Képviselőházi napló, 1887. IV. kötet • 1888. február 13–május 5.
Ülésnapok - 1887-73
30 73. országos ülés márczias 1-én, CifitSrfökcn. 1838. abból, hogy a magyar állam önálló és független. Ez adja meg és biztosítja a magyar állam területi fenhatóságát, az állami felségjogot abban a tekintetben, a mi azt jelenti, hogy a magyar állam területe felett senki sem disponálhat, ép ugy, mint Austria területe felett. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) A pragmatica sanctióból igenis foly a védelmezési kötelezettség, de hogy az állam területe, az állam területének változása ezt a jogot nem vitiálja, azt bizonyítja épen ennek a monarchiának története 1823 óta. (ügy van! balfelöl.) Hiszen Austria területe azóta folytonosan változott és fluetuált, de a védelmi kötelezettség soha sem változott. A mit Spizza kikötőre nézve méltóztatik felhozni és a mit ma az előadó ur is felhozott, az, engedelmet kérek, a magyar állam felségjogaira nézve semmiféle praejudiciumot nem képez. ("IIelyeslés a bal- és azélsö baloldalon.) Megengedem, t. képviselőház, azt az egyet, hogy igenis a terül etváltozás némi tekintetben reagálni fog az Austriával való viszonyra nézve, a mennyiben a hozzájárulás arányát megváltoztathatja. Ez mindig a quotában talál kifejezést, ez ott intéztetik el. De az ilyen okoskodással, a ministerelnök ur okoskodásával, merem állítani, hogy n pragmatica sanctió folytán Magyarországot minden jogaiból ki lehetne vetkőztetni. (Ugy van! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon. Mozgás a jobboldalon.) Szólott azután a ministerelnük ur ennek az országgyűlésnek a jogairól, a nemzetközi szerződések beczikkelyezését illetőleg és a nemzetközi szerződésekkel szemben az ország jogait illetőleg egy bizonyos megkülönböztetést statuált. Azt mondta, nem lehet határozottan állítani, hogy például bizonyos nemzetközi szerződések ne volnának érvényben, ne volnának kötelezők Magyarországra nézve, habár be nem czikkelyeztettek is. En e felett a kérdés felett nem vitázom; beszélek róla müjd akkor, ha ez a kérdés concret alakban előjön. Meg vagyok győződve, ha előkerül, az országgyűlés igen is a monarchiának és Magyarországnak vitális érdekeit fogja tekintetbe venni. De a mi, t. ház, a magyar alkotmányos szempontot illeti, ebben a kérdésben nemzetközi szerződések között különbséget tenni, különbséget statuálni nem lehet. Ha mi a nemzetközi szerződésekre nézve ilyen különbséget statuálunk, akkor lerontjuk azt a válaszfalat, a mely az alkotmányos államot az absolut államtól elválasztja. Ha mi azt mondjuk, hogy legfontosabb nemzetközi szerződésekre nézve, a melyek vér és vagyon felett disponálnak, ennek az országnak beleszólási joga nines, akkor ezen a ponton bevittük a magyar alkotmányba az absolutismust, akkor igazán ez a j pont az Archimides pontja, melyből az egész alkotmányt ki lehet forgatni. (Élénk tetszés balfelöl.) Es ennek, t. képviselőház, minden állam ban meg lehet a jogosultsága, csak e monarchiában nem és Magyarországra nézve nem; mert épen az absolut rendszernek külpolitikája volt az, a mely ezt a monarchiát a végveszély szélére sodorta s a honnan az alkotmányos rendszernek erős karjai azt alig voltak képesek megmenteni. (Ugy vanl baloldalon.) És h a ez irányban az alkotmányos rendszer hibázik, hogy akkor ezt a monarchiát és Magyarországot mi menti meg, azt én elképzelni sem tudom. A ministerelnök ur — és ezzel méltóztassék nekem megengedni, hogy áttérjek ennek a vitának egy igen fontos incidensére, a cabinetkérdésnek felvetésére — (Halljuk!) a ministerelnök ur tegnapelőtt nyilatkozott ez iránt egy irányban tegnap azután ismét rectificálta, azután Horváth Gyula t. képviselő ur interpretálta. Ezek, azt hiszem, oly scholasticus megkülönböztetések, mint az, hogy egy tűhegyen hány angyal tud tánczolni. De azt hiszem, a dolog lényege változatlan és a cabinetkérdés fel van vetve és mi nekünk ezzel szemben állást kell foglalnunk. Mindenek előtt, t. ház, méltóztassék nekem megengedni azt, hogy felolvassam a ministerelnök ur beszédének erre vonatkozó passusát (olvassa) : „Igen természetes, hogy ha egy kormány azt akarja, hogy más kormányoknál hitele legyen, szavának kell állania, nem ugy, hogy azt mondja: a képviselőház mást akar, tehát én most mást csinálok, hanem egyszerűen és egyenesen ugy, hogy azt mondja: a képviselőház teljes jogánál fogva nem fogadta el, én csalatkoztam, nem tudom szavamat beváltani, én megyek". Ha ennek, t. ház, valami értelme van, az az értelme, hogy Romániával szemben egy bizonyos obligo vállaltatott — direet vagy indirect, az végre egészen mindegy — hogyha a képviselőház ezt el nem fogadja, a ministerelnök ur megy. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon. Ellenmondás a jobboldalon.) Azután gr. Apponyi Albert t. képviselőtársam azt mondta, hogy tulajdonkép ily fontos kérdésekben a cabinetkérdést nem itt kellene felvetni. A ministerelnök ur erre tegnap gúnyosan, mintegy fitlyethányva, azt mondja, hogy Apponyi Albert képviselőtársunktól megtanulta azt, hogy már most a cabinetkérdést nemcsak a koronával és a törvényhozással szemben lehet felvetni. Ha megtörténhetik az, hogy a ministerelnök ur Romániával szemben egy ily természetű obíigót vállal, miért nem történhetnék meg esetleg az, hogy az osztrák kormánynyal szemben azt mondja, hogy ha ilyen és ilyen praetensiók tétetnek, akkor ezzel szemben én kijelentem, hogy megyek? Mint ahogy— teszem fel — megtörtént a bankkérdésnéi, csakhogy akkor nem ment a ministerelnök ur ?
