Képviselőházi napló, 1887. IV. kötet • 1888. február 13–május 5.

Ülésnapok - 1887-98

5-éu, szombaton 1888. 378 98. országos ülés mája én a törvényjavaslat második részét, mely nem hadászati építkezésekre vonatkozik, el nem fogadom, tulajdonképen nem fogadok el semmit. Én nem tudom, van-e valakinek kellő érzéke arra, hogy ez mit tesz. Én rám azt az inpressiót teszi, hogy én nem őszintén jártam el akkor, midőn ilyen irányban állást foglalok. En bátor vagyok a t. ininister urnak csak annyit mondani, hogy a bátorság sohasem hiányzott nálam arra, hogy nézeteimet mindenkor és mindenkivel szemben megmondjam. (Helyeslés balfelöl.) Azt gondolom tehát, hogy azon feltevéssel szemben, melyet a minister ur ellenem használt, jogosan használhattam én is amistifieatio szót, melyet talán még bővebben indokolni is fogok és melyet nem mondom, hogy szándékos, de tovább is fentartok. (Mozgás a jobboldalon.) Baross Gábor, közmunka- és közlekedésügyi minister: T. ház! Nekem is van bátorságom mindenkivel szemben kimondani a magam véleményét, épen azért ezt a bátorságot másban is meg tudom becsülni. De hogy ebből a bátorságból folyjon, hogy az ember szeme közé vágják a mistificatio szót, azt nem tudom átlátni. Ezt tehát nem is viszonzom, hanem visszautasítom. (Helyeslés a jobboldalon.) Helfy Ignácz: T. ház! Mindenekelőtt köszönetet nyilvánítok az igen t. minister urnak azért, hogy eltérve az újabb időben a t. minister urak által bevett szokástól, szíves volt a vita elején felszólalni, a mi által minden esetre az én helyze temet tetemesen megkönnyítette. Az álláspont, melyet én e törvényjavaslattal szemben elfoglalok, majdnem teljesen hasonló ahhoz, melyet az imént a mérsékelt ellenzék t. szónoka jelzett és habár az igen t. minister ur azt hiszi, hogy a ki ilyen álláspontot foglal el, az semmit sem fogad el, ezt én téves felfogásnak tartom, mert magam is épen azon álláspontot foglalom el. A midőn a törvényhozás valamely intézkedésre készül, mindenesetre az első és legmulhatlanabbul szükséges dolog — ebben, azt hiszem, senki sem fog kételkedni — hogy a czél iránt, melyet azon intézkedéssel el akar érni, tisztában legyen; már pedig ez esetben legalább az élőnkbe terjesztett anyagból és hozzáteszem, még- a t minister ur által imént előadott adatok után is a legfőbb, az igazi czél iránt itt ma senki sem lehet tisztában. Sokféle czélt látunk. Horánszky t. képviselő ur két részre osztotta a törvényjavaslatot, én azt hiszem, hogy bátran lehet öt részre osztani. Ott van mindenekelőtt — a mit már előre jeleztek volt — a hadászati czél, a melyről mindnyájan azt hittük, hogy az lesz majd főczélja a törvényjavaslatnak. Azonban, mint bátor leszek majd bebizonyítani, ha alkatrészeire bont juk fel a törvényjavaslatot, arra a meggyőződésre jutunk, hogy ez a legkisebb részt foglalja el benne. Következik a másik czél, a mely, ugy látszik, a legfontosabb, hogy az államkincstár visszakapja azt a- 4.261,000 frtot, melyet ezen vasutaknak előlegezett. Ez a második rész. A harmadik rész, hogy abba a helyzetbe tegyük ezen vasutakat, hogy függő adósságaikat rendezzék, azokat is kifizethessék. Azután jön még egy rész, a mely a jövőre vonatkozik, hogy tudniillik ezen vasutak a legközelebbi években azon helyzetben legyenek, hogy a mulhatlanul szükséges beruházásokat fedezzék. • Ha most az összeget nézzük, a melyet a különböző czélokra a törvényjavaslat által kívánnak, akkor mondom, arra a conclusióra kell jutni, hogy a hadászati czél nem képezheti a legfőbbet; mert én azt látom, hogy a magyar államvasutak, melyek a leghosszabb vonalon vannak hivatva lerakni a dupla vágányt, a mely vonal körülbelül 153 kilométerre terjed, 3.000,000 frtot vesznek igénybe ezen czélra. Eltekintve a terület különbségtol, mely jól tudom, némi különbséget tesz a kilométerenkénti költségekben, egy átlagos számot mégis meg lehet nevezni. Megtette ezt maga a t. minister ur is. Én alapul vévén a három milliót és 153 kilométert, azt mondtam, hogy mivel 62 kilométerre terjed a szereucs-legenye-mihályi vonal, tehát ez egy harmadát teszi körülbelül — nem praecise -•azon hosszúságnak, melyet a magyar állam épit; a terepnehézségek miatt valamivel többet számítván, erre négy milliót vettem fel. A gácsországi vonal megfelel a kétharmadnak, erre valamivel többet vettem fel 2 milliónál, tekintettel a terepviszonyokra ; összesen tehát felmegy az összeg 6—7 millióra. Ez az igazi költség, melyet hadászati költségnek lehet nevezni. Már most, t. ház, ha a kormány a törvényhozás elé lép és azt mondja: azon czélból, hogy a Budapest-Przemysl közti vonalon a szállítási képességet, tekintettel a nemzetközi helyzetre minél magasabb foka emeljük, szükségünk van 7 millió frtra, nincs e házban párt, talán nincs képviselő, ki ezen összeget meg ne szavazná, habár nehéz szívvel, tekintettel a mi súlyos pénzügyi viszonyainkra. Ha a kormány a maga felelősségére kijelenti a törvényhozás előtt, hogy az ország védelme ezen költséget okvetlenül megköveteli, mi is készséggel hozzájárultunk volna annak megszavazásához. De ez csak a kisebb részét képezi az egész összegnek. Hozzájön még tiz millió forint. Általában mi a helyzetünk az ily pénzügyi dolgokban? A közös hadügyminister, kiről tudjuk — nem az egyént értem, hanem a ministeriumot — hogy évek óta mindig rajta van, keresni hol okot, hol ürügyet arra, hogy a maga budgetjét emelhesse, hajon egy reá nézve kedvező nemzetközi helyzet, azt mondja: ezen helyzetet ki kell zsákmányolnom, most megvan a háború lehetősége, most a törvényhozások meg