Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.

Ülésnapok - 1887-143

143. országos ülés november 80-án, pénteken. 1888. 3^3 az államnak azt a jogát, mely szerint magasabb érdekekre való hivatkozással kimondhatja, hogy kártalanítást oly jövedelemért, mely rosszakaratúlag elvonatott az adóztatás alól, nem ad, —tagadni nem lehet. És ha ezt nem lehet tagadni, legyen szabad felvetni azt a kérdést, hogy vájjon pénzügyeink jelenlegi állapotában lehet-e ezen jog értékesítéséből várható anyagi előnyről lemondani, a nélkül, hogy ez által meg ne sértsük az annyiszor hangoztatott takarékosság elvét. De miről van itt szó, t. képviselőház ? Arról, hogy az állam magára vállaljon egy oly kötelezettséget, a melynek nagyságát a kötelezettség elvállalásakor nem ismerte, sőt nem is sejthette. Mert én azt hiszem, hogy ma azt határozottan megmondani nem lehet, hogy mennyit fog kitenni az az összeg, melyet az állam az utólagosan bevallandó adó-eltitkolás által előálló jövedelmekért fizetni fog. Már pedig, hogy az állam egy bizonytalan összeg kifizetését vállalja magára, azt a mai viszonyok között el nem fogadhatom s ezért pártolom gróf Andrássy Gyula t. képviselőtársam indítványát, (Helyeslések) mert nem érthetek egyet Varasdy Károly t. képviselő ur nézetével sem, a ki elismeri, hogy a törvényhozás feladata érvényesíteni az erkölcsi szempontokat s elismeri, hogy az adó-eltagadás immorális dolog, de azért mégis elfogadja a 10. §-t, (Helyeslések.) Madarász József jegyző: Beőthy Ákos! Beőthy Ákos: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Én a bizottság által ajánlott szerkezetet fogadom el s ennek következtében nem fogadhatom el t. barátom, gróf Andrássy Gyula indítványát. (Halljuk! Halljuk!) Sajnálattal teszem ezt, mert nem tagadhatom, hogy rokonszenvvel viseltetem t. barátom intentiói és egész fellépése iránt s talán nem vétek a parlamentaris szokás ellen, ha azt mondom, hogy tegnapi fellépése nagy örömet okozott nekem, nemcsak azon egészséges erkölcsi érzéknél fogva, mely előadásában lüktetett, hanem azért is, mert ugy látom, hogy sikerrel akarja föntartani azokat a traditiókat, melyek általánosan tisztelt nevéhez fűződnek. (Helyeslés.) De a rokonszenv szózata, t. képviselőház, nem hallgattathatja el bennem a meggyőződés parancsát, mely engem — fájdalom — más irányba terel, mint t. barátomat. Én azt tartom, hogy itt nagyon fontos és komoly kérdésről van szó. (Halljuk!) Fölvettetett egyrészt a politikai moralitás kérdése és felvettetett másrészt, hogy mi itten incorrect módon a nemzet vagyonát elfecséreljük. Én azt tartom, t. ház, egészen ellentétben Miklós Gyula t. képviselőtársammal, hogy ilyenkor nemcsak a parlamenti illem hangjának, hanem az ország iránti kötelességünknek is követelménye ezt a kérdést a maga valóságában, a maga teljes mivoltában odaállitani az ország elé, hogy mindegyikünknek eljárása felett Ítéljen az ország és a közvélemény. (Helyeslés balfelől.) És épen azért, t. ház, mert a dologról igy gondolkodom, méltóztassék megengedni, hogy elmondjam mindazt, a mit szükségesnek tartok. (Halljuk!) Lehető tágyilagos fogok lenni, kerülni fogok minden felesleges szót és controversiát. (Helyeslés balfelöl.) Ennél a szakasznál, t. képvi előház, magának a törvényjavaslatnak alapgondolatából indulok ki, annak conseqrnentiáit fogom a lehető legszorosabban levonni. Mi ennek a törvényjavaslatnak alapgondolata? Egyszerűen az, hogy itten bizonyos feudális természetű jogosítványok kisajátittatnak kellő kárpótlás mellett. (Ugy van!) Szándékosan használom a kisajátítás szót és fogalmat, mert ezen egész procedúra és transactio ennek a jogi fogalomnak felel meg, nem a kisajátítási törvénynek, a mint az nálunk megalkottatott, hanem a kisajátítási jognak, a mint azt az európai jogfejlődés általában megalkotta. Az, hogy itt feudális jogosítványokról van szó, nem tesz különbséget, mert ezeket is bizonyos határozott formák alá kell subsummálni. Midőn tehát az állam ilyen jogokat kisajátít, azokat nem kobozza el, hanem kisajátítja teljes érték mellett (Ugy van! balfelöl) és ezzel megint csak a jogállamnak vonja le consequentiáit, mert a jogállamnak első követelménye az, hogy védje a tulajdont (Helyeslés), ha tehát azt megszünteti is, ha a tulajdonjog hatályát felfüggeszti is, azért annak vagyonbeli értékét visszaadja. (Helyeslés balfelől.) Ennek következtében, t. ház, mindenütt a világon, a hol kisajátítások történnek, az állam megadja a teljes értéket nemcsak, hanem magával szemben az illetőnek megadja azt a jogvédelmet (Ügy van! Ugy van ! balfelöl) hogy a hol közöttük a kincstár és az egyes között, differentia támad, ítéljen felettük a független bíróság. (Élénk helyeslés balfelől.) Az egyedüli helyes és correct eljárás tehát ez esetben is az lett volna, hogy mindenütt, a hol a regale-tulajdonosés a kincstár között differentia támadt, az állam megadja az előbbinek azt a védelmet, hogy közöttük a biró ítéljen, (ügy van! balfelől) A törvényhozás bölcsessége, midőn ezen törvényjavaslatot általánosságban elfogadta, más álláspontra helyezkedett. És hozzáteszem, t. ház, hogy én ezt a magam részéről helyesnek találom. Azért kellett más álláspontra helyezkednie, mert különben az állam ezt az egész transactiót nem lett volna képes létesíteni. Itten tehát egy bizonyos terminus mediust kellett kitalálni. Az állam nem vonhatta le a végletekig a