Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.

Ülésnapok - 1887-143

360 W3. arszAgos ülés noyemfoer 30 -án, pénteken. 1888. Szathmáry György jegyző: Horváth Gyula! Horváth Gyula: T. ház! Én bátor vagyok felszólalni azért, hogy Láng t. képviselőtársamtól engedelmet kérjek a miatt, a mit vele szemben hibáztam, a mennyiben — a mit egyáltalában nem szoktam tenni — beszédébe közbeszólottam: de ugyanekkor bátor vagyok elmondani, mint a 2l-es bízottságnak tagja, hogy én nem a t. képviselő urnak véleményét óhajtottam korlátozni. De ahhoz igen i* jogom van nekem, mint a 21-es bizottság tagjának, hogy az előadótól azt az álláspontot lássam elfoglalva, mig az előadói széken ül, mely álláspontot elfoglalt ezen bizottságnak többsége. (Helyeslés jobbfelöl.) Én akkor szólottam közbe, t. ház, mikor a t. képviselő ur oly álláspontot foglalt el, melyet itt hangoztatni teljesen jogosítva van, de melyet mint a 21-es bizottság előadója, a bizottság többsége nevében az én alázatos véle kedésem szerint itt hangoztatni jogosítva nincs. (Helyeslés jobbfelöl.) Láng Lajos előadó: Bocsánatot kérek, én azt hiszem, t. ház, hogy én, mint a bizottság előadója köteles vagyok azon véleményt indokolni, melyet a bizottság magáévá tett; de hogy azon belül nem találkozom esetleg a bizottság minden egyes tagjának véleményével, azt én tőlem rossz néven venni nem lehet. Azt, hogy ez nemzeti betegség-e vagy nem, a bizottság többsége nem decretálta. A bizottságban szó volt erről, mert első jelentésemben az volt, hogy kinos benyomást tett reánk, ezzel szembe az lett elfogadva, hogy helytelenítjük ez eljárást. Én egyébiránt azt hiszem, hogy a között, hogy helytelenítünk-e valamit vagy kinos benyomást tesz-e reánk, ugy hiszem, lényeges különbség nincs. Azt, hogy én igy gondolkozom — ugy hiszem — j ogom van itt nyilvánítani és e jogot tőlem senki el nem vitathatja. (Helyeslés fobbfelőt.) Tisza Kálmán ministerelnök: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Pár perezre kénytelen vagyok a t. ház türelmét igénybe venni, illetőleg kikérni. (Halljuk! Halljuk !) Mindenek előtt arra kivánok reflectálni, a mi itt mondatott, hogy az adó-eltitkolás más államokban is történik. Tökéletesen igaz. Én, legalább a magam részéről, nem is kívántam ezt ugy feltüntetni, mint speciális magyar hibát, hanem mint olyat, a mi ellen mindenütt küzdenek, tehát nálunk is mindenesetre küzdeni kell. (Általános helyeslés.) De még azt is szívesen elismerem, hogy ez irányban javulás mutatkozik az országban, sőt mutatkozik az ezen tény iránti felfogásban is egy engem különösen nagyon megörvendeztető nagy javulás. Mert például, midőn a múlt évben én ugyanazokat mondottam, a miket most hallottunk — a többek között azt is, a mit most az előadó ur mondott —• hogy az államot megrövidíteni csak olyan bűn, mint magánosokat' megrövidíteni, sőt mondottam épen azt is, hogy hiszen a ki az államot megrövidíti, az az e miatt nagyobb terhet viselő polgártársait is megrövidíti, mind a mellett, hogy hálásan kell elismernem, hogy a t. ház rendesen meg szokott hallgatni, akkor nagy nehezen tudtam szavaimat befejezni, oly nagy nem tetszés nyilatkozott minden oldalon. Midőn tehát most ezen eszmék általános helyesléssel találkoznak, ez oly nagy haladás, melynek nem örülni lehetettem (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Én, t. ház, az ellenindítványra nézve nyilatkoztam tegnap, kifejtettem azon meggyőződésemet, fentartom ma is, hogy ha tisztán erkölcsi álláspontra helyezkedünk, ennek azon ellenindítvány nem felel meg tökéletesen ; mert tökéletesen csak akkor felelne meg, ha nem tekintve a — nem tagadom — létező enyhítő körülményekre, általános szabályul mondanók ki városra, községre, magánosra egyaránt. Mihelyt azonban egyszer a viszonyok súlya alatt, a socialis és politikai követelmények érzetében a t. indítványozó urak ezen teljes consequentiát levonni nem akarták, akkor, azt hiszem, már ezen szempontból sem volna helyes a sokakat — ismétlem — kihagyni, ha ugy tetszik büntetlenül, vagy legalább is az illető kiszabott adó többszörös megfizetése nélkül, másokat pedig még a tőke értékének elvételével is büntetni. Ez az egyik. A másik, a mit ma, mint argumentumot felhozni hallottam, az, hogy az állam pénzügyi érdekei is tiltják, a 10. §-nak — ugy a mint van — elfogadását. De itt is, bocsánatot kérek indítványozó t. barátomtól, ezen szempontból megmar épen nem fogadom el indítványát, mert ha a törvényhatósági joggal biró városoknál 10—15 millióról van szó, a többieknél, a rendezett tanácsú városoknál, községeknél és magánosoknál lehet — de én is csak azt mondom, hogy lehet, mert positiv számokkal senki sem mutathatja ki — 20 millióról szó; ha már most meggondoljuk, hogy a módosítvány szerint csak azok nem kapnának kárpótlást az eltitkolt jövedelemért, a kik a bevallást maguk személyesen tették, akkor a pénzügyi szempont néhány 100,000 frtra zsugorodik össze, de érvényben hagyja azt, a mi az államnak annyi milliójába került. (Helyeslés jobbjelöl.) Tehát sem az erkölcsi szempontnak, sem az állam pénzügyi szempontjának következményeit az indítvány le nem vonja. S épen azért, megbocsát a t. indítványozó, azon magas és szilárd alapot, melyre az indítvány fektetve van, önmaga vonja ki alóla. {Tetszés jobbfelöl.) Ma a szakasz mellett, elismerem, igen szépen és ékesen szólott Beőthy Ákos képviselő ur. Nem is fogok beszédjéből másra reflectálni, csak egy