Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.

Ülésnapok - 1887-135

Jgg 135. országos ülés norember 21«én, szerdán 1888. említtetett — ez a közmegelégedés ezen a téren, ebben a tekintetben teljes lehetetlen, mert — mint inöndá— ha mindenki megelégszik, nem fog megelégedni a kormány, T. ház! Ln ezt a nézetet egyáltalában nem osztom s nem is oszthatom, mert én azt tartom — tartom pedig, mint örök törvényt,igazságot — hogy az államnak igazi érdeke sohasem lehet ellentétben az állam polgárainak érdekeivel. (Helyeslés a szélső haloldalon.) Itt tehát, midőn én a jász-kun községek érdekeit említem, nem az a czélom, hogy azok részére valamely különleges kedvezményt vagy kiváltságot kérjek, általában nem; hanem csak azt óhajtom és kérem, hogy nekik is az igazság mértékével méressék, csak azt kérem és óhajtom, hogy regalejoguk teljes mérvben kártalaníttassék. De ezekre az általam említett községekre és városokra vajmi kevés figyelem van régi idő óta. Ezekre, mintha csak nem is léteznének, senkinek semmi gondja. A kormánynak pedig legkevésbé, vagy ha van, bizony nem sok a köszönet benne. A kormány atyai gondoskodását már a megyei rendtartás alkalmával sem köszönhették meg sem a jászok, sem a kunok ; s most, hogy rólok, újra gondoskodni kivan és pedig olyanformán, mintha azt mondaná; adj nekem sokat, add ide minden jogodat, majd én is adok valamit: ezt sem köszönhetik meg 1 izonynyal! Mert, t. ház, habár e szavak nincsenek is benne a javaslat szövegében, de hogy a czél az, hogy a dolog voltaképen ugy áll és ugy lesz, nyilván bizonyítja ezt azon körülmány, hogy ha ezen törvényjavaslat minden újabb módosítás nélkül elfogadtatik és törvénynyé lesz, akkor daczára a javaslat 3, §-a 4-ik pontjának, daczára annak, hogy a törvényhatósági joggal felruházott városoknak adott kedvezmény a rendezett tanácsú városokra is kiterjesztetik, a jászkun községek és városok regale-joga mégis csak egy bizonyos részében és pedig nem is számítva a levonandó költségeket, csak háromnegyed részben váltatik meg, annyiban t. i., a meunyiben regale-jogukat az illető haszonbéri szerződésből igazolni tudják; de minden kárpótlás nélkül hagyatik a jog azon része, a melyet évenkint három hónapomat a község, a város polgárai szabad bormérés czímén gyakoroltak, mintha ez nem is a regalejog kifolyása volna. Hiszen, t. ház, már akár a város egyeteme, akár annak engedélyezése folytán vagy hatóságilag bizonyos időre a városok egyes polgárai gyakorolják az itälmérési jogot, azt hiszem, hogy az, mint jog, nem szűnt, nem szünhetik meg folyvást jog lenni és ép azért azt minden kárpótlás nélkül elvenni akár egyiktől, akár másiktól, szerintem nem lehet, nem szabad, nem szabad annál kevésbé, mert a törvényjavaslat 1. §-a azt is nyilván mondja, hogy azok, a kik eddig italmérési jogot gyakoroltak, kártalanításra tarthatnak igényt. Igaz, hogy a javaslat indokolása szerint a hatósági engedélyek és intézkedések alapján gyakorolt italmérések kárpótlási'joga nem emelhető, mert ugyancsak a javaslat indokolása szerint a kártalanítás még azon feltételtől is függ, hogy a jogosított jogából hasznot vont és ezen haszon után adót is fizet. Itt tehát kettős feltétele jelöltetik meg a kártalanításnak : egyik a jogból való haszonhuzás, a másik a haszonhuzás után való adófizetés. Már hogy ezen feltételek elseje ez említettem községek és városoknál is megvan, az egészen kétségtelen, mert azt lehetetlen még csak képzelni is, hogy a szabad bormérési három hónap alatt, a mely rendesen novembertől február l-ig tart, tehát épen akkor, mikor a vidéken a legtöbb mulatság és lakodalom folyik, az italmérési jogot gyakorlók e jogoktól hasznot ne húztak volna, az bizonyos, ezt tagadásba venni nem lehet. De nem mondhatjuk ugyanezt a másik feltételt illetőleg-, mert legalább a mely községeknek és városoknak helyi körülményeit én ismerem és a mint informál tartam, adót e szabad hónapok alatt a bormérők már épen nem fizettek. De kérdés, hogy miért nem fizettek? Egyszerűen azért,mert az ilyenekre adó soha sem vettetett ki. Nagyon különösen tetszhetik, különösen a mostani financiális világban ez állításom, pedig valósággal ugy van s minden félreértés kikerülése végett sietek is megjegyezni, hogy itt ám nem haszoneltitkolásról vagy eltagadásról, hanem adó ki nem vetéséről van szó. A dolog ugyanis úgy áll és ágy történt, hogy mikor a város megkötötte szerződését a "regale-bérlővel, e szerződésben mindig nyíltan és határozottan megvolt jelölve a három hónapi .szabad bormérés és igy soha nem volt eltitkolva az, hogy az évnek egy bizonyos szakában, a rendes haszonbérlőkön kivül még mások is fogják gyakorolni ez italmérési jogot. Azonban az illető adóhivatal, a melyhez ezen bérleti szerződés beterjesztetett, az adó kivetése végett rendesen csak a szerződésben kitett bérleti összeget nézte s ezt adóztatta; de már arra, hogy a három hónapi idő alatt italmérést gyakorlókra is vessen adót, még csak nem is gondolt s ilyesmi adót rajtok nem követelt soha. így lévén a dolog, nagyon természetes, hogy ha a jelzett körülmények közt levő városok és községek a törvényjavaslat 3. §-ának 4-ik pontját, a melyet pedig a't. bizottság is mint kedvezményt emel ki és említ, magukra nem vonatkoztathatják, annak hasznát sajátságos visszonyaiknál fogva épen nem vehetik. Ha tehát ez igy van, t. ház, kérdem, vájjon elegendő indok-e a regale-haszon utáni adónak ily módon nem fizetése, elegendő indok-e j arra, hogy egy valóságos s kétségen kivül hasznot I hozó jog akár az azt gyakorló egyeseket, akár és I még inkább magát a várost tekintjük jogtulaj-