Képviselőházi napló, 1887. V. kötet • 1888. május 8–junius 21.

Ülésnapok - 1887-107

j30 ,,)7- országos ülés májns 29-én, kedden 18SS. ezt föltétlenül nagy veszélynek nem tartanám, mert utóvégre, ha ezen törvényjavaslatban mindazon pótlások eszközöltetnének, melyek nélkül még a nagy ipar sem fog megélhetni, én azt hiszem, hogy egyenlő fegyverekkel csupán az osztrák gazdasági szeszgyárakkal szemben becsülettel meg tudnánk állani. Nekünksincsen rosszabb földünk s ha a tapasztalat az osztrák gazdát megtanította arra, hogyha mélyen szánt, jó magot vet, hogyha észszerű mivelési módot követ, okvetlenül jobb aratásra számíthat; meg fogja tanítani a magyar embert is. Hogy nem maradtunk el az osztrákok mögött, sőt megelőztük őket 1884/85. óta, azt látjuk a kormány kimutatásából, mely a törvényjavaslathoz van mellékelve és mely szerint, mióta az újabb törvény és egyéb körülmények folytán az ipari szesztermelés nyomása megtört, nálunk 71, odaát 66 gazdasági gyár keletkezett. Csakhogy nagyon természetes, hogy oly hadsereggel, a melynek mind a vezérei, mind a főtisztjei mindig azt magyarázzák, hogy „ti mit sem értek, semmit sem tudtok, a mint az ellenség megmozdul, azonnal el fogtok veszni mindnyájan"—mondom, ilyen hadsereggel nem lehet győzni; az ilyen hadsereg még mielőtt az ellenség megmozdul, elszalad a világ mind a négy tája felé. (Igaz! ügy van! a szélső baloldalon.) Igaz, hogy a létért való küzdelem nem gyermekjáték, hanem kemény tusa. De az az ember, a ki már előre kikerüli ezen küzdelmet, az magára vessen, hogyha koldusbotot kap a kezébe azon fegyverek helyett, a melyekkel a küzdelmet sikerrel folytathatná. De tudom én, hogy mindezt hiába mondja az ember ; mert a mai korszellem ugy hozza magával, hogy a nagy tőke előtt meg kell hajolni. A kis emberek csak ugy védhetik meg magukat elszórt állásukban, ha csekély erejöket egyesítik, a mi az állami institutiók és törvények segélyével történik, de ha azt látjuk, hogy különben nemcsak itt minálunk, de mindenütt az egész világon mai napság a kormány is a nagytőke szolgálatában állnak és a milliók érdekei alárendelvék a milliomosok érdekeinek: akkor a kis embereknek alig marad egyéb hátra, mint a rabszolgaság. (Igaz! Ugy van! a szélső haloldalon.) Ez aproletarismust növeli, ami pedig már ugy is nem igen erős erkölcsös alapokon álló társadalmi rendünknek legnagyobb ellensége. Annak fejtegetésébe bocsátkozni, hogy ez jól van-e igy vagy sem, nagyon messzire vezetne, azért tehát visszatérek a szőnyegen levő tárgyhoz. Mindaz, a mit elmondani szerencsém volt, uem jelentett s természetesen nem is jelenthetett egyebet, mint azt, hogy mindazon okok, melyeket itt én a gazdasági szeszgyárak mellett felhozni bátor voltam, rám egyénileg sokkal meggyőzőbb és erősebb hatással vannak, mint azon okok, melyek mások által a nagy szeszipar mellett felhozattak. Elismerem én azt s nem is vehető tagadásba, hogy azok, a kik a nagy ipar mellett foglalnak állást, szintén erős és nyomós nemzetgazdasági érvekből merítik meggyőződésüket s ezen meggyőződés előtt, melynek ily eredete van, kötelességemnek tartóm meghajolni, épen úgy, a miként óhajtom, hogy az én meggyőződésem tisztaságát senki se vonja kétségbe; de ha az igen t. többség arra határozná magát, hogy az én nézetemmel ellenkezőleg a nagy ipari szeszgyárak támogatását tartja szem előtt első sorban: akkor is még azon kérdés marad fenn, hogy ezen nagy ipar a jelen törvényjavaslattal sikeresen megoltalmazható-e az osztrák szeszgyártás hatalmas versenye ellen? Én azt hiszem, nem és pedig még azon esetben sem, ha az osztrák gazdasági szeszgyárak, épen ugy, mint a mieink, ezen törvényjavaslat folytán versenyképtelenekké lennének. A mi nagyiparunknak az osztrák buvgonyaszesz-gyártáson kivül egy még talán hatalmasabb ellensége támad nézetem szerint az Austriában fennálló ezukorgyárakban, mert a répa leginkább alkalmas terményadóval való megadóztatásra és a répa körülbelül legolcsóbb nyers anyag a szeszgyártásra. Könnyen képzelhető tehát, hogy ezen ezukorgyárak a répának csakis a legezukordúsabb részét használják ezukorgyártásra, a többi részét pedig és a ezukorüledéket a szeszgyártásra, ami által, hogyha a szesz igy mellékterményként is fog termeltetni, nagyon természetes, hogy sokkal olcsóbban fogják azt előállítani, mint azon gyárak, melyek tisztán szesztermeléssel foglalkoznak, mint a mieink s melyek sokkal drágább anyaggal dolgoznak. Ennek, t. képviselőház, még az a nagy előnye is volna az osztrák ezukorgyárakra nézve, hogy a conjuncturák szerint egyszer az egyik, másszor a másik terményre fektetnék a fősúlyt és felhasználván mind a ezukor, mind a szesz-kiviteli praemiumot, ezen az utón volnának képesek a túltermelést magukra nézve ártalmatlanná tenni. Azon nagy előny járul még ehhez, hogy Austria körülbelül két anionra terjesztette ki ezukor-területét, mint a mostani, a minek kiszámíthatatlan előnyeiben, azt hiszem, senki sem fog kételkedni. Ez különben nem újság, ez Francziaországban már régebb idő óta igy van, mert ott 1882-ben — későbbi adataim nincsenek, mert nem tudtam azokat megszerezni — kerekszámban lisztes anyagokból 400 ezer hectoliter, répából és ezukor üledékből pedig 1,200,000 hectoliter szeszt égettek. Azt fogják mondani talán, hogy a contingentálás mindent jóvá fog tenni, hogy az minden categoriának meg fogja jelölni a helyét, melyet az meg is fog tartani. T. ház ! Én őszintén megvallom, ha a fogyasztási vám-vonalat mellőzzük, a contingentálásban, mint olyan eszközben, mely minket a versenyben