Képviselőházi napló, 1887. V. kötet • 1888. május 8–junius 21.

Ülésnapok - 1887-104

6ö 104. országos fUés mftjns 25-én pénteken. 1888. kitűnő minister, vagy államtitkár vezetése mellet" gyönyörűen megvédetik a vonal, de mily pénzáldozatokkal ? Mig ha olyan ember lesz a minister és olyan ember áll a dolgok élén, ki a viziügyek iránt érzékkel nem bir, akkor az egyáltalában nem, vagy rosszul fog megvédelmezni. Minél többet adni tehát az autonómiának s minél kevesebb befolyást biztosítani az államnak, a mely inkább mint intéző és irányító hatalom állítandó oda: ez az a szempont, a melyet a jövő intézkedések tekintetében fentartatni kívánok. (Helyeslés hálfelől.) Végre a pénzügyi kérdésekben az a határozott hitem, hogy pénzt máskép nem fogunk kapni olcsón, mint ha az összes Tisza-völgy hypothécája alapján járadék-kölcsön vétetik föl, a melyet állami ellenőrzés és felügyelet mellett a tiszavölgyi központi bizottság kezel. (Helyeslés a baloldalon.) Ezeket voltam bátor a t. háznak szives figyelmébe ajánlani. (Élénk helyeslés és tetszés a baloldalon.) Pap Elek: T. ház! Ezen nagyfontosságú tárgynak tárgyalásába én is óhajtok csekély tehetségemhez képest befolyni és azon körülményeket felderíteni, a melyek e kérdésben a múltban tapasztalhatók voltak. Azt hiszem, hogy a Tiszaszabályozás története három korszakra osztható fel. (Halljuk! Halljuk/) Az első korszak, eltekintve 1847-től, a mikor a nagy Széchenyi teremtő szelleme életre hivta a Tisza-szabályozás nagy ügyét, kezdetét veszi 1851-ben és tart az alkotmányos korszak életbeléptéig. A második korszak 1866-tól 1876 ig terjed, a mikor tudniillik a Mirhó kiszakadása felébresztette a kormányt és azt tevékenységre hivta fel. A harmadik korszak ezen időtől tart a mai napig. Mindnyájan tudjuk, t. ház, hogy ugy az ármentesítési munkálatoknak, mint a tiszai kanyarok átvágására szolgáló míveleteknek a keresztülvitele legnagyobb részben 1851-től 1866-ig eszközöltetett, tehát az első korszakban. Az alkotmányosság aerájában, a folyamok szabályozásánál bizonyos stagnatio állott be. Mostoha gyermeke volt közgazdasági életünknek a vizszabályozás kérdése; minden erőnket, fáradságunkat és pénzünket a vasút építésre fordítottuk. (Igaz! Ugy van! szélső balfelől.) Igaz, hogy sikerült is az 1867-ben talált 2,200 kilométernyi vasutain kat felszaporítani 10,000-re, melyből 5,200 kilométer 384 millió forint befektetett tőkének az árán az állam tulajdonát képezi ; azonban azt hiszem, hogy sokkal helyesebb közgazdasági politika lett volna, ha ezen 10,000 kilométernyi ínséges vasút helyett, építettünk volna csak félannyi vasutat s azon megtakarított tőkének egy jó részét a Tisza folyam szabályozására fordítottuk volna és fordítottuk volna hajókázható, a belvizeket levezető csatornák építésére ; akkor az alföldet megmentettük volna azon veszedelemtől, a melynek most évről-évre ki van téve és teremtettünk volna oly vizi közlekedést, melynek segélyével az alföldnek még azon őstermelvényeit is forgalomba hozhatjuk vala, a melyek jelenleg a vasúti tarifák drágasága miatt nem hozhatók a piaczra. Ezt azonban nem tettük és nem gondoltuk meg azt, hogy a vasút maga-magából sehol és semmi körülmények közt az önfentartás eszközét és forrását nem merítheti. Vagyonosodágunkat nem ott kezdtük, a hol kellett volna, hanem nagy lábra állottunk s annak most sok mértékben kárát is valljuk. Azonban erre nézve tehető azon megjegyzés, hogy sokkal könynyebb elmondani, hogy mit, miképen kellett volna tenni és kifürkészni egy vagy más bajnak az okát, mint talán még ugy is cselekedni, mint azt maga az illető átgondolja és óhajtja. Ebben tökéletesen igazsága van annak, ki ez ellenvetést teszi, de én ugy látom, hogy a múltból még mai napig sem okoltunk, pedig nagy áron szereztünk a múltban tapasztalatokat. De ezekből a kellő eonseqnen tiákat nem tudtuk vagy nem akartuk levonni; legalább rám azon benyomást teszi ezen körülmény : hogy daczára annak, miszerint 1879-ben, a mikor Szeged városa elpusztult, az egész országnak szive megdöbbent,igazán élénk tevékenység fejlődött ki arra nézve, hogy a szabályozási kérdésekben és ügyekben felmerült hiányokat és tévedéseket pótoljuk. A mikor behittuk a külföldi szakértőket és tanácsot kértünk tőlük, kik egy nagy kötet nyomtatott könyvben előadták véleményüket, megírták a receptet, egy ideig foglalkoztunk is a jó tanácsokkal. A parlamentben is tétetett ennék nyomán előterjesztés, de a mint megszűnt a veszély, lassankint elfelejtkeztünk mindenről és maradt minden ugy, a mint azt az 1879-iki árviz találta, tudniillik magának a szabályozásnak keresztülvitelére vonatkozó javaslatok és ezen javaslatok alapján az akkori minister urnak előterjesztése folytán kilátásba helyezett munkálatok csak nagyon csekély részben hajtattak végre. Nevezetesen a külföldi szakértők első sorban kijelentették azt— és azt hiszem, hogy az mindnyájunknak, az egész országnak megnyugvására szolgált — hogy az elv, mely szerint a Tisza és mellékfolyóinak szabályozása czéloztatik, tudniillik a Vásárhelyi és Paleocapa terveinek összesítése, a töltésezési és átmetszési rendszer, elvileg helyes, de keresztülvitele nem történt meg eorrectül, azon javítani kell. Először vizsgálat tárgyává tette az enquéte az átmetszéseket, melyekről kijelentette, hogy czéljuknak majdnem sehol sem felelnek meg. Kivált az alsó részen, Szegedtől lefelé a 11 közül csak egy átmetszést találtak,mely kivolt képezve. A többire nézve kijelentették: ha elő nem segittetik mesterséges utón a kiképződés, nem is fog megtörténni, vagy ha igen, rendkívül hosszú idő alatt. Javasolta tehát ez átmetszések kiképzésére