Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.
Ülésnapok - 1887-144
372 !"**• or** z 4gos ülés deezember 1-én, szoin'baton. 1S88. jelen műveletben lam az egyik érdekelt fél, ennélfogva incorrectnek találnám, hogy a kárpótlási tőke megállapításának kérdésében a legfelső fórum az ország pénzügyi érdekeinek első rangú képviselője, t. i. a pénzügyminister legyen. (Elénk helyeslés balfelöl.) Azon érv, mely a múlt napokban merült fel, hogy t. i. a pénzügyministernek folytonosan szemmel kell tartania az ügy fejleményeit, inkább érv a törvényjavaslat ezen intézkedése ellen, mint mellette; (Ugy van! balfelöl) mert ha a szemmel tartás alatt csak azt értik, hogy a pénzügyminister tájékozva legyen az ügy fokozatos lebonyolításának eredményeiről, e caélt eléri akkor is, ha a kártalanítási tőke felett más biró ítél. (ügy van! balfélől.) Ha azonban a szemmel tartás alatt ne talán azt értenék, hogy a pénzügyminister a lebonyolított ügyekben mutatkozó kisebb vagy nagyobb nyereséghez képest szabályozhassa további eljárását a még hátra levő felek irányában: akkor ez oly disqualificatio, mely a pénzügyministert a bíráskodásból teljesen kizárja, (ügy van! balfélől.) A pénzügyministernek természetesen érdekében áll ezen finanemüvelétből minél nagyobb financiális eredményt felmutatni; (Helyeslés balfélől) de minél nagyobb buzgalommal akarja teljesíteni hivatását, az emberi természetben rejlő gyarlóságnál fogva annál inkább ki van téve azon ballépésnek, hogy az állam egyoldalú fináncérdekeinek alárendelje s feláldozza egyesek jogait. (Élénk helyeslés balfelöl.) A törvényjavaslatnak ezen intézkedése beillenék egy autocrat államba; (Zajos helyeslés balfélől) de egy állam, mely Európához akar tartozni, mely az európai jogállamok sorában akar helyet foglalni, (Élénk helyeslés balfelöl) ezt kénytelen visszautasítani. (Helyeslés balfélől). De ha az állam nem volna is érdekelt fél, a bíráskodást még akkor sem lehetne a pénzügyministerre bizni, azon egyszerű oknál fogva, mert itt de meo et de tuo agitur (Helyeslés balfélől) és ezen kérdésben mindig a politikai hatalomtól független birói hatalom van hivatva ítélni. (Élénk tetszés balfélől.) Hiszeu a törvényjavaslat maga is némely esetben bíróhoz fordul, ha például kétség van az iránt, hogy a megváltás alá eső regalejog tulajdona kit illet, vagy mikor a közös tulajdon jogalanya ismeretlen. De ha e jogkérdések felett biró ítél: akkor nem motiválható az. hogy a jog értéke fölötti bíráskodás a rendes biró kezeiből kivétessék s ez annál kevésbé volna motiválható, mert a jog aeademicus és theorethicus elismerése vajmi keveset érne ott, ha a jog értékét meg nem térítik. (Helyeslés balfélől.) Ám nincs kifogásom az ellen, hogy a pénzügyminister a maga orgánumai által kísérelje meg mindenütt az egyezséget; a hol az egyezség sikerül, ott természetesen bíróra nincs szükség; de ha az egyezkedés sikerre nem vezetne, akkor az érdekelt felek közt nem ítélhet más, mint rendes biró. (Helyeslés balfelöl.) Bizony tanulhatnánk, t. ház, e tekintetben azon absoliit hatalomtól, melynek járma alól 1867-ben felszabadultunk. (Zajos tetszés balfélől. Halljuk! Halljuk!) Az több tisztelettel viseltetett a birói hatalom iránt, az a birói hatáskörnek több befolyást engedett. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Ám emlékezzenek önök vissza az úrbéri kárpótlásra ; ott a kárpótlás mérvét a politikai hatalom szabta ugyan meg, de a kárpótlás kulcsa fölött, a mit itt kártalanítási alapnak nevezünk, a rendes úrbéri birói ítélt akkor, midőn a jobbágy és zsellértelkek számát constátalta és birói ítélettel megállapította. Á döntő cinosurát tehát a politikai hatalomnak a birói hatalom adta meg. Es mit tettünk 1.868-ban, mikor a szőlőtartozás megváltásáról volt szó ? (Igaz ! Ugy van ! balfelöl.) A birói függetlenség akkor törvény által még nem lévén biztosítva és sokan bizalmatlansággal viseltetvén a fennálló bíróságok iránt, a melyekről azt mondották, hogy a megyei cottériák befolyása alatt állnak, mellőztük ugyan a rendes bíróságokat és a megváltási tőke megállapításának jogával a felek által szabadon választott bírákat ruháztuk fel; ámde az akkori kormány távol volt attól, hogy birói szerepet, birói hatalmat arrogáljon magának a meum és tuum kérdésében ; noha csak magánfelek vitáskérdéséről volt szó, melyeknél az állam, mint érdekelt fél nem szerepelt. Azóta két évtized röpült el fejünk fölött s ezen idő alatt, t. ház, mi annyira haladtunk volna alkotmányos fogalmak és liberalismus dolgában, amúgy visszafelé, mint a rák — hogy most az egyik érdekelt felet akarjuk biróvá tenni saját ügyében? (Zajos helyeslés bal- és szélső balfelöl.) Pedig ezen időközben megalkottuk a birói függetlenségről szóló törvényeket is és mai bíróságaink — ezt kénytelen lesz mindenki bevallani — minden Mik-uralmon felül állanak. Azt érteném, t. ház, ha a kormány azt mondotta volna, hogy rendes bíróságaink ugy is túl vannak halmozva teendőkkel, ezen ügyek pedig gyors lebonyolítást kivannak, ennélfogva vagy a felek által szabadon választott bíróságokat, vagy pedig legfelsőbb fórum gyanánt a pénzügyi közigazgatási bíróságot hozom javaslatba; érteném azt is, ha a kormány a parlamenttől azt kérte volna, hogy ezen ügyek elintézésére egy speciális bíróságot alakítsunk, természetesen felruházva a függetlenség minden attribútumával. (Élénk háyeslés a bal- és a szélső baloldalon.) Ezen módozatok bármelyike megóvná legalább azon alapelvet, hogy a bíráskodást ne tegyük le először az érdekelt fél és másodszor ne tegyük le a politikai hatalom kezeibe. Ámde azon con-