Képviselőházi napló, 1887. V. kötet • 1888. május 8–junius 21.
Ülésnapok - 1887-103
103. orsiágos ölés május 21-én, C8Üttirt8k5n. 18S8. §7 kívánatos. Hogy miért nem ezélszerű s miért nem kívánatos, azt a minister ur nem mondotta meg s nem fejtette ki. így tehát én csak találgatásra, illetőleg némely lapoknak ellenvetéseire vagyok szorítva, a melyek indítványom ellen irányultak. Azt mondták ezek nevezetesen, hogy a szaktanácskozmányban igen sokféle egymástól eltérő nézet nyilvánulna, a mi utoljára is gyakorlati eredményt nem idézhetne elő s a megoldást csak hátráltatná. Hogy a szaktanáeskozmányban, mely fölteszem, önálló és független férfiakból állana,, különböző s meglehet ellentétes vélemények is fognának nyilvánulni, az ép oly valószínű, mint természetes. Hiszen még a vizi mérnökök, a legnagyobb szaktekintélyek sem egyeznek meg e kérdések mindegyikére nézve; de az eszmecsere folytán a hibás vélemények, a kalandos tervek az ellennézetűek által legott meg fognak czáfoltatni — hiszen ott lesznek a t. minister urnak is szakközegei — és a szaktanácskozás a vélemények tisztázását, a helytelennek a helyestől, a czélszeríítlennek a czélszerűtől való megkülönböztetését előmozdítván, ez úton a t. minister ur, illetőleg az egész kormány és ennek előterjesztése alapján a t. képviselőház helyesebb tájékozást nyerend a megválasztandó eszközök, az elfogadandó tervek iránt; a nagy közönség, az érdekelt vidék pedig a közzéteendő tanácskozások által felvilágosittatván, nagyobb bizalommal, nagyobb megnyugvással nézendenek a teendő intézkedések elé. Hiszen, ha a vélemények különbözősége, egymástól való eltérése elegendő indok lenne arra, hogy szaktanácskozmányt ne hívjunk össze: akkor nem csak szaktanácskozmányt nem kellene soha tartanunk, hanem maguk a ház bizottságai, sőt maga a törvényhozó testület is feleslegessé válnék; (Helyeslés szélső balfelől) mert itt is, ott is természetesen ellenkező nézetek jutnak napfényre, de melyek az ügyre nézve nemcsak nem veszedelmesek, sőt inkább a helyes megállapodásra elkerülhetetlenül szükségesek. A mi pedig a késedelmet illeti, mely ez által az ügy megoldásában előidéztetnék: ha csupán arról volna szó, hogy a kiáradt vizek levezetéséről, a megrongált töltések és zsilipek miként leendő helyreállításáról tanácskozzék, akkor természetesen sem nekem, sem másnak nem jutna eszébe e végett szaktanácskozmányt kérni; mert ezek oly egyszerű, gyakori műveletek, melyeket minden folyammérnök önmagától elvégezni képes. De mikor az évről-évre ismétlődő roppant árvizek okairól, azoknak orvoslása módjairól, tehát a meglevő folyamszabályozási rendszerről, annak hiányairól és esetleg egy annál jobb rendszer megállapításáról, a törvényeknek netalán, a menynyiben szükséges, változtatásáról, valamint a közigazgatás módosításáról akarunk tájékozást: akkor a sietség nemcsak nem kívánatos, sőt ellenkezőleg igen káros hatást gyakorolna, (Ugy van! Ügy van! a szélső balon.) A mi már a szaktanácskozmány feladatát illeti, ugy a mint én fogom fel, az nézetem szerint abból állna, hogy a minister ur által eléje terjesztendő kérdések alapján véleményt nyilvánítana az általános elvek tekintetében, a nélkül, hogy az egyes vidékek, egyes társulatok külön bajaival legalább tüzetesen foglalkoznék. Az általános elvek alatt azokat értem, melyeket az imént említeni volt szerencsém, vagyis az áradások okait, a létező folyamszabályozási rendszertannak mi módon leendő módosítását, nemkülönben, ha szükséges, a vízjogi törvényben és közigazgatásban szükséges módosításokat. Ezek felett a tanácskozás megtartatván, az egyes társulatok, illetőleg egyes vidékek a maguk külön helyi bajait, kívánságait adnák elő írásban, a mi már onnan hazulról is megtörténhetik. És igy felvilágosittatván a minister ur, ugy a szaktanácskozmány, mint az egyes társulatok és vidékek kívánságairól, ezeknek nyomán, azonban ismétlem, saját belátása, mert saját felelőssége mellett terjesztené a t. ház elé a javaslatokat és illetőleg a folyamszabályozást illető terveket. (Helyeslés a szélső báloldalon.) Ezekben, t. ház, előadtam az indítványom mellett felhozható okokat és megczáfoltam az ellenvetéseket, melyeket részben a t. minister ur a múltkori ülésben tett, részben azóta némely lapokban olvasni alkalmam volt. Hátra van most, hogy az ügynek egy újabb, azóta közbejött phasisáról tegyek még említést. (Halljuk! Halljuk!) A t. közlekedésügyi minister ur ugyanis a tiszavölgyi társulat központi bizottságának egy küldöttsége előtt azt az ígéretet tette, hogy mielőtt a törvényhozás elé terjesztendő intézkedéseket végkép megállapítaná, azokat az említett bizottsággal, illetőleg annak képviselőivel közölni szándékozik. Ez némi közeledést jelent ugyan azon eljárás felé, melyet én tanácsosnak tartok, a, nélkül azonban, hogy azzal egyértelmű és teljesen kielégítő lenne. Ugyanis a tiszavölgyi társulat központi bizottsága nem képviseli az ország mindazon részeit, melyeket az árvizek látogatnak. Azok pedig, melyek szintúgy szenvednek e gyakori veszedelemtől, hasonlóképen megkívánhatják, hogy az ő nézeteik, az ő kívánságaik is figyelembe vétessenek. A központi bizottság azon kivül csakis ä létező és csakis a megalakult tiszavölgyi társulatokat képviseli; vannak pedig a Tisza mentén vidékek, melyek szintúgy szenvednek és sokat szenvednek az árvizektől, a nélkül, hogy társulattá alakulva és ennélfogva a központi bizottságban képviselve lennének. Hozzájárul ehhez még az is, hogy ámbár a tiszavölgyi társulatok központi bizottsága igen érdemes és tapasztalt férfiakból áll, de amennyire legalább én ismerem, vizépítészeti mérnököket,
