Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.

Ülésnapok - 1887-142

142. országos ülés november Íí9-én, csütörtökön. 1888. ggg egy korábbi felszólalásában arra, hogy a 9. §. az állam illemi és tisztesség! kötelességének felel meg, a mennyiben, ha az állam adott el regálét, valóban nem volna az állam méltóságához illő eljárás, ha az illetőnek nem ugyanazon összeg adatnék kárpótlásul, melyet ő az államnak fizetett. Ez tökéletesen igaz, de ez a szakasz jelenlegi szövegezése mellett nem történhetik meg, mert az illetők, a kik az államtól vették a regálét, megkapják ugyan azon összeget, melyet az államnak fizettek, de kötvényekben és igy ezek a cursuskülönbsséggel károsodnak. (Igaz! TJgy van íbalfelől.) Ha az, — mint én is elfogadom és a t. ministerelnök ur is monda, — az államnak illemi és tisztesség! kötelessége, hogy annak, a ki tőle valamely értéktárgyat vett, a megváltás alkalmával legalább is azt visszaadja, a mit fizetésképen tőle kapott: ükkor véleményem szerint ezt a kötelességét nem teljesíti, ha akárminő formai ürügy alatt tényleg kevesebbet ad, mint a mit kapott. E tekintetben legyen szabad a hozzám érkezett számos levél közül egyből, a mely praegnansan tartalmazza azon felfogást, mely az állam olyan eljárása következtében, mint a minő a szakasz szövegezéséből folynék, a közönségben elterjedne és a melynek én az állam dignitását kitenni nem akarnám, néhány sort idéznem. Azt irják ugyanis nekem egy ily helyzetben lévő községbeliek a többi közt, hogy : „A pénzügyminister ur egyik beszédében kiemelte, hogy a regale-megváltással már régóta foglalkozik. Ha ez igy áll, miért bocsátotta a kincstár tulajdonát képező regálét árúba, hacsak nem azon szándékkal, hogy a lépre menő községeket megkárosítsa a megváltásnál." Meg vagyok győződve, t. ház, hogy a pénzügyminister úrtól minden ilyen szándék távol áll; de hogy az ily felfogás, mely az államnak méltóságát és az állam igazságosságába vetett hitet mélyen sérti, könnyen elterjedhetne, ha csakugyan azon procedúra folyna le, hogy az állam néhány évvel ezelőtt és oly időben adott el némely községnek regálét, midőn a regale megváltásának kérdésével foglalkozott és azután a megváltásnál a cursus-diíferentia alakjában ezen községeken nyerészkednék, kevesebbet adván nekik vissza, minta mennyit tényleg fizettek: az bizonyos és ezt én az állam |dignitásán ejtett sérelemnek tartom, (ügy van! balfelől.) Pénzügyi fontossága módosítványomnak talán csekély, de az állam méltóságára vonatkozó fontossága nagy. Módosítványom röviden arra irányul, hogy a kártalanítás összege azon esetekben, melyekről a 9. §. provideál, az illetőknek készpéuzben, vagy ennek tényleg megfelelő értékű állami kötvényekben fizetendő vissza. (Helyeslés balfelől.) Elnök: A beadott módosítvány fel fog olvastatni. Madarász József jegyző (olvassa): A9.§. a következő új kikezdéssel egészítendő ki : „A kártalanítás összege készpénzben, vagy ennek tényleg megfelelő értékű állami kötvényben (19. §.) fizetendő ki." Perczel Miklós: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Minél messzebbre haladunk e törvényjavaslat részletes tárgyalásában, annál inkább meg kell győződnünk arról, hogy azon alapon, melyre e javaslat fektetve van, az lényeges javulásra nem is képes; és azt hiszem, hogy azok, kik a javítás reményében e javaslatot feltételesen elfogadták, meglehetősen kiábrándulhattak (Helyeslés szélső balfelől) azon sors miatt, melylyel egyes módosítványaik találkoztak és azt hiszem, hogy abból a circulus viciosusból, melybe jutottak, alig lesz más menekülés, mint e törvényjavaslatnak utóbbi meg nem szavazása, (ügy van! bal- és szélső balfelől) T. ház! Valóban sisiphusi munkát visz véghez mindazon képviselő, ki e törvényjavaslattal szemben módosítványokat nyújt be; mert be kell látni azt, hogy nincs olyan módosítvány, a mely e rossz alapon nyugvó törvényjavaslatot lényegesen javíthatná; de másrészről a kormány is olyan helyzetben van, hogy — a mint a példa mutatja — még csekélyebb módosítványokat sem fogadhat el a nélkül, hogy igen szövevényes circulusai meg ne zavartassanak. De a törvényhozónak annál inkább kell itt kötelességét teljesíteni, mennél nagyobb a nehézség s igy azt tartom, hogy e törvényjavaslat visszásságait és igazságtalanságait, melyek felderittettek és melyeknek orvoslására egyesek vagy községek érdekében felszólalások történtek, nem qualificálhatom olyanoknak, melyeket bárki is egymással ellentétben lévőknek mondott volna. Ilyet csak az nem állít, a ki az úrbéri megváltás történetét nem tudja vagy nem érti. Tagadhatatlan, hogy a közvélemény már régen sürgeti a regale megváltását; de az is tagadhatatlan, hogy csak igen kevéssel ezelőtt senkinek eszébe nem jutott a megváltást továbbra terjeszteni, mint a régi jogosultság, a régi kiváltságos jogok megszüntetésére, illetőleg megváltására. Csakis a törvényjavaslatnak benyújtása után merült fel a megváltás eszméje. Igaz, hogy azóta az országban számtalan képviselő-testület szólalt fel e javaslatok ellen a azokat magukra nézve sérelmeseknek és károsaknak jellemezték. A t. államtitkár ur e felszólalásokban nem látott egyebet, mint a particularismusnak, a magánérdekeknek kirivó jelenségeit ; de annyit csak mégis meg fog engedni, hogy oly általános közvélemény ezen váltság mellett, mint milyen a legutóbbi váltság mellett volt, ma már nem létezik, sőt ellenkezőlég merem állítani s azt tartom, ezt senki megczáfolni nem fogja, hogy ma már sokkal többen vannak, a kik 41*