Képviselőházi napló, 1887. IV. kötet • 1888. február 13–május 5.

Ülésnapok - 1887-91

91. országos .ülés áprili* 23-Au, hétfőn. 1888. 251 Megvallom, hogy a 3. §-nak szövegezése talán nem oszlat el arra nézve minnen kétséget. Ha helyesen értem azt, a mi a javaslatban van, akkor ezzel szemben: „hogyha a tulajdonra vonatkozó okmányokat bemutatják", a következő intézkedés": „hogyha igazolják a halászat jogának gyakorlását" egymást kizárja. A törvénynek értelme és intentiója az, hogy a mennyiben a jogot constatálni, az okmányokból kideríteni nem lehet, halászati jogának háboríthatlan jogos gyakorlatának kimutatása fogja megállapítani, hogy ezentúl ki lesz a jogosult. Eötvös Károly t. képviselőtársam a törvény intézkedéseinek egy egész sorozatát humoristicus színben fogta fel, különösen a ráknak e törvény javaslatba való bevonását, a minimumoknak kiszabását. Ez intézkedéseket olyanoknak tekinti, a melyek a gyakorlatban végrehajthatatlanok és nevetségesek lesznek. A rákra nézve azt mondotta, hogy az oly élvezeti czikk, mint a spárga s hogy azt törvénybe belevonni nem való. A hasonlat a rák és a spárga közt mégis egy kicsit sántikál és ha arról van szó, hogy az élvezeti czikkeket a törvénybe nem lehet belevonni, utalok a vadászati czikkekre, ahol az analógia megvan. A fogoly és a fürj sem valami általános czikke az ország lakosságának, nem sokkal inkább, az mint a rák, de belevonatott a vadászati törvénybe és megvédetett ép úgy, mint a vadászat tárgyát képező egyéb vadak. De sokkal komolyabb e rák-kérdés, mint gondoljuk. Igaz, hogy nagyon humoristicus, midőn mondja, hogy a szegény czigány elmegy 2 frtos jegyet venni és 10 krajczárt kap a rákért, mit kifog. De ép az, hogy Magyarországon igy szereztetett élvezeti czikkül a rák, a hogy Eötvös Károly szerint történik, hozta létre azt a. helyzetet, hogy ma, ha valaki rákot akar venni Budapesten vagy az ország nagyobb városaiban, akkor magyar rákot többé nem eszünk, hanem stájerországit és krajnait, honnan állandó nagy importtörténikhazánkba. Magyarországon, melynek oly vizei és hegyes vidékei vannak, a hol a ráktenyésztés indokolt, a gondosan tenyésztett rákászat egy nagy jövedelmi ággá fejlődhetik és a szomszéd államok piaczait is elláthatja. A mi a másik kifogást illeti, hogy a halász hogyan fog centiméterrel megmérni minden egyes halat, mielőtt megfogja; az is igen humorosnak látszik. De nem arról van szó, hogy a halász igy járjon el. Hiszen a halász az első pillanatban is látja, melyik halat használhatja a kereskedésben, melyiket nem és a minimumon alantiakat rögtön visszadobja a vizbe. Különben a törvény e pontját a piaczon, a vásáron fogják végrehajtani, a hol majd nem lesz szabad ilyen halakat eladni s a hol azokat, a kik ily módon pusztítják a halakat, megfogják büntetni. A t. képviselő ur azt mondja, hogy elméletben nagy szabadságaink vannak, de gyakorlatban nincsenek és e minimumok meghatározása is egyik jele annak, hogy a kormány csak zsarolásokat akar alkalmazni. Pedig hát a minimumnak meghatározása oly országban is megvan, a hol a jogok szabad gyakorlására ugyancsak kellő súlyt fektetnek, tudniillik Angliában. T. képviselőtársam aztán egy diatribában tört ki a kormány ellen, mely szerinte e törvényjavaslatban is mutatja azon, már többször észlelt tendentiáját: hogy tudniillik oly discretionalis hatalmat kivan, mely határozottan káros és szabadságainkat korlátozza. Másrészről Fenyvessy képviselő ur ennek ellenkezőjét állítja. Mig Eötvös képviselő ur azt mondja, hogy a szegény halász nyakán ott fog ülni a fmáucz, a zsandár, a közigazgatási hatóság, a bíróság: addig Fenyvessy képviselő ur azt mondja, hogy nem lesz, ki e törvényt végrehajtsa. Itt a kormány tényleg az aesopusi molnár szerepére jutna, ha követni akarná tanácsaikat. Miről van szó? T. képviselőtársam azt mondja, hogyaminfster nem lehet hivatva annak megítélésére, vájjon bizonyos helyen okszerűen űzhető-e a halászat s hogy erre a tulajdonos sokkal illetékesebb. Már pedig a ministeriumban meg fogjuk találni azon szakértelmet, mely szükséges arra, hogy a magyar halászat kifejlesztessék. Létező jogrend codincatiójánál máskép kell korlátozni a discretionalis hatalmat, mint oly törvénynél, mely hivatva van egészen ixj gazdasági ág fejlődést előidézni. Annak megítélésére, hogy valahol a halászat okszerűen űzhető e, bizonyára hivatva vannak azok, a kik a halászatot ma okszerűen kezelik. De hisz épen ez a nagybaj, hogy az ország nagy részében csak rablóhalászatot űznek, mely kipusztítja a halakat. Itt a meghatározott forumok fölött a végső instantiául a minister áll, mellette pedig tanácsadóul szakközeg van alkalmazva, a ki aztán bizonyára meghatározhatja, hol űzhető halászat okszerűen. Fenyvessy képviselő ur azt kifogásolta és nagy baját látta ezen törvényjavaslatnak abban, hogy az 5. §-ban „az alispán által hozott határozat ellen" a halászati jog megállapítására nézve nincs fellebezés. Igazán megvallom, hogy a t. képviselő ur vagy nem olvasta el ezt a szakaszt, vagy pedig nem gondolkozott fölötte, mert az van benne, hogy „közigazgatási utón nincs felebbezés", de mindjárt utána van az, hogy az illető fél jogai érvényesítése végett a bíróságnál keresheti az orvoslást. Azt hiszem, hogy ennél gyökeresebb biztosítását igaz jogoknak nem adhatna semmi fajta törvény a világon. (Igaz! ügy van! jőbbfélöl.) Végre t. képviselőtársam a Balaton sajátságos viszonyait említette fel és ennél kétféle megjegyzést tett. Az egyik az, hogy a tilalmazott faj 32*