Képviselőházi napló, 1887. V. kötet • 1888. május 8–junius 21.
Ülésnapok - 1887-106
106. országos ülés május 28-án, hétfőn. 1888. J{7 Már most bátor voltam arra rámutatni, hogy a. túltermelés által, mert utoljára tény, hogy 1.400,000 heetoliternyi szesznél több nem lesz termelhető és nem hiszem, hogy bárki isazonillusióban ringassa magát, hogy a törvényjavaslatnak következménye ne lenne reduetió, ki fogja ezen reductiót viselni? Azt mondják: egyformán fogjuk azt viselni. Igaz, hogy a ministerelnök ura pénzügyi bizottságban azt mondotta, hogy bizonyos tekintetben a mezőgazdasági szeszgyárak kedvezményekben fognak részesülni és hogy e tekintetben az aggályok túlzottak, Ezek bizonyos nyilatkozatok; de a törvényjavaslat megszavazásához addig, a mig tulajdonképen nem tudjuk, hogy hogyan fog ezen contingentált szeszmennyiség elosztatni, a magam részéről nem szeretnék hozzájárulni és arra kérem a t. házat, hogy méltóztassék megkívánni, hogy az alapelv, miként fog a contingentált összeg elosztatni, a törvényjavaslat végmegszavazása előtt a kormány részéről előadassék. (Helyeslés balfelöl.) A második kérdés, mit már Helfy t. képviselőtársam is felhozott, a regale megváltásának kérdése. Én is azt hiszem, hogy ez oly szoros kapcsolatban van a törvényjavaslattal s hogy annyi érdeket érint, hogy — minthogy az idő előrehaladtánál fogva nem hiszem, hogy e sessióban tárgyaltatnék — a ministerelnök urnak erre nézve is bizonyos adatokat kellene nekünk szolgáltatnia azon alapelveket illetőleg, melyek szerint ezen kérdést megoldani szándékozik. (Helyeslés balfelöl.) Mint már az előadó ur is helyesen kifejtette, e törvényjavaslatban az adótétel összege és a két adótétel közti különbözet igen szoros kapcsolatban van a bonificatió kérdésével. A bonificatiók, melyek a mezőgazdasági szeszgyáraknak adatnak, nagyon fontosak, azok megmaradására nézve s arra nézve, l hogy továbbra is ugyanazon mennyiségben fognak termelhetni, minél rosszabbak a gazdasági viszonyok, annál szükségesebbnek tartom azt, hogy a mezőgazdasági szeszgyárak mindinkább teret foglaljanak; mert utoljára vannak egyes vidékei az országnak, hol trágyázás és marhatartás nélkül a föld hozamát emelni nem lehet. Ha mindezt szemügyre veszem, a bonificatió kérdése az, mely a törvény elbírálását a legcomplieáltabbá teszi. Mert a bonificatiók, ugy a mint vannak és a mint eredetileg a két állam közti megállapodásban elénk terjesztettek, tudniillik a különböző categoriák 1,2 3 frt, azon correlatiók alapján állapíttattak meg, melyek ezen kedvezmények és a két adótétel közt fennforognak. És most azt látjuk, hogy a pénzügyi bizottság a bonificatió kérdésében tovább megy és azokat megváltoztatja, a nélkül, hogy ugyancsak az adótételekben a megfelelő compensatio nyújtva volna. Szerintem, ha a bonificatiókat megváltoztatják, hozzá kell nyúlni az adótételhez is. De a bonificatiók oly természetűek — s ez a különös — hogy menőéi nagyobbak azok, akár a kicsiny, akár a nagy adótételnél, nem a magyar, hanem az osztrák szesztermelésnek fognak használni. (Helyeslés balfelöl.) S igy ez a pont, melytől szavazatomat függővé tenni szeretném, ha tudni fogom, miként fog e kérdés megoldatni, valamint hogy a contingens miként fog az érdekeltek közt elosztatni, a szerint fogok a törvényjavaslat ellen vagy mellett szavazni. Ezeket kívántam elmondani. (Élénk helyeslés balfelöl.) Tisza Kálmán ministerelnök és pénzÜgyminister: T. ház ! Igen röviden szándékozom szólni legelőször arról, hogy minő czélzat vezetett akkor, midőn ezen törvényjavaslatot benyújtottam; azután — a mennyire rögtönözve lehet — igyekezni fogok az e törvényjavaslat ellen felhozott némely kifogásokra válaszolni s nyilatkozni azon két kérdés felett is, melyet az előttem szólott képviselő urak felemlítettek, jelesen a contingentált összeg megosztásáról, valamint a regale kérdéséről is. Ezekre nézve is jelezni fogom azt, hogy mit tartok ma tehetőnek és mit tartok egyáltalában helyesnek. A mi a törvényjavaslat készítésénél czélzatomat illeti, az kettős volt, a mint azt, ugy hiszem, az indokolás is megmondja. Egyik volt: okvetlenül az államkincstár jövedelmei szaporítását keresni azon tárgynál, a melynél azt más államok is meglelték és ha nem menni is a jövedelemszaporítás iránti törekvésben oly messze, mint másutt elmentek, de mégis a mai helyzeitel szemben azon aránytalanságot, mely ezen czímen jövedelmeink és más államok jövedelmei közt van, lejebb szállítani. Másik nem kevésbé fontos czél volt és kellett, hogy legyen — mert hiszen egy bizonyos fokig az első czélzattal is összeköttetésben van — a szeszipart, mely, mint tudjuk, az utóbbi években meglehetősen critieus helyzetbe jutott, ezen criticus helyzetéből megmenteni, számára a létezhetést, ha bizonyos korlátok mellett is, biztosítani s ezen biztosítás által egyúttal meg is óvni azon jövendő számára, melyben ha talán az általános világkereskedelmi viszonyok változnak, a terjeszkedés részéről is lehetővé lesz. Ez volt czélja a törvényjavaslat készítésének s ezen kettős czél által vezettetve, természetesen egyszerűen az adótétel emelésével nem lehetett megelégedni. Keresnem kellett mindenekelőtt azt, hogy a szesziparnak, különösen a magyar szesziparnak az utóbbi években hátrameneteié s a monarchia két állama szeszipara egymáshozi arányának nem előnyünkre történt megváltoztatása miben leli legfőbb indokát? Én azt hiszem, hogy a legfőbb indok épen abban feküdt, hogy a gazdasági szeszgyáraknál nem volt behozva a termelési adó, hanem a fennállott adórendszer mellett lehetővé volt téve nagymérvű túltermelések utján — utó-