Képviselőházi napló, 1887. IV. kötet • 1888. február 13–május 5.
Ülésnapok - 1887-73
73. orszílsros ölés márczius I-én, csütörtökön. 1888. 27 bői. A ministerelnök ur azt állította rólam, a mit én azonban nem mondottam, hogy a belügyministeri közegek és a magyar hivatalnoki kar tagjai gyáván viselték magukat az általam felsorolt határsértésekkel szemben. Ezt én, t. ház, egy szóval sem említettem, csak a kormány mulasztásairól és nem a tisztviselőkéiről szólottam. Annál kevésbé szólhattam tehát a tisztviselők mulasztásairól, mert határozott tudomásom van arról, a miről a t. képviselőháznak is lehetne tudomása — mert kérvény alakjában is megfordult a ház előtt, melyet Csikmegye törvényhatósága a határsértések tárgyában nyújtott be — hogy a tisztviselők teljesítették kötelességüket, mert ily foglaló darabonez katonát letartóztattak és bekísérték Csikmegye megyeházához. Es mi történt! Az, hogy a hatóságoknak minden ily eljárását a beíügyministerium lehetetlenné tette, mert a fennforgó esetben is a belügyminister utasítására ezen katonát minden vizsgálat és kihallgatás nélkül szabadon kellett boesátani. A hatóságok tehát teljesítették kötelességüket, mert midőn mezőrendőri kihágásért a magyar területen gulyák hajtattak be, ezek a magyar királyi vesztegintézetnél, tehát hivatalos királyi helyiségekben lezárattak, ezt a kormánynak bejelentették. Azonban mi történt? Éjszaka a román darabonezok feltörték a zárt és elhajtották a nyájat. Hogy ez ügyben valami történt volna a kormány részéről, azt sohasem hallottam. Én tehát a hatóságokat és a tisztviselőket egy szóval sem vádoltam és a legkevésbé illethettem a gyávaság vádjával, mart a mint ezekből kitűnik, azok teljesítették kötelességüket és hogy eredményre nem jutottak, az a belügyministeren múlt. A t. ministerelnök ur rectifieált engem abban is, hogy mintha az 1885-iki határjárási bizottság tárgyasainak jegyzőkönyvét aromán kiküldöttek nem irták volna alá. Részben ugyan elismerte, hogy megtagadták az aláírást azon indokból, mert magyar államot ők nem ismernek el, de azután hozzátette, hogy aláírták, tehát az általam felhozott eset nem egészen való. Tudom, hogy így áll a dolog és ellenkezőjét nem is állítottam. De most az a kérdés, hogv a román kiküldöttek utólagosan, pótlólag miért irták alá azon jegyzőkönyvet. A ministerelnök ur azt állította, hogy szert irták alá, mert jelentést tettek és a kormány eljárása folytán később csakugyan utasíttattak a jegyzőkönyv aláírására. Igaz ; csakhogy a ministerelnök ur ne méltóztassék feledni, hogy mikor az utasítást megkapták, nem a belügyminister megkeresése folytán, hanem a monarchia külképviselete megkeresése folytán irták alá. Azt fogja a t. ministerelnök ur erre mondani, hogy igenis, mert hiszen e képviselet a küliigymínisteriumot illeti. Ezt nem tagadtam sohasem, most sem tagadom, de tény az, hogy a Magyarország államiságát megtagadó Románia nem talált magyar államot, mely őt ä a jegyzőkönyv aláírására kényszerítse, hanem csak egy külügyi képviseletet, Austria és a magyar monarchia képviseletét. A ministerelnök ur tegnapelőtti beszédében az én meggyőződésem szerint (Halljuk! Halljuk!) fölvetette a cabinetkérdést in optima forma. Erre nézve tegnapi magyarázata előtt teljesen meghajlok és igazat adok a ministerelnök urnak, hogy a fölött határozni, mikor kell és lehet a cabinetkérdést felvetni, egyedül és kizárólagosan a ministerelnök urat illeti meg. Én tehát elfogadom azon magyarázatot, hogy ő egyáltalában tegnap már nem látta szükségét annak, hogy a cabinetkérdést fölvesse. Tehát az előtt való nap nem is vetette fel. De a midőn én e magyarázat előtt meghajlok, mert egyedül illetékes helyről jövő magyarázat, nem fojthatom el magamban saját meggyőződésemet és véleményemet s előttem ugy tetszik, hogy az igen t. ministerelnök ur akkor, mikor szüksége van arra, hogy valamely kérdés elfogadását itt e házban keresztül vigye, sejteti, hogy ő cabinetkérdést csinál belőle, a mikor pedig sikerül e hatást keresztül vinnie, ugy magyarázza, hogy nincs szüksége a cabinetkérdést felvetni. S igy azon alkotmányos tan, hogy egy ministerelnök esetleg bukhatik is, ez által örökre lehetetlenné van téve, mert hiszen, a mikor a eabinetkérdésnek szüksége az igénytelen nézetűek véleménye szerint fenforog, akkor a t. ministerelnök tegnapi magyarázata sohasem fogja megengedni, hogy cabinetkérdés legyen. Mikor pedig szükség lenne arra, hogy a párt csináljon reánézve cabinetkérdést, az által, hogy nem fogad el oly javaslatot, melyre a kormány feltétlenül engagirozva van és melynek visszautasítása esetére okvetlenül mennie kellene, akkor a ministerelnök ur kijelenti, hogy ez nem cabinetkérdés. Mindezeknél fogva tehát azt kérdem, hogy mi tehát azon indok s mi képviseli önökre nézve azon eszmét, melynél fogva ezen egyezmény beczikkelyezését el fogják fogadni. Hallottam három ellenvetést, az egyik az. hogy mi a közjogi kérdéseket felfújjuk; a másik, hogy Románia esetleg nem fogja az új egyezményt elfogadni; s a harmadik, hogy Magyarországra nézve előnyös. A mi azt illeti, hogy a közjogi kérdéseket felfujtuk-e vagy nem, hogy incorrectségekben fennakadunk vagy sem, egyetlen egy példára hivatkozom a magyar közjogban. Slavoniára nézve érdekes kis incorrectségek csuztak volt be annak idejében a magyar közjogi kifejezések közé és hogy mi volt ennek praeticus eredménye, azt mindnyájan tudjuk. A mi azt illeti, hogy a román képviselőház az új egyezményt hajlandó volna-e esetleg elfogadni, erre nézve Madarász t. képviselőtársam tegnap már megfelelt, én csak annyit teszek 4*
