Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.

Ülésnapok - 1887-141

29J- Wl- orszíigos ülés november 28-án, szerdán. 1888. ban előforduló „jövedelem" szó után e szavak illesztessenek be: „félrevezetési szándékból*, a szöveg többi része változatlanul maradván. Ha ez is elfogadtatik, akkor fog következni Szederkényi képviselő ur módosítványa, melyre nézve akkor lesz szerencsém nyilatkozni. (Helyeslés.) E szerint, t. ház, első kérdésem az: méltóztatik-e az 5. §-t a bizottság szövegezése szerint elfogadni, szemben Szentkirályi képviselő ur módosítványával, kivéve mindazonáltal ennek azon részét, melyet föntebb érintettem, igen vagy nem ? (Igen! Nem!) Kérem azon képviselő urakat, a kik elfogadják, méltóztassanak feíállani. (Megtörténik.) A többség elfogadta az 5. §-t a bizottság szövezése szerint. Kérdem már most, méltóztatik-e a bizottsági szöveg 3-ik sorában előforduló két szót: „pénzügyi közegben", szemben az indítványozott „adófelügyelőben" szóval változatlanul fentartani, igen vagy nem ? (Nem !) Azt hiszem, hogy az nem tartatik fenn és igy a szövegbe az „adófelügyelőnek szó fog tétetni. Következik most Almásy Sándor képviselő ur módosítványa, a ki a második sorban előforduló „jövedelem" szó után kivánja tétetni „félrevezetési szándékból" szavakat. Kérdem, méltóztatik-e ezen szavak közbeszúrását elfogadni? (Elfogadjuk!) Azt hiszem a t. ház elfogadja, tehát ezen szavak a szövegbe fognak iktattatni. Szederkényi Nándor: T. ház! Ezek után elég van téve azon nézetnek, a melyből kiindulva nyújtottam be módosítványomat, ennélfogva azt vissza vonom. Elnök: A képviselő ur visszavonván módosítványát, további szavazás szüksége fenn nem forog. Következik a 6. §. Szathmáry György jegyző! (olvassa a 6- §-t). Irányi Dániel: T. képviselőház! (Halljuk ! Malijuk!) A 6. §. 1. pontjában azon jogosultak kártalanításáról történik gondoskodás, a kik hatósági intézkedés következtében nem gyakorolhatták teljes mértékben a magok italmérési jogát. Lehetnek azonban esetek, hogy nem ilyen hatósági intézkedés következtében, hanem saját jószántából függesztette fel valaki bizonyos — hosszabb vagy rövidebb — ideig a maga italmérési jogát, mert a községben, a melyben lakott, a szeszes italoknak mértéktelen fogyasztása ugy a közegészséget, mint az erkölcsöket nagyon alásülyesztette. Ilyen esetet tudok és azt a t. ház elé terjeszteni kötelességemnek tartom. Egy temesmegyei földbirtokos levelet intézett hozzám ezelőtt pár héttel, a melyben arról értesít, hogy — miután az ő községében az iszákosság nagyon elterjedt — ő emberbaráti és hazafiúi kötelességének tartotta 1879-ben a maga korcsmái tatási jogát abbanhagyni és azt csak az idén vette fel újra, akkor tudniillik, mikor a regálémegváltás kérdése szőnyegre került, alkalmasint azért, nehogy a megszüntetés folytatása arra magyaráztassék, mintha ő a maga kártalanításáról teljességgel és végleg lemondott volna. T. képviselőház! Hogy van-e több ilyen eset az országban, nem tudom, de ha csak ez az egy van is, az is mindenesetre megfontolást érdemel. Én ugyanis lehetetlennek, erkölcsi lehetetlenségnek tartom, hogy valakit ily nemes, emberbaráti cselekvés miatt a kártalanítástól elüssünk. Ilyent tisztességes magánember is csak habozva tehetne, az állam pedig, mely a társadalom jogérzetének személyesítője, ilyenre képtelen. (Helyeslés balfdől.) A jogelv, melyen a társadalmi jogrend nyugszik, azt kívánja, hogy senki másnak kárával ne gazdagodjék. Ha ez áll magánosokra nézve, annyival inkább áll az államra. Hogy is lehetne, hogy az; állam annak a jogosultnak birtokába lépjen, kinek semmiféle kárpótlást nem adott, hogy azután azt a jogot, melyet tőle elvett — elvett pedig ingyen — maga gyakorolja. És annál fogva ezen meggyőződéstől vezéreltetve, a 6. §. utolsó pontja után a következő 3-dik pontot kérem tétetni: „ha a nemesi birtok alapján jogosult bebizonyítja, hogy azért nem gyakorolta az 1882 —1886. időközben valamely községben az italmérést, hogy a szeszes italok mértéktelen fogyasztását meggátolja, ezen esetben — feltéve, hogy azon községben más sem gyakorolta az italmérést — kárpótlásra igényt támaszthat, annak összege a szomszédos és hasonló természetű italmérési jog tekintetében agyanoly körülmények közt levő községek jövedelmének figyelembe vételével fogván megállapittatni. Ezen szakasz, illetőleg ezen toldalék három feltételt szab a kártalanítás megállapítására. Előszót azt, hogy az illető bebizonyítsa, hogy csakugyan azon nemes szándék vezérelte, a melyet említettem. Eltekintve attól, hogy már a jogvélelem is mellette szól, mert bajos feltenni, hogy valaki más, mint ilyen szándékból mondjon le oly jövedelemről, a mely úgyszólván bizonyos és többé-kevésbé tetemes, bebizonyíthatja tanúkkal is, mert kétségtelen, hogy barátai és a községbéliek előtt nem egyszer, hanem többször megmagyarázta, hogy miért záratta be a korcsmát. A másik feltétel pedig az, hogy ezen jog községben és nem pusztán gyakoroltatott legyen. Vannak, tudom, többen, a kik pusztai birtokukon nem gyakorolták az italmérést; de vagy azért nem gyakorolták, mert az nem igen biztatta őket jövedelemmel, nem igen fizette volna ki magát, hogy korcsmát építsenek vagy tartsanak; vagy pedig azért, mert azt hitték, hogy az italmérés megszüntetése, illetőleg nem gyakorlása következtében az ő embereik, cselédjeik, béreseik, józanabb életet fog-