Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.

Ülésnapok - 1887-143

344 itt. országos üléi november 30-án, pénteken. 1838. tulajdonost illetőleg a szoros jogi consequentiákat. Ezt az előnyt nem adhatta meg, megadta tehát azt az előnyt, hogy a transaetiót oly alapon létesítette, melyet a maga részéről méltányosnak tartott, az adó alapján. Tette pedig ezt abban a reményben, hogy általa megfelel a saját érdekeinek, de mégis ez által senkin nagyobb mérvű jogsérelmet elkövetni rem fog. (Helyeslés.) Már most, t. ház, előállott az a körülmény, az az incidens, a mit mindannyian [tapasztaltunk, hogy a helytelen adóbevallások következtében az a helyzet állott elő, hogy igen sokan vannak, a kik azért az értékért, melyet el fognak veszíteni, nem fogják megkapni az aequivalenst, melyet a törvény intentiója, egész alap gondolata contemplál. A kérdés tehát az, hogy itt mit kell tenni. Én gondolom, mindig vissza kell menni magának a törvénynek intentiójára és meg kell nézni, hogy szoros deductióval fogunk eljárni, hová fogunk vele kilyukadni. (Helyeslés.) A törvénynek az volt intentiója, hogy mindenki azért az értékért, a mit elveszít, kapjon kárpótlást azon arányban, amelyben egyáltalában az adó az értéket képviseli és képviselheti. E kulcsot maga az állam állapította meg és ennek a követelménynek ez nézetem szerint nem praejudical, mert itt azért, ha az állam önhatalmúlag jár is el, nem járhat el önkényesen, neki egyöntetű elvek alapján kell eljárni, melyekből ievonja a consequentiát, akár előnyösek, akár hátrányosok magára nézve. Mert méltóztassék csak tekintetbe venni, hogy ennél a szorosan két oldalú természetű transactionál az állam mily egyoldalúlag jár eh 0 nem kérdezi azt a regale-tulajdonostól, tetszik-e neki, hogy a regale megváltatik: egyszerűen elrendeli. Nem kérdi azt sem, hogy tetszik-e neki az adó alapján való becslés, azt is elrendeli; azt sem kérdi,hogy épen ezen qninquennalis jövedelem vétessék fel alapul: ezt is elrendeli. Miért ? Mert az államnak érdeke igy kívánja. Jól van, t. képviselőház, de utoljára csak itt is nyilatkoznia kell valahol a teljes reciprocitásnak; nyilatkoznia kell tehát annál a pontnál, mely ezen egész transactiónak kiugró pontja, a hol tehát arról van szó, hogy a törvénynek intentiója megvalósuljon, t. i. arról van szó, hogy az az illető azért az értékért, a melyet elveszít, egyenértéket kapjon az adók arányában. Ha tehát t. képviselőház, az adó az értéknek megfelel, akkor a dolog rendben van; de ha meg nem felel, akkor correctivumról kell gondoskodni és ez a correctivum az, a mi abban a szakaszban benn van. (Helyeslés balfelöl.) A tévedést ez egész kérdésnél t. barátaimnál az képezi, hogy tehát annak következtében, hogy az adó vétetett becslési alapul, ezt az egész kérdést összeköttetésbe hozzák egy másik kérdéssel, jelesen azzal, hogy tehát az illető az állam iránti kötelezettségének miként tett eleget: ha correcte járt el, több kárpótlást kap, ha pedig nem járt el correcte, kevesebb kárpótlást. De, t. képviselőház, e két kérdés egymással nincsen semmi uesusban. Ha a dolgok ugy folytak volna le, mint a hogy kellett volna lefolyniuk, ha ez a megváltás 1848-ban történik; akkor csak nem lehetett volna az adót becslési alapul elfogadni s az, hogy az adó fogadtassék el a becslés alapjául, nem követelménye a törvénynek. Lehetett volna felvenni más alapot is, akkor aztán ez a kérdés, ez a momentum egyáltalán fel se merült volna, (Relyesés a baloldalon.) Nincs tehát, t. képviselőház, a két kérdés egymással semmi uexusban. Lehet azt mondani; de igenis mégis az a döntő természetű szempont; mert hiszen az állam világosan megmondja, hogy csak az kap kárpótlást, a ki adót fizet. De hát, t. képviselőház, én azt hiszem, hogy itt némábból a szempontból indultak ki. Először azt hitték, hogy az oly regale, mely öt éven keresztül semmi adót nem fizet, az értéket nem is képez. Aztán más oldalról lehetetlenségnek tartották azt, hogy legyen oly objectum, mely egyáltalában semmi adót sem fizet. En azt tartom, hogy itt e szempont belekeverése a transactio keretébe okvetlenül zavart, homályt, félreértéseket fog okozni. (Ugy van!) Az adófizetés itt egyáltalán nem képvisel semmi mást, mint bizonyos becslési expedienst. E szempontból kell az egész kérdést pertractálni esnem másból.En azt tartom, t.ház,hogy az egész kérdésnek centralis gondolatát az képezi, mint már mondtam, hogy aregale-tulajdonos azért, a mit elveszített, a kárpótlást megkapja. Ha az adó ennek megfelel, a dolog rendben van; ha nem re ctificálni kell. Mindenütt az egész világon, hol egészséges adórendszer van, az adónak a jövedelemmel correspondálni kell s mindenütt megengedik a rectificatiót ott, a hol a jövedelemben való károsodásról van szó; annál inkább meg kell engedni ott, hol az egész vagyon forog kérdésben. Es itt van még más igen fontos momentum is. Ne méltóztassék elfeledni, hogy az állam e transactióban kettős minőségben figurái: először mint érdekelt fél, kie transactióból igen jelentékeny financiális hasznot húz, mert ezt az állam maga sem tagadja, másrészről mint bíró, a ki a maga akaratát az illető félre rádictálja. Óvakodni kell tehát attól, hogy az állam a jog látszata alatt illetéktelen hasznot ne húzzon mások rovására. Ha az állam azt az obligót vállalja magára, hogy a regale-tulajdonosnak megadja a kárpótlást, akkor nem szabad correctivum nélkül felállítani oly becslési alapot, mely abban a — mondhatnám — eredendő hibában szenved, hogy a vagyont nem képviseli híven. Mindenütt egész Európában az az adó, mely önvallomáson alapszik, nem képviseli híven a vagyont és a jövedelmet. Minélfogva egészséges