Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.

Ülésnapok - 1887-137

206 1S7. országos ülés lorftMfctr áH-áit, pántokea. 188*. egyező véleménye ezen szempontot jelenleg érvényesíteni nem akarja. Jól van, tehát én sem akarom, de akkor keresem a kárpótlás meghatárosánál az alapgondolatot és kivánom, hogy az a valódi egyenlőség szerint alkalmaztassák. Mert kétféle egyenlőség van. Az egyik abban ál], hogy két ügygyei vagy viszonynyal, nevezzük, a hogy akarjuk, egyenlő módozatok szerint bánnak. Ez a formai egyenlőség, de valódi egyenlőség csak akkor, ha az a viszony, melylyel egyformán bán nak el, valóban egyenlő is, a látszólagos egyenlőség mellett a legflagransabb és legigazságtalánabb egyenlőtlenség állhat elő. Már most méltóztassék a t. ház megengedni, hogy a törvényjavaslat vezérfonala mellet keressem, hogy mi az az alapgondolat, a melyet a kárpótlás megszabásánál a bizottsági javaslat felállít és nézzem annak alkalmazását. Én az alapgondolatot abban találom, hogy kárpótolni akarják a a jognak, a különböző jogalanyoknak lévő jelenlegi értékét; nemalehető, a jövőben előállható, kifejlődhető értékét, hanem azt, a melylyel ezen haszonvételi jog jelenleg bir. Erre egyik módnak — és elismerem, bizonyos irányban igazságos módnak — tartották, ha a jog értékének megszabásánál annak actualis jövedelmezősége vétetik alapul. De t. ház, a mennyire ezen elv e magánjogi alanyoknál lévő jogosítványok értékének meghatározására a legkedvezőbb, látszólagos egyenlősége mellett nézetem szerint ép oly igazságtalan és ennélfogva helytelen, a közjogi kötelékeknél, az önkormányzati testületeknél lévő jog értékének megítélésénél. Miért? Én csak nagy tényekről akarok szólni. egyes kivételekről vagy eltérésekről, melyek a szabály alól kiesnek, nem szólok. Két különböző dolog az önkormányzati kötelékeknek jövedelme és azon magánjogi személyeknek jövedelme, kiknek kezében van az italmérése jog. Gondolom, az igazsághoz közel állok — semmi esetre sem távozom el tőle — ha azt mondom, hogy a magánjogi alany a maga italmérési jogából annyi jövedelmet húzott, a mennyit viszonyai közt elérni lehetett. Öt féken nem tartotta a tekintet, hogy minél nagyobb a jövedelme, annál inkább terheli önmagát, raig ellenben a közjogi kötelékekben lévő jogokat — helyesen vagy helytelenül, de azt mindenki elfogja ismerni — nem ily módon hasznosítják. Ott a kötelezett, kitől a jogosított tulajdonkép a jövedelmet húzta, önmaga adóereje, azaz önnön polgárai voltak. Ezért azaz actualis haszon, melyet e jog értékéből húztak, a jog jelenlegi érté kének nem eriteriona. Ezt magyarázta annak t. ház, hogy a városok oly különbözőleg használták ki, legnagyobb részök kímélte önnön polgárait különösen ott, ahol szölőmivesek voltak, de ha kivételkép nem tagadom, is, hogy egyes városoknál a haszonvétel a jogjelenlegi értékéhez közelebb járt; legnagyobb részökre, azt tagadni vagyok kénytelen. Ezért a jövedelem utáni kinyomozása a jogértékének a városokra nézve igazságtalan. Ha ezt alkalmazzuk látszólagos egyenlő tényezők mellett ilyen különböző tényezőkkel dolgozunk. De van még egy második szempont is. Ha olyasmit mondok, a mi az általános igazság szempontjából ki nem állja a kritikát, magam kérem a t. házat, ne vegye figyelembe ; de ha kiállja, akkor ne méltóztassék meggyőződését azok elől elzárni. A magánosok joga — megint csak általánosságban beszélek — változékony, visszaesésnek vagy ingadozásnak alávetett jog. Ezt a t. háznak eddig felszólalt tftinden tagja elismerte. Az önkormányzati köteléket illetőleg ama jognak jövedelme — megengedem, hogy egyik esetben gyorsabb, másikban lassúbb mérvben emelkedik — de jelleme határozottan progressiv és ha egyik t. képviselő ur erre nézve kételyeket fejezett ki, én beszédének elolvasása után azt találom, hogy nem azt, hogy általában progressiv, mert ezt maga is bebevallja — hanem az vonja kétségbe, hogy oly gyors tempóban emelkedik, mint sokan feltételezik. Az újabban emelt fogyasztási adó, különösen a szeszadó lassító hatást gyakorolhatna. Lehet, csakugyan csökkentőleg fog hatni a fogyasztásra, de hol lesz a csökkentésnek hatása erősebb, a városokban-e vagy a vidéken? Lehet, hogy a progressio megakad. De ha egyáltalában fejlődés lehető — a miben én nem kétkedem — az a városokban lesz és pedig határozottan nagyobb mértékben. És legyen szabad még egy harmadik szempontot is említenem. A törvényjavaslat egyik szakasza szerint a magánosnak lehetőség van nyitva egy engedélyt venni és nézetem szerint tökéletesen helyes is, ha ezt teszi és ez által az eddig élvezett jövedelemnek egy részét az engedély kihasználása által magának biztosítani. Ez is kiegyenlítő hatással biró, de ez a kiegyenlítő hatással biró tényező nem létezik az önkormányzati kötelékekre, köztük a városokra nézve sem. ííeni akarom ezen okok sorozatát szaporítani, mert meg vagyok győződve, hogy a t. képviselő urak velem egyetértenek? (Halljuk! Halljuk! a hal- és szélső laloldalon.) Mit akarok ebből következtetni? Nem azt, hogy forgassuk fel a törvényjavaslatot, mert tovább haladt már a dolog, hogy sem azt egészen új alapokra lehessen fektetni, hanem azt, hogy a mit oly képtelenségnek tartottak, hogy midőn a^városok egy kérvénynyel előállanak és azt mondják : kérjük azon jövedelem után kárpótoltatni magunkat, nem a melyet az átlagul felvett években bírtunk, hanem a melyet pl. 1887-ben élveztünk s az 1887. és 1888-ik év jövedelme kétségtelenül progressiv tendentiát mutat, midőn ezt kérik a városok, nem egy igazságtalan előnyt kérnek,