Képviselőházi napló, 1887. IV. kötet • 1888. február 13–május 5.
Ülésnapok - 1887-75
£0 75. országos ülés roárczius 3-án, szombaton. 1888. az 1886-iki campagne-ra bevallott répamennyiség; akkor áll elő ez a mennyiség, hozzáadva a behozott czukrot és levonva az egész kivitelt. Igen, de az a 8Vä%, igénytelen nézetem szerint, magasra van téve; nem lehet általában többet számítani, mint 7%-ot és méltóztassék elhinni, hogy én ezt hiteles forrásokból merítem, szakértők maguk is ezt mondják. Ebben az esetben egész fogyasztásunk nem tehető többié, mint 390,000 métermázsára, tehát nem 430,000-re. De hát mi jelentősége van a törvényjavaslat szempontjából ezen adatok megállapításának ? Igénytelen nézetem szerint olyan jelentősége, a melyből következtetést lehetne vonni a törvényjavaslatnak akár rosszaságára, akár elfogadhatására, akár elvetésére, nincsen. Legfeljebb csak a közönség tájékozására szolgáltatunk egyes adatokat, de praemissát arra nem, hogy ebből valami következtetést vonhassunk, egyáltalában nem. A másik az, mikép állunk az Austriának való adóvisszatérítés kérdésével. Kissé divergálok ugyan a számok, a melyekkel igen röviden leszek bátor cdőállani az eddigiekkel szemben, de azt hiszem, hogy a dolog megvilágítására érdekes legalább is egy perczig velük foglalkozni. Nézetem szerint nem kell itt a számításba belevenni a beitermelést, melyre itt egyáltalában szükség nincsen, tekintetbe kell venni csak azt, a mit Austriából behozunk és abból nem kell leütni egyebet, mint a mit a határon át nem Austriába, hanem a külföldre praemium mellett kiviszünk. Ez az összeg az, a melyet Austriának meg kell téríteni. Ha ezt a számítást veszszük alapul, abban az esetben ugy álla dolog, hogyha az 1886-iki magas adatokat veszszük is — akkor emelkedett tudniillik a megtérítendő összeg a legmagasabbra, mert azt 311,000 métermázsa után fizettük — ha 1885-öt veszszük, 262,000 métermázsa, ha 1882—86-ig terjedő öt évet veszszük alapul, akkor a megtérítendő mennyiséget 278,000 métermázsa után fizettük. Ez a törvényjavaslat intézkedései folytán azon mértékben fog apadni, a mely mértékben a külföldre való kivitelünk emelkedik. Az a kérdés tehát, hogy ez a törvényjavaslat erre egyfelől milyen hatást gyakorol, másfelől, hogy e tekintetben eddig hogy állottunk? Erre csak egy pár adatot vagyok bátor felhozni. A mi a mostani helyzetet illeti, nézetem szerint, nem méltatták kellő figyelemre a keletre való kivitelt, a melynek jelentőségét Láng Lajos t. barátom kiemelte, mert ezzel nem nagy mértékben van dolgunk, de már a mostani rendszer szerint is emelkedik. Igen érdekes, hogy 1882—86-ig Bosniába való kivitelünk 1346 métermázsáról 5209-re, Romániába való kivitelünk 386-ról 8334-re, a Balkán-félszigetre való kivitelünk pedig 772 métermázsáról 16,252 métermázsára emelkedett, tehát a mint méltóztatik látni, nem nagy ugyan a meny nyiség, de mégis jelentékeny az emelkedés az eddigi hátrányos adórendszer mellett is e téren. Tekintetbe kell vennünk, hogy a kivitel iránt nekünk csakugyan van érdekünk. — És ne méltóztassék hinni, hogy itt a szállítási adó nehézségeket támasztana, mert az a szállítási adó az összes forgalomnak megterheltetéséf, képezi ugyan, de a nagy nemzetközi forgalomban és a kereskedésben a refactiák útján azon segíteni lehet. És mi nem nyugot felé gravitálunk, hanem inkább keletre s ahhoz valamivel közelebb is vagyunk, mint Austria. Ez, azt hiszem, szintén kétségtelen. így tehát nem igen szomorú, sőt kedvező kilátást nyújt az a körülmény, hogy nekünk kettős érdekünk van a kivitel fejlesztése iránt: egyfelől t. i. már maga az a haszon, mely ebből kereskedelmünk és gyáriparunk fejlődésére háramlik; másfelől az a pénzügyi előny, mely az Austriából behozott czukornak ez által való csökkentéséből s a megtérítendő összegnek ez által való reductiójából ered. Ezek oly tények, t. ház, a melyek előtt szemet hunyni nem szabad. De azt méltóztatott mondani, hogy a kivitelnek pracmiummal való előmozdítása nem áll az országnak érdekében. A mi a forgalmi viszonyokat és helyzetet s a praemiumnak megszüntetése folytán esetleg támadó reactiónak rossz hatását a mi termelési viszonyainkrailleti, ezt Láng Lajos t.képvisetőtársam és különösen a t. államtitkár ur már kifejtették. Én azonban még egy kissé magasabb szempontra is emelkedem. (Halljuk!) Ne méltóztassanak szemet hunyni az előtt, hogy kiviteli viszonyaink — az egész monarchiát tekintve — az utóbbi években nagyon romlottak. A dolog í. i. úgy áll, hogy — például csak tíz évet véve föl — mig Németország nak ésj monarchiánknak közös kivitele 10 évvel ezelőtt Agy viszonylott egymáshoz, hogy mi exportáltunk 66%-et, Németország pedig 34°/»-et, már 1885-ben az export aránya épen megfordítva mutatkozik, ugyanis mi csak 35 c /o-et, Németország pedig 65%-et exportált. Méltóztatik tehát látni, hogy óriási változás állott he. Mi ennek a természetes következménye? Az, hogy a mely arányban az osztrák czukoripar elveszíti a nyugoti piaczot, abban az arányban kénytelen mindinkább rász >rúlni egyfelől a belföldi piaczra, tehát az árak lenyomására, másfelől a keleti piaczra, a hol még nekünk is terünk van. (Helyeslés jóbbfélől.) Nem kis érdekek tehát ezek, t. ház, és ezeknek arra kell bennünket ösztönözni, hogy itt a megoldást keressük. És miből áll ez a megoldás? Itt látszólag ellentét van azon álláspont közt, melyet monarchiánk képviselője a londoni nemzetközi conferentián elfoglalt és azon álláspont közt, melyet ez a törvényjavaslat kifejez. Mert csakugyan, ha a nemzetközi conferentián arra törekszünk^
