Képviselőházi napló, 1887. V. kötet • 1888. május 8–junius 21.

Ülésnapok - 1887-104

\U. országos Ülés május 25-én, pénteken. 1881 gg ez az administratio rendben létére? Nem, ez csak azt bizonyítja, hogy ötletszerííleg kormányoztatik az egész vizszabályozás kérdése és aggályos tétovázással telik az idő oda lent az Alföldön. Ilyen körülmények engem valósággal nem egészen nyugtatnak meg arra nézve, hogy jövőre valami nevezetes változások fognak történni. Én azt vártam volna — engedelmet kérek a magam szerény felfogását őszintén kimondom — én azt vártam volna, hogy most egy oly conceptio fog létesíttetni, a mely felöleli az egész Tiszavölgynek rendezését ugy ármenetesítési, mint folyamszabályozási és belvizi csatornázási tekintetben és pedig olyképen, hogy idővel öntözésre is használhatók legyenek a belvíz levezető csatornák. Baross Gábor, közmunka és közlekedésügyi minister: Hiszen azt mondtam! Pap Elek: Mert engedelmet kérek, olyan partialis szabályozás, a mely ötletszerííleg történt s ezen vagy azon érdekeltség érdekeit védelmezi, az olyan partialis szabályozást én rosszabbnak tartom, mintha szabadon eresztjük a vizet; mert addig, mig tudtam, hogy másra nem számíthatok, mint vagy nádra, kaszálóra, vagy esetleg halászatra — addig meg voltam nyugodva, mert milliókat nem költöttünk a szabályozásra; de ma, midőn az Alföld legnagyobb része magtermelésre van berendezve, arra ébredni minden évben, hogy földjeinket a folyamviz v.igy a belviz tönkre teszi. Én tehát egy egységes műszaki tervet óhajtok, hogy létesüljön és egy ily módon concipiált terv alapján óhajtanám, hogy a kérdés financiroztassék. Az nagyon szép és üdvös dolog, a mit gróf Károlyi Sándor t. képviselőtársunk a financirozásra nézve méltóztatott mondani és jó is volna az, hogy ha bírnánk; de nekünk számot kell azzal is vetnünk, hogy vájjon a társulatok mennyire vannak eladósodva, pedig az adóösszeg ez idő szerint 52 millió frt,; és vájjon nem érkezett-e el már az az idő s azon körülmény nem állott-ebe, mikor az egész tiszavölgyi érdekeltség mérlege nagyon rossz egyenleget mutat: s ennek folytán a maximális megterheltetés az egész tiszavölgyére nézve constatálható, mert ha számba veszszűk, hogy mennyit költöttünk a szabályozásra és ha összevetjük a szabályozási költségeket az elért haszonnal, nagyon kedvezőtlen arányt mutat a mérleg. Hogy a szabályozásnak nincs haszna, annak egyik oka, hogy csaknem minden évben van árvíz; ugyanis 1860-tól 1888-ig, 16 éven keresztül több mint 95 töltésszakadás történt s évente hol több, hol kevesebb, de összevéve 1.900,000 kat. hold öntetett el; itt van kéznél az adat. Ilyen körülmények közt nem csoda, ha nem sietnek az Alföldön a további építéssel s a további szabályozás iránt tökéletesen disgnstálva van a közönség s azt mondja, inkább veszszen oda az a pénz, a mit eddig költöttem, de tovább nem lutrizom. Mert az eddigi árszabályozás valóságos lutrizásvolt. Ugy jártunk vele, mint a ki a kis lutriban nyert egyszer és azután folytonosan rakta a lutrit, míg végre koldusbotra jutott. Én csak egyetlenegy módját látom annak, hogy e nagy fontosságú s közérdekű ügyet rendezhessük, s ez nem más, mint az, hogy az állam ugy az administratiót, mint a financirozást feltétlenül és kizárólag minden társulati és tiszavölgyi központi beavatkozástól menten vegye kezébe. És pedig azért, mivel ha a technicai részét a szabályozásnak átengedjük, az államnak, akkor félő, hogy az eddigieknél még sokkal magasabb számlákkal fogunk találkozni? mert az az állami mérnök, ki a teehnieumot vezeti, már csak saját reputatiója érdekében sem tekint arra, vájjon 10 frtot vagy 1000 frtot kell-e kifizetni a társulatnak, csak legyen a kivitel egészen szabványszerű; oly szabályozási tervet terjeszt elő, melyet nem leszünk képesek megbírni. Azzal tisztában vagyunk mindnyájan, hogy a technica ma odáig haladt, hogy a tenger alatt is lehet alagutat építeni, az tehát nem lehet kérdés, hogy vájjon a Tisza szabályozta tó-e. De igen is kérdés az, hogy mibe kerül ? (Tetszés a szélső baloldalon.) Ép azért félek attól, hogy mi legyünk a fizető s az állam a korlátlan intézője a technicumokuak. Az ily állapot megteremtéséhez nem járulhatok. Vagy legyen teljes autonómia, a mit azonban nem óhajtok azért, mivel a társulatok életrevalóságukat nem bizonyították be s azért, mivel arra pén?ünk nincs, hogy a szabályozást saját erszényünkből tovább folytathassunk. Tehát legyen teljes államosítás és oly mérvben, hogy a szabályozás minden ízét az állam vegye át és ezen nagy nemzeti vállalatot fin ancir ózza. Ez nem is nehéz dolog! ott vannak a kataszteri munkálatok, melyeknek alapján körülbelül meg lehet állapítani a határt arra nézve, hol kezdődnék az érdekeltségnek nagyobb terheltetése, illetve, hol végződnék a határ, melyen túl nem volna terhelhető. Ezttörvény által lehet ily módon rendezni, a nélkül, hogy az állam túl lenne terhelve, mert 900 ezer forintot fizet vissza adóban a társulatoknak, 1 millió forint a társulatok évi költségvetése — ez az államnak volna fizetendő államosítás esetén s igy a két tétel 30 millió forint tőkének törlesztését fedezné. Mi egyelőre, ha be lenne gyorsan építve, sokat segítne a megrontott helyzeten. S ez annyival inkább méltányos és szükséges, mert határozottan mondhatom, hogy az alföld Magyarországnak éléskamrája. Ugyanis azon vármegyéknek évi termése, melyek a viz álttl legjobban vannak sújtva, akkor, a mikor jó középtermés van, az összes hazai termés 60 százalékát szolgáltatja. Kern közömbös dolog tehát, Magyarországnak úgyszólván 60 százalékára nézve a termelést áPandÓsítni. Ez nem-