Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.

Ülésnapok - 1887-144

376 ***• erszfigos ülés deczember 1-én, szombaton. 1888. érzettel ellenkezik, (JJgy van! balfelöl) hogy ilyen tekintet miatt magánosoknak a jogai sértést szenvedjenek. (Helyeslés és tetszés balfelöl.) A másik indító ok, a mely tartóztatja a mi­nister urat attól, hogy az utolsó döntést a maga kezéből kiadja, az volt, hogy ha a bíróságra ru­háztatnék a határozás, az a lebonyolítást igen hosszú időre húzná ki. Én azt vagyok bátor kér­dezni a t. minister úrtól, hogy miután egyrészt a pénzügyministernek mint utolsó fórumnak, más­részt pedig a közigazgatási bíróságnak, mint utolsó fórumnak felállítása közt kell választani, milyen az eljárás az egyiknél és a másiknál és melyiktől lehet remélni, hogy előbb fogja az ügyeket elvé­gezni ? Mikor valamely ügy a közigazgatási bizottság albizottságától feljön a ministeriumba, kiadatik mindenekelőtt egy előadónak. Ez vagy titkár, vagy néha fogalmazó, engedjük meg, hogy osztály­tanácsos. Az ő tanulmányozása és előadói véle­ményezése következtében az ügy a ministeri taná­csos revisiója alá bocsáttatik; meglehet, hogy még azonfelül a t. államtitkár ur kezébe is kerül, mint a ki ez ügyben különös jártasságot tanúsít. A minister csak azután ítélhet utolsó, döntő forum­kép. Tehát ennyi retortán kell még a bevett formalitások közt is az ügynek keresztülmenni, melyet még magának a ministernek is alaposan kell tanulmányozni, hogy azon fogadást, melyet itt tett, valóban beválthassa és részrehajlatlan ítéletet hozhasson. (Ugy van ! a szélső baloldalon.) Már most milyen eljárást követ a pénzügyi köz­igazgatási bíróság ? Ott az ügy kiadatik egy előadónak, azaz egy előadó tanulmányozza azt és azután mindjárt előadja a plenumban és az a plénum határoz a felett véglegesen. Tehát az az indító ok sem áll, a mit a t. pénzügyminister ur arra nézve hozott fel, hogy ily módon az ügyek elintézése véghetetlen sokáig tartana. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) De lenne bár igy. Lenne bár az szükségképi következése a bírósághoz való utasításnak, hogy valamivel tovább tartana az elintézés, miután a jog tekinte­tét nem lehet alárendelni az ügyek gyorsabb, vagy pedig lassúbb elintézésének, (Igás! Ugy van! a bal- és széltő baloldalon) ez az indító ok sem lehet döntő a t. képviselőházban. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) A t. pénzügyminister ur a miatt vélte magát felmentve újabb indokok előadásától, illetőleg azoknak ismétlésétől, a melyeket az általános vita folyamán terjesztett elő, mert —úgymond — az akkori indító okok elég bővek és meggyőzőek voltak. Én részemről azért érzem magam fel­mentve, hogy tovább foglalkoztassam a t. kép­viselőházat a további indokok előadásával, mert oly szónokok, oly jogászok adták a legdöntőbb, a legsúlyosabb indokokat elő, a kik — ugy hiszem — a t. képviselőházat meggyőzték azon okok valódiságáról és igazságáról. Annál fogva párto­lom Unger Alajos t. képviselőtársam indítványát. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Madarász József jegyző: Szentkirályi Albert! Szentkirályi Albert: T. képviselőházi Azt hiszem, hogy a törvényjavaslatnak ez a sza­kasza az, a mely a legfontosabb és a mely vala­mennyi között legnagyobb horderővel bir. Azért bocsánatot kérek, ha rövid időre én is igénybe veszem az igen t. ház figyelmét épen ezen szakasz­ná], miután arra már az általános vitánál is tettem utalást. Legyen szabad tehát a részletes tárgya­lásnál is ahhoz hozzászólani. (Halljuk! Halljuk!) Mielőtt azonban ezt tenném, engedje meg a t. ház, hogy pár szóval reflectálhassak arra, a mit a t. ministerelnök ur épen az imént mondott. A mi a jogi fejtegetést illeti, azokat én czá­folni nem fogom, mert azok már megczáfoltattak előzetesen Unger Alajos és Horvát Boldizsár t. képviselőtársaim által. Én csak egy körülményre vagyok bátor figyelmeztetni a t. házat, tudniillik arra, hogy a közigazgatási pénzügyi bíróság köz­belépése nem minden esetben fog előfordulni, ez kivétel lesz s csak ott fog beállani a birói műkö­dés, a hol egyezség nem jöhetett létre. Hogy men­tül több egyezség jöjjön létre, az az én és mind­nyájunk kívánsága; de hogy mégis mind a mellett meg legyen ezen egyezségek jogi háttere, hogy az egyes birtokosoknak mód nyújtassák a birói működés igénybe vételére, ez fogja létrehozni azután azt, hogy mind sűrűbben fognak egyezsé­gek köttetni, mert a feleknek meg van a biztosí­tékuk, a kormány-hatalomnak pedig meg van szabva a határa, a meddig mehet. Ez, t. ház, értelme a mi indítványunknak s ez nem fogja hosszura nyújtani a dolog lebonyolítá­sát, mert hogy ha be fogjuk hozni a birói műkö­dést, az egyezségek csakis szaporodni fognak és a kivételek kevesbednek. Engedje meg a t. ház, hogy még egyszer visszatérjek arra, a mit a t. ministerelnök ur a corruptióról mondott tegnap. Igen fontos kérdés az és midőn a nemzetnek nagy része általánosság­ban oly erős váddal suj tátik az adó- eltagadás te­kintetében, érdemes már csak azért is, hogy a bajt megismerjük, hogy komolyabban vegyük figye­lemre a dolgot. Gr. Apponyi Albert t. képviselőtársam szót emelt tegnap a corruptio ellen, a mire a t. minis­terelnök ur felszólalván, ezeket mondta: „Hogyne legyen hiba ott, a hol ezer és ezer emberről van szó és némely részében kivált a pénzügyi aämi­nistratiónak, sajnos oly ellátásban részesülő em­berekről, hogy valami nagy szellemi vagy erköl­csi magaslatot tőlük követelni alig is lehetne, az alig várható; vannak a világon mindenütt, de arról

Next

/
Thumbnails
Contents