Képviselőházi napló, 1887. IV. kötet • 1888. február 13–május 5.

Ülésnapok - 1887-73

73. országos ülés márezins 1-én, etütörtökön. 188S. Sí h; nem engedett. (Tetszés a bal- és a szélső baloldalon.) És ha a ministerelnök ur ezt az eljárást ugy minősíti, hogy ez a cabinetkérdés felvetése s azt teszi hozzá és még jobban megmagyarázza, ugy, hogy tehát nemcsak a koronával, nemcsak a törvényhozással, hanem egy más factorral szemben is történt és ha erre felvilágosítást kér : akkor ne gr. Apponyi Albert barátomhoz forduljon, hanem forduljon saját magához, a ki ezt az elméletet feltalálta s a ki aztán erre szabadalmat is kérhet magának. De, t. ház, nézzük a kérdés lényegét, mert ez megérdemli, hogy vizsgálat tárgyává tegyük. (Halljuk!) Az a kérdés, t. ház, hogy ha ily viszonyok közt a cabinetkérdés felvettetik, annak mily közjogi és politicai consequentiái lehetnek ? Kénytelen vagyok kijelenteni és hangsúlyozni, hogy nézetem szerint, Romániával szemben az obligo nem lehetett oly természetű, hogy távolról is ily fajta kötelezettség váljék belőle. Már a múlt alkalommal hangsúlyoztam, hogy a külügyministerinm vagy a ministerelnök ur is, főleg azon közeg, mely Romániával alkudozott, nem teljhatalmú minőségben alkudozhatott, hanem csak feltételesen, hogy ha az országgyűlés abba beleegyezik. T. ház! Van akárhány eset arra, hogy ily alkudozások után az országgyűlés a ratificatiót megtagadta. A franezia kormány 1831-ben kötelezettséget vállalt arra nézve, hogy bizonyos kártérítés fejében Amerikának fizet — gondolom — 25 millió francot; erre nézve váltót is állított ki, a franezia kamara pedig a beleegyezést annak daczára megtagadta. Az amerikai kormány 1867-ben megvett Dániától két szigetet: SzentTamás és Szent-János szigetét, a congressus a ratificatiót megtagadta. Nem lett ebből cabinetkérdés, Amerikában nem is lehetett, mert ott az amerikai alkotmány szerint cabinet nincs. Az ily diplomatiai eljárásoknál és egyezkedéseknél tehát ez egyáltalában felvethető momentum nem is lehet. De utoljára lehetne azt mondani, hogy Romániával szemben az a biztosíték kívántatott megadatni, melyet a ministerelnök ur itt felhozott, hogy ő menni fog. Hiszen világosan megmondta, hogy erre szükség van, mert különben velünk nem fog szerződni senki sem. Engedelmet kérek, ennek csak akkor volna értelme, ha Romániának valami materialis biztosítékot nyújtana. De ez nem nyújthat; csak az nyújthat, ha a ministerelnök ur azt igéri, hogy keresztülviszi. Ezt azonban nem ígérheti, mert végre is oly feltétlenül nem disponálhat az országgyűlés felett. Még azt is tekintetbe kell venni, t. ház, hogy esetleg bekövetkezhetik a feloszlatás. A választásoknál a választók szólnak a dologhoz és ezt meghatározni csakugyan senki sem képes. A dolog természetéből következik tehát, hogy az ilyfajta igéret semminemű biztosítékot nem nyújt. De különben is, mint azt határozati javaslatunkban megmondtuk, szó sincs arról, hogy itt virtuális változtatások történjenek, ezért ennek nincs is helye. Azon kivül, t. képviselőház, igen fontos kérdés, hogy ilyen természetű obligo akár direct, akár indirect utón mikép jött létre. A ministerelnök ur vállalt ez irányban szavatosságot a külügy mini ster úrral szemben? De ez nem külpolitikai kérdés, ez res interna. Vagy pedig a külügyminister ur kötötte le a ministerelnök ur igéretét Romániával szemben? De miképen történhetnék ez meg? Hisz ketten nem tagjai ugyanazon kabinetnek; a külügyminister ur nem felelős azért, a mit a ministerelnök tesz, már pedig a kabinetkérdés felvetése maga után vonja esetleg az országgyűlés feloszlatását. Ez egy igen súlyos, nagy felelősséggel járó dolog, ilyen engagement-okat a külügyminister ur más felelősségére nem vállalhat, legfölebb csak akkor, hogyha joga van a magyar ministerelnöknek ilyen értelemben, mondhatnám dictálni, a mi természetesen egy nagy közjogi praejudicium. Tehát, t. képviselőház, vagy nem történt ez az igéret, vagy ha történt, ez közjogilag a képzelhető legnagyobb sérelem. Ennek következtében, t. képviselőház, én constatálni kívánom, hogy itt ily irányú kötelezettsége a ministerelnök urnak nincsen és hogyha ez történik, történik azért, hogy ő ezt keresztül erőszakolja és t. képviselőház akkor, mikor itt egy közjogilag veszedelmes praecedensről van szó, kérdem : hogy helyes-e, megengedhető-e az országot egy ily dilemma elé állítani, hogy ezt vagy beczikkelyezze, vagy pedig kormányválság legyen belőle. Én, t. képviselőház, már a múlt alkalommal elmondtam, hogy én abban, a mit a t. kormány tett, semmi czélzatosságot nem látok. Azt hiszem, hogy a t. ministerelnök ur itt egy téves benyomás, mondhatnám, álszemérem hatása alatt áll. A ministerelnök ur nem akarja a compromissiót a kormány, az ország érdekében. De itt, t. képviselőház, compromissio nem lehet; hisz ez nem oly főbenjáró dolog. Itt legfeljebb egy kis tévedés történt; de ha volna is, akkor sem szabad ennek az ország rovására történni, mert ez az országnak meghátrálása lenne. Én, t. képviselőház, viszont azt is kimondottam, hogy az ellenzék részéről itt nincs semmiféle animus és ellenzéki intentio. Mi készek vagyunk e tekintetben a t. kormánynak szolgálatára lenni. A ministerelnök ur akár vetette fel a cabinetkérdést, akár nem, elhamarkodta a dolgot akkor, a mikor a bizottság indítványához hozzáj árult. Mi a visszavonulásra a ministerelnök urnak