Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.

Ülésnapok - 1887-134

128 134. orszftgos ülés november 20-ftn, kedden. 1888. arra, hogy a városoktól az anyagi eszközöket ne vegye el, mert ha elveszi, akkor azok jövőben képtelenek lesznek azon magas feladatok megoldására, melyeket eddig oly kitűnő sikerrel oldottak meg. Azzal fejezem be beszédemet, (Halljuk!) hogy nem láttam a világtörténetben még esetet arra, hogy valamely nemzet, valamely állam nagygyá lett volna, hatalmas, kifejlett, életerős városok nélkül. Mivel pedig azt tartom, hogy az állami és városi érdekek egymással kiegyeztethetők, a törvényjavaslat megfelelő módosításával a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés a jobboldalon.) Nagy István jegyző: Szederkényi Nándor! Szederkényi Nándor: T. ház! Ha az előttem szólott t. képviselő urat követni akarnám a eriticai modorban és az előadásban, következőkép kellene tennem. (Halljuk!) El kellene sorolnom Eger város sérelmét, mely, azt hiszem, nem kisebb Debreezen városának sérelménél, mert Eger félévi italmérési jogát, a mindenki által gyakorolható szabadmérésvek tartván fel, ezért nem kárpótoltatik, mert a jörvény erről nem provideál. Ezen jogtól megfosztatunk mi egriek mindnyájan s italmérési s bórád óval megrovatunk, hogy ebből a regale-kárpótlás fedeztessék, sőt az igy esetleg bejött feleslegből Debreezennek is jusson 30%. Körösi Sándor: A rendezett tanácsú városok is kapnak. Szederkényi Nándor: Azt kérdezem, hogy ez nem sérelem-e és hogy van-e a jogegyenlőségnek s igazságnak egy hajszálnyi vonása a törvényjavaslatban, mely igy terveztetik és mely következményeiben igy hajtatik végre. De én ezeket nem sorolom elő és abban sem követem a t. előttem szólót, hogy elősorolván városomnak nagy sérelmeit — mert hisz erről mindnyájan tudunk egész litániaszerű előadásokat tartani — a vége pedig az, hogy ezen nagy sérelem daczára, melyet oly nagy lelkesedéssel mondott el t. képviselőtársam, a melynek jogtalanságát, igazságtalanságát annyi hévvel mutatta ki, a törvényjavaslatot megszavazza. (Derültség a szélső baloldalon.) Előttem szólott t. képviselőtársam közjogi fejtegetéseket is tett; erre már bővebben ki fogok térni, miután e törvényjavaslat tárgyalásánál egyik jelszó, mely alatt a törvényjavaslat e házba bevezettetett, a feudális rendszer eltörlése. Ezen jelszó mintegy kényszerhelyzet tolatott elő, a mely kényszerhelyzet súlya alatt is bújtatott be a törvényjavaslat. Tisztába kell jönnünk, t. képviselőház, ennek a feudális kérdésnek a mikéntjével, mert én úgy vettem észre, hogy igen nagy a félreértés és igen sok a zavar; talán a helyes tisztázással elérjük azt, hogy azok, kik mereven ragaszkodnak a törvényjavaslathoz, ez által meggyőzetvén, valamivel engedékenyebbek lesznek. Holló Lajos t. képviselőtársam már igen helyes megjegyzéseket tett ezen regale feudális rendszer-maradvány természetére és mikénti fejlődésére, de azt gondolom, hogy e kérdés még bővebb felvilágosítást igényel. (Helyeslés a szélső baloldalon. Halljuk!) Nagy tévedésben vannak azok, a kik — ismétlem és hangsúlyozom — az általában gyakorlott italmérési intézményt feudális jellegűnek tekintik ma is. A régi törvényhozás, bár feudális volt, de azért birt érzékkel már azelőtt 300 esztendővel, hogy ezen igazán feudális rendszeren nagy résttörjön. Az 1550: XXX. t.-cz. a földesúri jognak egészét megingatta, megtörte. Az akkori viszonyok között a nemzetgazdasági és közgazdasági érdekek súlya alatt meghajlottak a régi feudális urak, a kiknek ez birtokában volt, hogy az italmérést ne tisztán a maguk monopóliumának tartsák fenn, hanem oszszák meg a lakossággal. Bizonyosan olvasta előttem szólt t. képviselőtársam az 1550: XXX. t.-czikket, a mely kimondja, hogy az italmérést, a hol bort termelnek V», hol nem termelnek V

4 évig a jobbágyok is gyakorolják. Ezen igy nyert jog többé nem feudális, nem ugyanolyan természetű, mint a másik. Itt a nemzetgazdasági érdek tört elő és ez érvényesíté magát a forgalom s a kereskedelem nagy előnyére. Egyéb törvények is vannak még: de csak a 32-ki és 36-ki törvényekre utalok, mely lényegében tartotta fenn ezen intézkedést. Azután jött a 48-iki törvényhozás, mely érintetlenül hagyta azt. De azóta mi történt? Mióta alkotmányos időt élünk, részünkről is, más részről is sokszor hangoztattatott, hogy az italmérési jog feudális természetű maradványa szüntettessék meg és az italmérés a nemzetgazdasági kívánalmak értelmében szabadíttassék fel ezen békók alul. E tekintetben azonban semmi sem történt, hanem történt más nagyobb fontosságú dolog és ezt ajánlom a t. képviselőház figyelmébe. Midőn az állam a maga deficitjében megakadt és megszorult, habár tudta is, hogy az italmérési jog az állam kezében feudális, tehát közjogi természetű, — és itt e kifejezésre „közjogitermészetű" helyezem a fősúlyt — miután pénzre volt szüksége, eladta ezen jogot is egyeseknek. Midőn a törvényhozás ezen eladást sanctionálta, ezen jognak közjogi természete megsemmisült és vagyonjogi természetűvé vált, az ország vagyon álagának integráns részévé lett s miután az állam maga jó példával ment elől, e jog az országban adás-vevés tárgyát képezte és ezzel az állami jogrend védelme alá helyezkedettedé a dolog természeténél és a törvényhozás gyakorlatánál fogva is oda helyeztetett. Én tehát kérdem az igazásgügyminister úrtól, hogy ' mondja meg nekem, hogy midőn a 9-ik szakaszt