Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.

Ülésnapok - 1887-143

143. országos ölés november 30-án, pénteken. 1888 345 finánczpolitikai követelménynek tekintetik, hogy az adók ily módon ne vettessenek ki. Ha tehát ily viszonyok vannak, akkor az állam határozottan kiteszi magát annak a vádnak, hogy e becslési alapot csak azért választotta, hogy kevesebbet adjon, mint a mennyit kapott. (Úgy van!) És ha már ethieai szempontokat hangoztatunk, azt találom, hogy az ethieai követelményeknek ez sem felel meg. De a hol enyém és tiedről, a hol vagyonjogi kérdésekről van szó, ott positiv alapon kell dolgozni, az ethieai alap pedig mindig véghetetlenül ingatag. Szó volt arról is, hogy tehát az adó-eltagadóknak praemiumot adunk. De mint már ki volt fejtve, itt voltakép nem praemiumról, hanem büntetésről van szó, mely minden büntetőjogi fogalommal ellentétben sokkal súlyosabb volna, mint a minőt a törvény értelmében az illető eontemplált akkor, midőn a bűnt elkövette. Hasztalan mondják a képviselő urak, hogy itt nincs szó büntetésről. Mihelyt a kérdés kissé fojtós kezd lenni, mihelyt erős érvekkel kell előállani, mindjárt azt mondják, hogy csalást követtek el; ha csalást nem követtek volna el, akkor nem lakoltak volna meg. Tehát ez mégis büntetés. T. barátom, gróf Andrássy Gyula a tegnapi napon azt is felemlítette, hogy ez az egész intézkedés a földbirtokos osztály érdekében történt leginkább, a melyet par excllence, állainfentartó osztálynak szoktunk venni s azt mondta, hogy milyen sajnálatos dolog az, hogy a mostani viszonyok között a törvényhozás kénytelen a korruptióval számolni. Már a tegnapi napon a ministerelnök ur kifejtette, hogy ezen szakasz nem annyira a földbirtokos osztály, hanem igenis azonkívül a városok érdekében van felvéve, a melyek határozottan culturalis missiót teljesítenek; itt azonban van t. barátom felszólalásának egy bizonyos éle, mely a földbirtokos osztály kinövései ellen van irányozva. Ez a felfogás élénken emlékeztet engem egy másik felfogásra, a melylyel nem ugyan e házban, de a házon kivül épen a regale megváltásának ötletéből találkoztunk és a melyre nézve itt, miután ebben a kérdésben nem volt alkalmam nyilatkozni, egy rövid észrevételt akarok tenni. (Halljuk! Hall juh !) Igenis nem egyszer, de többször találkoztunk •ezon felfogással, hogy Magyarország régi kiváltságos osztályainak egy része anyagi romlásnak indult á hogy ez súlyosan nehezedik Magyarszág pénzügyeire, Magyarország közéletére. Még a regale megváltást is igen sokan úgy tekintik, mint egy konezot, a mely a régi kiváltságos osztálynak jut. Én beismerem azt, hogy az egy, mondhatnám általános nemzeti hiba, hogy nem tudunk jól gazdálkodni; miképen is tudnánk, KÉPVH. NAPLÓ. 1887 — 92. VI. KÖTET. mikor már a t. kormány maga sem ad rá példát? (Ugy van! bálfdöl.) De mégis merem állítani, hogy ha a régi kiváltságos osztályok anyagi romlásnak indultak, ennek egyik főoka az, hogy a haza érdekét a kiváltságos saját kiváltságai fölé helyezte. (Ugy van! halfelM.) Egy nagy történeti tény az a küzdelem, a a melyet Magyarország kiváltságos osztályai 1825-ben a hatalommal szemben felvettek, mikor ők be akarták szüntetni kiváltságaikat, a hatalom pedig fenn akarta azokat tartani. Hiszen az is történeti tény, hogy Wesselényi Miklósnak épen azért akasztottak hűtlenségi port a nyakába, mert a szathmári megyegyűlésen a nemesi kiváltságok ellen mennydörgött. És az akkori hatalom nagyon jól tudta, hogy mit csinál, mert tudta, hogyha az egész nemzetet beveszik az alkotmány sánczaiba, akkor az egy megvíhatatlan erőd. (Tetszés.) És én merem állítani, hogy ha akkor Magyarország kiváltságos osztályai oly önző érdektől lettek volna vezéreltetve, akkor talán a reform nem ért volna oly kedvező véget, mint a minőt ért, nem szenved kétséget, az egész nemzet collaboriatiója következtében. Ezt én tisztán csak a történeti hűség szempontjából kivántam megjegyezni, de egyáltalán nem azért, mintha erre a törvényjavaslatra vagy erre a szakaszra nézve consequentiát kívánnék ebből levonni. S egyáltalán nem akarom azt mondani, hogy a múlt idők árnyai elfelejtetik a jelen kor hibáit. Én azokat a hibákat ép ugy ostorozni szeretném, mint az én t. barátom. Én is akarnám a nemzeti regeueratió munkáját, de bocsásson meg, azt hiszem, hogy ez a rendszabály, a melyet proponál, nem felel mégsem a logicai egymásután, sem a gyakorlati élet követelményeinek. (Ugy van! balfelöl.) Az állam iránti kötelesség érzetét alig lehet repressiv és coercitiv rendszabályokkal megcsinálni, különösen nem azoknál, kik épen e rendszabályokat megsínylik. Mert akármit beszélünk, ez visszaható megtorlás, mely mindig rossz vért,keserűséget csinál. A mi pedig a logicai egymásutánt illeti, azt hiszem, hogy a nemzeti újjászületés munkáját azon kell kezdeni, hogy a politikát és a kormányzati rendszert kell változtatni. (Helyeslés bal/elől.) És ha t. barátom ez irányban tűzi ki a zászlót, mi mindnyájan szívesen sorakozunk melléje. (Élénk helyeslés balfelől.) Én, t. ház, azokat a hibákat, kinövéseket ép oly feltétlenül elítélem, mint t. barátom. Sokat adtam volna érte, a mint mindnyájan sokat adtunk volna érte, ha ezek nem kerülnek napfényre. Mert itt ma egy adott helyzettel állunk szemben és a kérdés az, hogy ennek következtében a törvényhozás letérjen-e a méltányosság útjáról, mely ezt a transactiót inspirálta s melynek 44