Képviselőházi napló, 1887. V. kötet • 1888. május 8–junius 21.

Ülésnapok - 1887-103

103. országos ülés május 24-én, esütortSkSn. 1888. 35 pedig még reménye is elveszett. Hogy mennyit tesz az igy elárasztott terület, hány ház, hány gazdasági épület dűlt össze, mennyire rug az anyagi veszteség, azt nem tudom; de hogy az elárasztott föld mennyisége sok százezer holdat, az összeomlott házak, épületek szintén ezereket, a szenvedett anyagi veszteség sok milliót tesz, az nem szenved kétséget. És a mi különösen megdöbbentő és a jövőt illetőleg aggasztó körülmény, az az, hogy ezen óriási csapások a rendkívüli költséggel emelt gátak mentén, a szabályozott folyók vidékén következtek be a legnagyobb mértékben és hogy évről-évre itt vagy ott okoznak kisebb nagyobb veszedelmet. így, hogy csak egy példát idézzék, Békés városát, melyet 16 esztendő óta van szerencsém képviselni, azóta már az ötödik árvízveszély érte, elszegényítvén a népet, adósságokba vervén magát a községet, mint jogi személyt és a baladásnak, az emelkedésnek óriási akadályokat gördítvén e szerintelébe. Az utolsó árviz maga 486,000 frt, tehát közel fél milliónyi kárt okozott ennek az egyetlen községnek, Ezen keserves, ezen szomorú tények és tapasztalatok arra indítottak, hogy a húsvéti szünetek után következő legelső ülésben, április 7-én, ezen bajokra s azok orvoslásának szükségére hívjam fel a t. képviselőház becses figyelmét. Mert az nem lehet, hogy polgártársainak százezrei, sőt milliói a védelmi munkálatok hiánya, illetőleg tökéletlensége miatt folytonos aggodalomban legyenek ugy saját maguk, mint övéik élete és vagyonuk miatt, (Ugy van! Ugy van! a szélső baloldalon) a mi munkakedvüket, a mi befektetési hajlamukat szükségszerűen megzsibbasztja, sőt őket hajlékaik elhagyásán), majdan talán kivándorlásra ösztönzi. Az nem lehet, hogy az országnak legtermékenyebb vidéke, mely másoknak is éléskamrául szolgál, mely feleslegének kivitelével a küllőidre, onnan pénzt szivárogtat be, továbbá is az ily gyakori áradásoknak legyen kitéve, melyek munkájának, szorgalmának gyümölcsét megsemmisítik. Az nem lehet, hogy ennyi áldozat után a nemzetnek azon része, mely az alkotmánynak, szabadságnak, az ország függetlenségének védelmére minden, de minden körülmények közt a legkészebb, a leghivatotabb, (Ugy van! Ugy van! a szélső baloldalon) az Alföld népe fokról-fokra elszegényedjék s idővel a tehetetlenségnek, a phisikai elsatnyulásnak és végre — Istenné adja — az erkölcsi sülyedésnek is karjaiba dobassék. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Hogy ily szerencsétlenség be ne következhessek, azért nyújtottam be az indítványt, melyet a t. képviselőház bölcsesége a mai napra kitűzni méltóztatott. Ezen indítványban arra kérem a t. képviselőházat: méltóztassék a közmunka- és közlekedésügyi t. minister urat arra utasítani, hogy szakférfiakból' — a mely szakférfiak alatt nem csak kormányi közegeket, hanem más férfiakat is értek — azonkívül pedig az érdekelt vidékek és társulatok képviselőiből szaktanácskozmányt méltóztassék alakítani, a melynek feladatául az tűzessék ki, hogy az árvizek okairól, valamint az orvoslás legczélszertíbb módjairól véleményt nyilvánítsanak, a melynek figyelembe vételével, • azonban saját felelősségére a minister ur annak idején terveket készíttessen s azokat javaslataival együtt a törvényhozásnak benyújtsa, a melyek segedelmével ezen óriási bajok, a mennyire emberileg lehet s ugy az egyesek, mint a társulatok s az állam pénzereje megengedni, gyökeresen orvosoltassanak. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Mikor ez az indítvány az említett napon először felolvastatott, ámbár annak tárgyalása házszabályaink értelmében akkor nem volt lehetséges, hanem csakis annak megokolására határnapot kellett kitűzni, a t. közlekedési minister ur felállván, arra kérte a t. házat, hogy ne méltóztassék a kormánynak utasítást adni; az szükségtelen, a kormány ismeri kötelességét, meg fogja vizsgálni a baj okait és legjobb belátása és képessége szerint a teendő intézkedéseket a törvényhozás elhatározása alá fogja terjeszteni. A mire én legott megjegyeztem, hogy legkevésbé sem kételkedem a t. minister ur jóakaratán és azon szándékán, hogy ezen rendkívüli bajok orvosoltassanak; de miután a feladat egyfelől igen-igen fontos, másfelől rendkívül nehéz, szükségesnek tartom, hogy ezen szaktanácskozmány, a mely független szakférfiakból is álljon, mielőtt a kormány előterjesztéseit megtenné, hallgattassák meg és mondja el véleményét, egyébiránt hozzátévén, hogy ha a t minister ur ezen eszméhez hozzájárul, azonnal kész vagyok indítványomat visszavenni. Ennek ellenében a t. minister ur másodszori felszólalásában azt Ígérte ugyan, hogy ő meg fogja vizsgálni a baj okait és meg fog hallgatni mindenkit, a ki őt a helyzet alapos és elfogulatlan megítéléséhez juttathatja: azonban oly terjedelemben nem fogadhatja el az indítványt, a mint azt tettem, mert az sem nem czélszerű, sem nem kívánatos ; ily kérdésekben az eszközök megválasztását arra kellvén bizni, a kit a felelősség terhel. Ez volt a t, minister urnak az említett najion tett ismételt nyilatkozata. Engedje már most meg a t. képviselőház, hogy a t. minister ur kifogásait részletesen — bár röviden — bírálat alá vegyem. (Halljuk!) A t. minister ur nem tartja szükségesnek, hogy neki a ház e részben utasítást adjon, mert a kormány — úgymond — ismeri kötelességét. Ha oly valamire kértem volna a szaktanácskozmány összehívását, a mi a kormány rendes, mindennapi teendőihez tartozik és annálfogva magától érthető, például, hogy a hozzá beérkezett jelentéseket, kérvényeket a törvények értelmében intézze el;