Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.

Ülésnapok - 1887-143

143. orszíigos ülés november 30-án, pénteken. 1888. 34,7 a szépapánkzt mondotta: „Vitám et sanguinem, sed avenam non!" Jött azután nem sokára az, hogy egy nagy párt, az országnak akkori többsége, hosszasan hangoztatta a „nem adózunk" elvét; jött azután az idegen uralom a maga törvénytelen adóival, a melyeket nem eltagadni, de megtagadni hazafias kötelesség volt. Éu tehát, t. ház, a dologra magára — mondom — nem a pénzügyi administratio és törvényhozás, de a morális beszámíthatóság szempontjából hajlandó vagyok a keresztény felebaráti szeretet köpenyegét borítani. De hogyan boríthatjuk a keresztény felebaráti szeretet köpenyegét arra, a ki levetve magáról minden leplet, kiáll a piaczra a maga mivoltának teljes meztelenségében ? És itt vagyunk a eomparativnál. Mert hagyján, hogyha az illető hazánkfia ugy járna el, mint a debreczeni baka, a, ki nyakas, de caracteres ember lévén — mint minden debreczeni — (Derültség.) mikor sajtnak nézte a szappant s azt megvette, de meg is ette, mondván: sajtnak vettem, sajtnak ettem, eddig van! Hagyján, ha hazánkfia látná, hogy ő ámításával — hogy más szóval ne éljek — pórul jár, elhallgatna; de a mi hazánkfia nem így tesz, hanem előáll és azt mondja: „Édes magyar hazám, igaz, hogy én eltagadtam jövedelmeket akkor, a mikor arról volt szó, hogy a haza iránti kötelességemet rójam le; de most, édes magyar hazám, egészen másként áll a dolog: most nem arról van szó, hogy én fizessek neked, hanem arról, hogy te fizess nekem s én igaz magyar őszinteséggel bevallom, hogy akkor jövedelmemet eltagadtam," Ehhez, t. ház, oly foka kell az impudentiának, melyet itt e házban tovább magyarázni, azt hiszem, felesleges; de mással szemben sem kell fejtegetni; mert az, a ki itt nem látja az impudentiát, az bizonyosan a paradicsomi ártatlanság oly naiv állapotában él, hogy ezer esztendeig is hiába magyarázgatnánk neki valamit, a miről nyilván fogalma sincs. Es most jön, t. ház, a superlativus (Halljuk! Halljuk!) és ez az, hogy mi — a törvényhozás — erre az eljárásra egy paragraphust nyissunk, en nek az eljárásnak utat nyissunk, erre az illetőt felhívjuk s jutalmat tüzünk reá! Én nem szeretnék hozzájárulni ahhoz a jelenethez, hogy Magyarország törvényhozása igy szóljon azokhoz a hazafiakhoz, hogy: „Mi, Magyarország országgyűlésilég egybegyűlt képviselői és főrendéi, nyitottunk neked erre egy paragraphust és azt a korona szentesítése alá bocsátottuk. Élj tehát ezzel a paragraphussal, mert akkor hasznod lesz belőle és ha a te finom lelkiismeretedben van még egy árnyéka a scrupulusnak, nyeld le, ne tarts attól, hogy eljárásod odiosus, mert a ki a törvény által neki adott jogával ék a ki azt teszi, a mire a törvény jogosítja fel, az nem cselekszik odiosus dolgot,. mi az ódiumot rólad levettük és miután az ódiumnak, mely megvolt, valahol lennie kell, mi az ódiumot magunkra vettük. Ez az én álláspontom, t. ház és én nem tudom, hogy micsoda magas tekinteteknek kellene ienniök, melyek megingathatnának, de azok az argumentumok, melyeket eddig hallottunk, bizonyára nem ingatnak meg. És ha még szabad egy pár rövid megjegyzést tenni azon argumentumokra, például hallottuk felhozni parallel ezzel a kérdéssel és összehasonlítani a katastert. No hát, t. ház, a katasteri felvételeknél ott vannak az állam orgánumai, a katasteri biztosok; azok megkóstolhatják a földet, de nem az illető saját vallomása alapján szabják meg az adót, tehát összehasonlítani nem lehet azt, a hol az adó-kötelezettséget állami orgánumok állapítják meg a tények constatálása alapján, azzal, a hol az adót az illetők bevallása alapján állapítják meg. Hoitsy t. képviselőtársam még az általános vita alkalmával hivatkozott arra, hogy olyan volna a mi eljárásunk, mintha a budapesti bankároknak kifizetnők adó alá vallott jövedelmök húszszorosát s azután elconfiscáljuk vagyonukat. Én nem tudom, vájjon sok bankár van-e Budapesten, a.zt hiszem, fájdalom kevés, ha eltekintve a részvényes bankoktól és a leginkább börzejáték közvetítésével foglalkozó váltó-üzletektől. De lehetetlen, hogy egy olyan élesen megkülönböztető íő, mint t. barátom, ne venné észre a különbséget, mely fennáll tárgyi javak és egy feudális alapon nyugvó adószedési jog közt, a közt, hogy ha elkobozzuk az egyiket, ha megváltjuk a másikat, természetesen abban a terjedelemhen, a mint a haza az állammal szemben fennállónak vitatta meg az illető. De azt mondják, hol az igazság abban, hogy az egyiket utolérjük, a másikat pedig nem ? Megmondom, hogy hol van. Bátor vagyok utalni egy régi büntetőjogi elvre, a régi nürnbergiek azon jogelvére, hogy senkit sem akasztanak fel, a mig meg nem fogták. No hát ebeket pedig megfogtuk. (Derültség. Helyeslései-. Mozgás.) Azt mondják, sokan vannak olyanok, a kik eltitkolták az adójok jövedelmét. Mit akar az bizonyítani? Vagy nem bizonyít semmit, vagy azt akarja bizonyítani, hogy mivel a baj messze elterjed és mélyen gyökerezik, azért e bajt respectálni kell. Én ellenkezőleg azt hiszem, hogy ép azért, mivel a baj messze terjedt és mélyen gyökerezik, respectálni nem szabad, hanem ha alkalom nyilik rá, hatályos és kíméletlen módon kell ellene fellépni. (Helyeslés). Egyébiránt, t. ház, meg vagyok győződve arról, hogy t. barátom és mindazok, a kik indítványát aláirtak, készek vagyunk messzebb menő rendszabályokra is, hogyha azok bárki által indít44*