Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.
Ülésnapok - 1887-129
10. ersstógoí Més november Ift-éu, h«tfdn. 188a S5 lére meg van szabva, tudniillik az 1889. és 1890. évre, új czímletek nem bocsáttatván ki, az ez után járó kamat az államot terhelni nem fogja. De ez sem áll, t. képviselőház. Hiszen költségvetésünkben e czímen ma is fel van véve a kamatteher, mert a jövő évi költségvetés még nem ismerte a conversiót. A különbség csak az lesz, hogy a tőke már eonvertált tőke alakjában fog jelenkezni és utána a kamat fizetendő lesz, a mint az a költségvetésbe fel is van véve. Nem szabad tehát ezt mint lucrumot állítani oda és azt mondani, hogy ez által két évre megtakarítjuk a kamatokat; ez lehetetlen, mert hisz valakinek azért meg kell fizetni a kamatokat, akár intercaláris kamatok legyenek és a conversio keresztülvitele alatt fizettessenek, akár a szelvények után fizettetnek. Azt tehát nem lehet mint nyereséget tekinteni, hogy a conversio bizonyos cursus-differentiákat fog szülni. (Helyeslés balfélől.) Azt mondja továbbá a jelentés, hogy némi előnynek tekinthető az is, hogy a conversionális szerződésben feltételül van kikötve, hogy az esetre, ha bizonyos jobb cursus éretnék el a conversio keresztülvitele alatt, abban az állam participál. Megengedem, hogy ez ki van kötve, de hogy bekövetkezhessek az, hogy jobb eursusok folytán az állam kapjon valamit, ebben, méltóztassék megengedni, Tamás vagyok. (Helyeslés halfelöl.) Ez a kikötés tétetett a 400 millió frtnyi aranyjáradék conversiójának megkötésénél is, de más eredménye nem lett, mint az, hogy pusztán a 2.200,000 frtnyi kamat-megtakarítás éretett el, melynek feltételéhez a conversio keresztülvitele kötve volt és több el nem éretett. Gondoskodni fog a pénzpiacz, t. képviselőház, arról, hogy, megengedem, minden legális módon, de minden lehető előnyt a maga és nem az állam számára biztosítson. Különben is ezt én, egyénileg helyes tacticának nem tartom. Mert én ugy vélekedem, hogy az ilyen conversionális szerződés megkötésénél el kell menni a kormánynak az elérhető határig és azon az alapon kell megkötnie a szerződést. Ez, t. képviselőház, legalább egy biztos számítást tételez fel. De én nem tudok abban az illusióban élni, hogy jobb cursus eléretni fog és mi tényleg participálni fogunk valami nyereségben. Én tehát valami kiváló súlyt erre semmi esetre sem vagyok képes helyezni. (Helyeslés balfélől.) Azonban, t. ház, azzal szemben, hogy ezen conversionális törvény keresztülvitele folytán el fog éretni az állam évi budgetjének nem megtakarítás, hanem a fizetések elodázása által való olyan könnyebbítése, melylyel az állam terheit a hálás utódok vállaira rakjuk; (Derültség és tetszés balfélől) továbbá azon eredménynyel szemben, hogy — megengedem — valami csekély kamatmegtakarítás is be fog következni, legyen szabad nekem felsorolnom azon hátrányokat, melyeket én ezen conversionális törvénynek tulajdonítok. (Halljuk!) Közbevetőleg, miután a mint észre vettem, az igen tisztelt kormány nem osztozik abbeli felfogásomban, hogy a conversiónak kamatmegtakarítási eredménye oly csekély lesz, a mint én azt említeni bátorkodtam, tudniillik a jelenlegivel szemben mintegy 150—200 ezer forint, legyen szabad az igen tisztelt pénzügyminister urnak egy kijelentésére hivatkoznom, melyet a pénzügyi bizottságban tett és mely engem újra megerősített abban a számításomban, hogy a conversio kamat megtakarítási eredménye, ha talán valamivel több lesz is annál, mint mondottam, de jelentékenyen jobb nem lesz. (Halljuk!) Midőn ugyanis a pénzügyi bizottságban szóba hoztam, hogy vájjon a t. kormány belefoglalja-e a conversiónak elérendő minimális eredményébe azt a veszteséget, mely a földtehermentesítési és a keleti vasúti kötvények után eddig fizetett mintegy 700,000 forintnyi adó elvesztéséből elő fog állni, a kormány oda nyilatkozott — s ez már a jelentésben is jelezve van — hogy igaz, ettől az állam el fog ugyan esni, de ennek a veszteségnek körülbelül fele,teh át mintegy 350'000 forint megtérül az elérendő kamatmegtakarítás által — és igy látni való, hogy én meglehetősen közeljárók számításomban a kamatmegtakarításban elérendő összeghez — másrészt pedig, hogy ilyen conversiók keresztülvitele alkalmával mindig oly nagy összege tűnik el a papíroknak, melyekkel beváltásra nem jelentkeznek, hogy ezek eltűnéséből a veszteség másik fele remélhetőleg visszatérül. Azt gondolom, t. ház, az utóbbi számítás — téves. Mert arra nézve, hogy ezt megnyerhessük, a mondott összegnek tőkéjét kell számítani, ez pedig mintegy hét millió forint. Már pedig, hogy ezen papírok elegendő biztos helyeken vannak arra, hogy el ne veszhessenek, (Ugy van! balfélől) azt mutatják a zárszámadások, melyek szerint a couponok meglehetős pontossággal be is váltatnak; de mutatja maga ez a conversionális törvényjavaslat is, mert ha azok a papírok nem volnának olyan biztos helyen, akkor nem jutottunk volna ezen törvényjavaslathoz. (Ugy van! balfélől.) Ez a conversionális törvény inkább onnan jön, mint innen megy, a mi a dolog természetében is fekszik és rossz néven nem is veszem, mert a pénzpiacz utalva van arra, hogy valamit keressen. Én csak azt állítom, hogy egyfelől azon combinatio, melyet a minimális kamatmegtakarításra vonatkozólag előterjesztettem, a t. ministereinök ur nyilatkozata szerint is reális alappal bír, másfelől, hogy ezen conversiőnál az államot alighanem nagyobb veszteség éri, tekintettel az adóra, mint a mennyi kamat czímén megtakarítható. (Helyeslés balfélől.) Az állam, t. ház, elveszít évenkint körülbelül 650,000 ~ ;
