Képviselőházi napló, 1887. IV. kötet • 1888. február 13–május 5.

Ülésnapok - 1887-75

72 75. országos ülés miirczius 3-áu, szombaton. 1888. hasson oda, hogy ezen rosszabb helyzet következtében adassék Magyarországnak egy fél millió bonieatió, mert az Magyarországot joggal és méltán megilleti. Sajnos, hogy a mig Chodek ur saját hazájában kimondhatta az igazságot, a t. ministerelnök ur Magyarországgal olyan keveset gondol, hogy ezen még ellenfeleink által is constatált pénzügyi rosszabbodással szemben az ország érdekeit egyáltalán nem képviselte.* Megengedem, hogy expressis verbis nincs kimondva, de az, hogy én bona íide hihettem, hogy a t. képviselő urnak jobban tetszik Chodek ur ajánlata, mint a kormány eljárása, nem tagadható. (Helyeslés johbfelöl.) Wekerle Sándor államtitkár: T. ház! (Halljuk!) Azok után, a miket az előadó ur czukoradónk történetére és az átalányrendszer hátrányaira nézve, továbbá a ministerelnök ur az előterjesztett javaslatnak általános indokolására nézve, ma pedig Láng Lajos t. barátom az ellenzék részéről felhozott ellenvetésekre nézve elmondottak, felmentve érezhetném magam az alól, hogy újabb indokolását kisértsem meg a javaslatok elfogadhatóságának. Felmentve érezhetném magam különösen már azért is,mert az ellenzék t. szónokai és ezek közül különösen Helfy és Horánszky t. képviselő urak egy igen kényelmes, hogy ne mondjam, bevehetetlen álláspontra helyezkedtek. Mert az egyik hazafiúi indignatióját, a másik az igazgatás minden egyes ágaira kiterjedő aggodalmainak, hogy ne mondjam keserűségének egész tárházát szerepeltette annak indokolására, hogy e javaslat elfogadhatatlan. De mindketten adósak maradtak azon felelettel, hogy mily irányban, mily módon akarják nálunk a czukoradó kérdését rendezni és megoldani. (Igás! Ugy van ! jóbbfelől) Én nem háborgatnám a t. képviselő/urakat ezen igen kényelmes álláspontjukon, ha felhozott indokaikegészhalmaza nem ingorálná azon követelményt, melyet ignorálni nem lehet: hogy nálunk a czukoradó kérdését a ma fennálló vám- és kereskedelmiszövetség tartalma alatt is meg kell oldani és ha nem lehet egészen és gyökeresen megoldani, legalább a megoldáshoz közelebb kell juttatni; továbbá ha nem ignorálták volna érveléseikben, hogy e megoldás keresztülvitelénél nem lehet mereven az egész múlttal szakítani, hanem a közgazdasági érdekek követelik, hogy a multat honorálva, ez alapon igyekezzünk a kérdést fejleszteni és megoldáshoz juttatni. (Helyeslés jobbfeUL) A törvényjavaslatnak azon alapelvét, hogy szakítva az átalányzási rendszerrel, a terményadórendszerre térjünk át, a felszólalt képviselő urak közül egyik sem támadta meg, sőt talán azt merem mondani, hogy ezen alapelvet mindannyian helyeselték. Egyedül Helfy képviselő ur volt az, ki most azt szintén helyeselni méltóztatik, a ki igyekezett a terményadó absolut-értékét devalválni. Engedje meg én nekem, ha azt mondom, hogy ezt az ő részéről legkevésbé érthetem, sőt nem is tarthatom egészen következetesnek. Mert a ki a czukoripar nehéz helyzetét, a répatermelésnek nehézségeit, gyártási akadályait oly élénk színekkel ecsetelte, mint ő ezt tegnapi beszédében tette, annak, ugy hiszem, kell, hogy elismerje azt, hogy ott, hol a répa mennyiségére nézve a termelés kisebb, mintEurópa más államaiban, hol a répa a munkaerő drágaságánál fogva nehezebben és költségesebben állítható elő és hol kisebb czukortartalmánál fogva még sokkal nehezebben, kisebb eredménynyel dolgozható fel, ott mindezek a hátrányok egyedül a terményadó által paralisálhatók, mindezen hátrányokkal szemben csupán a terményadó nyújthat biztos megállapodást, nyújthatja az ipar fejlődése azon nélkülözhetetlen előfeltételt, hogy nem ugy, mint az átalányozási rendszernél, egy folyton ingadozó, előre ki nem számítható adótétellel dolgozzék, hanem egy biztos tényezővel, egy biztos adóval álljon szemben. (Igvz! jóbbfelől.) De a t. képviselő ur a mi termelési viszonyainknak inferioritását akkor is szem elől tévesztette, midőn a múltnak hibáit sorolta fel, midőn deducalta azt, hogy minálunk miért hanyatlott — vagy szerintem csak stagnál — a czukoripar és az egész stagnatiót — vagy szerinte hanyatlást — tisztán az adórendszer rovására irta. Vagy el kell ismernie a t. képviselő urnak azt, hogy a múlt bajaiban meg volt a maga szerepe az adórendszeren kivül termelési viszonyaink inferioritásának is; vagy ha ezt el nem ismeri: akkor el kell ismernie azt, a mit elismert Mudrony Soma t. képviselő ur, hogy a termény adó behozatala legalább egy bajon segít, azon tudniillik, hogy ez inferioritást megszünteti. (ügy van! jóbbfelől.) Szerintem, t. ház, a. múlt bajaiban az adórendszeren kivül csakugyan meg volt a maga szerepe a mi termelési viszonyaink inferioritásának is és egész készséggel beismerem, hogy a terményadóra való áttérés, habár ez a rendszer nagy előnyökkel is jár s habár hasonlíthatlanul kedvezőbbé tette is a viszonyt, mint volt a múltban, de a mi termelési viszonyaink inferioritásának bizonyos hátrányos szerepe kell, hogy megmaradjon a jövőre is bármely adórendszer mellett, mert senki sem fog oly adórendszertfeltalálni és alkalmazásba vehetni, a mely a termelési viszonyoknak előfeltételét képes volna elterelni. (Ugy van! jóbbfelől.) Én azt hiszem, hogy a terményadó behozatala, ha nem is segít egész gyökeresen a bajon, de oly helyzetet teremt, mely alkalmas arra, hogy nálunk a czukoripar fejlődhessék, mindenütt ott, hol csak valamennyire megvannak az előfeltételek. Ép azért nem érthetek egyet Horánszky Nándor t. képviselő úrral, ki azt a thesist állította fel, hogy egyenlő elvek, egyenlő igazgatási szabályok, egyenlő adórendszer mellett a magyar czukoripar sohasem fog fellendülni. En kérdem a t. képviselő urat, hogy ha csak valamennyire is bízik a czukripar jövőjében, vagy