Képviselőházi napló, 1887. V. kötet • 1888. május 8–junius 21.

Ülésnapok - 1887-109

109. országos ülés jnnins 1-én, pénteken. 1888. 1S7 Ezek után, t. ház, coneludálni akarok. (Halljuk! Halljuk!) Elfogadom általánosságban a törvényjavaslatot azért, mert nem tudnám indokolni semmi körülmények között azt, hogy az 1884-iki adótörvény még tovább is fennálljon, mely már eddig is leterítette a magyar szeszipart s szesziparunkat teljes tönkretétellel fenyegeti, ha tovább is fennáll. De e mellett előidézné azon másik nagy bajt, hogy annak folytán csakugyan tributariusai leszünk a monarchia másik államának s nem tudnám magamnak indokolni azt sem, hogy a magyar államot szerencsétlen és súlyos pénzügyi helyzetében, bármennyire bizalmatlanok legyünk is a pénzügyi politika iránt — s ezt hangsúlyozni kívánom, mert soha sem tagadtuk mi azt, hogy a pénzügyi kibontakozás tervezetének azon része, hogy tudniillik a szesz után várt adó csakugyan be fog folyni, nem fog teljesülni; erről nem is beszéltünk, hanem beszéltünk a pénzügyi politika egészéről, hogy az nem fog beválni — mondom, bármennyire bizalmatlan vagyok is a kormány politikája iránt, nem tudnám indokolni azt, hogy Magyarország pénzügyeinek rosszabbodását még súlyosabbá tegyem az által, hogy nem a mi hibánk, hanem egy szerencsétlen pénzügyi politika következtében beállott helyzetében a törvényjavaslatban foglalt adó segélyével, ha nem is javítani, de legalább annak rosszabbodását megakasztani ne igyekezzem. De viszont kijelentem, hogy miután bennem a bonificatio magassága, vagy ezzel szemben a magasabb adótétel kicsisége komoly aggodalmat szül, én a törvényjavaslatnak a bonificatióra vonatkozó rendelkezését, ha az nem fogna ellensúlyoztatni azzal, hogy emeljük a magasabb adótételt is, semmi körülmények közt elfogadni nem vagyok hajlandó. Egyebekben csatlakozom az gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam által előadottakhoz. (Élénk helyeslés balfelöl.) Elnök: T. ház! Szólásra senki sincs feljegyezve. Hogyha tehát szólni senki sem kivan, a vitát bezárom. Szó illeti még a bizottság előadóját, Hegedüs Sándor előadő: T. ház > Azonvaióban tanulságos s nagy mértékben tárgyilagos vita után, mely e kérdésben lezajlott, súlyosnak érzem helyzetemet, a mennyiben oly sok érdekes fejtegetés merült fel, hogyha azokra mindnyájára megtenném — bár röviden és tárgyilagosan — igénytelen megjegyzéseimet, nagyon hosszú ideig volnék kénytelen igénybe venni a t. ház figyelmét. De ezt nem teszem, hanem szorítkozni fogok némely fontosabb pontokra, még pedig a legszigorúbb tárgyilagossággal és őszinteséggel, hogy azok, a nézetem szerint néhol színezésnek feltűnő állítások, melyekkel egyik-másik részről találkoztunk, a maguk valóságára reducáltassanak és némileg hozzájáruljak a törvényjavaslat tárgyilagos megítéléséhez. (Halljuk! Halljuk!) Először is az 1884-iki törvénynek hatása tekintetében, azt hiszem, némelyek túloztak. Mert habár elismerjük is mindnyájan annak rossz hatását, de még sem lehet oly messzire menni, mint ment Helfy Ignácz t. képviselőtársam, midőn azt mondta, hogy az osztrák piaczot egészen elvesztettük és nem lehet odáig menni, mint ment Boránszky Nándor t. képviselő ur imént elmondott beszédében, midőn egy évnek adatait recapitulálva, körülbelül szintén ugyanezen eonclusióra jutott. Nem lehet odáig menni azért; mert daczára annak, a mit elősorolt, hogy az adatok bizonysága szerint az osztrák piaczon jelentékenyen veszítettünk : a szesz-bevitel tekintetében, még is tagadhatatlan az, hogy ugy a 6 évi átlag, mint bármely évről felvett adatok azt bizonyítják, hogy a mérleg tekiutetében mégis mi vagyunk túlsúlyban és hogy épen azt az adatot hozzam fel, a melyre Horánszky Nándor t. képviselő ur hivatkozott, a legutóbbi, az 1887-iki év adatait, noha hectoliterre hirtelenében át nem számíthatom, de métermázsában kifejezve Austriából behozatott 62,000 métermázsa szesz, míg innen kivittünk Austriába szeszes italokban 119,000 métermázsát, tehát e tekintetben a mérleg még a legrosszabb esetben is javunkra 52,000 métermázsát tüntet fel. Igaz, hogy van itt egy ismeretlen tényező és ez Felső Magyarországnak kocsiforgalma, a melyre súlyt fektettek. Megvallom, hogy ezt ignorálni nem szabad ; de bátor vagyok kettőre figyelmeztetni. Az egyik az, hogy az ily forgalom, mert nem ellenőrizhető, rendesen túíoztatni szokott, a másik az, hogy forgalmunk a monarchia más vonalai irányában, nyugot felé kocsin kivitt szeszben nekünk is van. Tehát e tekintetben létezik bizonyos compensatio; de a kocsiforgalomnak rontó hatását én is kénytelen vagyok elismerni. Hogy milyen ellenhatása lesz ezen törvényjavaslatnak erre a forgalomra és általában a monarchia két fele közötti szeszforgalomra, bátor leszek beszédem végén magam is egy pár adattal ilíastrálni. Az előzményekből csak Gaál Jenő képviselő urnak tartozom még válaszszal arra, a mit ő vindicált magának az 1884. évi törvény hatása tekintetében. (Halljuk! a jobboldalon.) Én újra figyelemmel átolvastam a képviselő urnak 1884. márczius 5-én mondott beszédét; határozottan és tárgyilagosan állítom, hogy a t. képviselőtársamnak egy

T dologban, tudniillik a következetesség tekintetében igazsága van, midőn ugyanis ő az 1884-iki törvényre vonatkozólag azt mondotta, hogy a terményadót következetesen keresztül nem viszi s ennek következtében hátrányai vannak. De ő maga kettővel megrontotta álláspontját. Az egyik az, hogy ő elismerte, hogy ez rögtönösen meg nem történhetik, ennek következtében maga 24*