Képviselőházi napló, 1887. V. kötet • 1888. május 8–junius 21.
Ülésnapok - 1887-120
330 120. országos fllés jnnins 16-án, szombaton. 1888. taxa regia-ból aztán jogczímet képeztek a szászok arra, hogy ők földesurak, a 9 falusiak jobbágyaik s kezdettek velük igy elbánni. Eleget panaszkodtak, pereltek a szegény elnyomottak, de a gubernium — a melynek védnie kellett volna — hagyta mentire a dolgot, hisz szász volt annak feje. S im az igazságszolgáltatás onnan jött, a honnan nem is várták, 1778. február 18-án 200. udvari szám alatt maga az uralkodó mondotta ki, hogy mintán semminemű urbárium, szerződés, összeírás nem létezik, melyek a hét falu lakóinak jobbágyi állapotát bizonyítanák: azért a guberniumnak meghagyta, hogy intézze e dolgot ugy el, hogy a felháborodott lelkek nyugalmat találjanak s ama szegény nép a szászok zsarolása alól mentesüljön. De a kormányszék, melynek feje Bruchenthal volt, mit sem tett; a szászok 1780-ban maguk készítvén úrbéri conscriptiót, a fennebbi gabonafizetést, ajándék-fát és regia taxát úrbéri szolgálmányként s a szegény magyar faluk lakóit úrbéreseknek irták be; de az udvar 1782. április 19-én 676. szám alatt azt az összeírást és az abban beirt szolgálniányokát oneraipsiindebito impositanak jellegezvén, azok szedését egyenesen eltiltotta s Brassót megintette, hogy a 9 falusiakat törvénytelenül zsarolni ne merészelje. Ennek következtében a kormányszék még ez évben elrendelte, hogy mivel Brassó városa a hétfalusi kaszálók, legelők s erdőkön semminemű allodiaturát nem bir, azokból semmit elfoglalva ne tartson, mert az erdők és azokban való faizás a községek kirekesztő tulajdonát képezik. Egy kis nyugalom következett. 1785-ben új úrbéri conscriptiót csináltak, az idegen tanuk mind azt vallották, hogy a tizfalusiak soha jobbágyi szolgálatot nem tettek, Brassó város soha semminemű földesúri jogot nem élvezett, sőt az 1819/20. conseriptióban is nem mint úrbéresek, hanem mint bizonyos csekély taxát fizetők vannak feltüntetve, ezt pedig a régi taxa regia váltságaként adták s nem birtok, hanem marha és fej után fizették, tehát határozottan közmunkaváltság jellegével bírt. így volt ez 1848-ig. De a mit a bécsi udvar is megvédett, azon erdőket, melyekre nézve a kormányszék végzésileg kimondotta, hogy azok a községek kirekesztő tulajdonát képezik : mégis 1856-ban május 2-án a tömösi szorostól egészen a Bodza-szorosig, tehát 100,000 holdnyi terület, Brassó által közigazgatásilag lefoglaltatott. Brassó város telhetetlensége nem elégedett meg azzal, hogy a hétfalusiakért — a kik jobbágyok soha sem voltak —jogtalanul, az állam érzékeny megkárosításával, több százezer forint úrbéri kárpótlást bitorolt el, hanem ama szegény népet is kiforgatta örök időktől fogva szabadon birt erdőségeiből, a melynek fájából urna szántóföldekkel alig biró 26,000-nyi népesség fentartotta magát. Ezen erőszakoskodással és ököljoggal szemben, ez a mindenéből kifosztott magyar nép perorvoslattal élt s az alkotmányos korszak bekövetkeztével a magyar törvényhozásnál keresett védelmet. Á per is ezalatt kedvezőleg dőlt el, mert a két első bíróság a községeknek ítélte oda amaz erdők tulajdonát és pásztoroltatását, a Curia szintén kimondá, hogy amaz erdőkre nézve a községeknek 1848-ig korlátlanul gyakorolt faizási joga csonkítatlanul fentartatik, az erdők pásztoroltatása vagy őrzése azonban Brassó városának tartatott fenn a községek által megtérítendő költségek előlegezésének feltétele alatt. Ezen utóclausula elégséges volt arra, hogy Brassó a tulajdonos községeket az erdők használatától eltiltsa. A törvényhozás átérezte, hogy itt tartozó kötelessége a védtelenül és kegyelemre kiszolgáltatott e szegény népet védelmébe fogadni s mivel arról is meggyőződött, hogy itt és az ezzel hasontermészetű Talmács és Szelestyén oly sajátságos viszonyok forognak fenn, a melyeket csak törvényhozási külön intézkedéssel lehet tisztázni és rendezni: ismételten utasította igazságügy ministereit arra, sőt törvényileg is kötelezte, hogy erre vonatkozó törvényjavaslatot terjeszszen a ház elé. Ez iránt a szegény hétfalusiak maguk is számtalanszor esdekeltek, többszörös interpellatiók alakjában is meg lett szorgalmazva a kormány, tett is ismételt Ígéreteket minden országgyűlési cyclus alatt; de azért a törvényjavaslat nem született meg soha, hanem a helyett a közgazdasági ministerium, a község lakóinak megkérdezése nélkül egy oly üzemtervet állapított meg, a mely szerint beállittatott egy erdőkezelő bizottság — amelynek tagjai az ellenperes Brassóból kerültek ki—• melynek költségei évenként több ezer forintot emésztenek fel s a mely szerint a lakosok f aizása — tehát életfentartásuk ez egyedüli kútforrása. — ugy megszorittatott az erdővédés szempontjából, hogy egy-egy család házi szükségletére, elsíd épületfentartására, papjai és tanítói fizetésére és állami, községi adójára — miket mind a fából kell előteremteniük — alig jut évenként két méteröl fa. A dracoi szigorral fentartott ezen üzemterv természetesen nem idézhetett elő egyebet, mint az életfentartás feltételeitől megfosztott e szegény nép egy részének kivándorlását és megmaradott, kiéheztetett részének megpuhítását, a mit nagy mértékben elősegített az, hogy a hatóság — tehát ez esetben a peres fél Brassó — erdőkihágások és Brassó által nyújtott előlegek czímén 20—30,000 forint megfizetésében marasztalta el a szegény községeket. Meglepték az adó- és más végrehajtók a szegény kétségbeesett népet, ez aztán bevégezte a puhítás munkáját.
