni nem fognak, de igy a kamatterhekkel 15, I 20 vagy 25 év alatt készen is lettünk volna és akkor az összes kamat és tőke megszűnt volna, mig a conversio által 70—80 évig fizettetnek. I (Ugy van! Igaz! balfelől) Ez képviseli azt az üequivalenst, melyet e tekintetben számításba kell j venni, ha igazságosak akarunk lenni. (Helyeslés I balfelb'l.) Azt mondja továbbá a pénzügyi bizottság jelentése, hogy ha ez a conversio keresztüívitetik, arra a két évre, a mely a conversio keresztülvite-