Képviselőházi napló, 1887. IV. kötet • 1888. február 13–május 5.

Ülésnapok - 1887-91

250 91. országos ülés április 23-án, hétfőn. 1888. levegőn, megdöglik, akkor aztán hiába veti vissza a vízbe, mert ott sem éled fel, döglött marad. Hát hogyan mérhetik meg, hogy vájjon megüti-e a 40 centimétert? (Derültség hal/dől.) Továbbá vannak még a törvényjavaslatban ilyen absurdumok, értem a Balatonra vonatkozólag. Ott van például, hogy halászni éjjel nem szaluul. A ki ismeri a viszonyokat, mindenki igazat fog adni nekem, hogy a Balatonon csak éjjel lehet halászni. A törvényjavaslat indokolása azt mondja, hogy azért van eltiltva az éjjeli halászat, mert azt ellenőrizni nem lehet. De hát ha el van tiltva éjjel a halászat, e tilalmat is kell ellenőrizni. A ki ismeri a viszonyokat, az jól tudja, hogy halászni csak szélcsendben lehet, a Balatonon tehát a halászat ezen körülménynél fogva, miután a szélcsend rendesen csak éjjel van, mintegy lehetetlenné van téve. A Balatonra nézve tehát a törvényjavaslaté rendelkezése absolute nem alkalmazható. Továbbá az van mondva aszakaszok egyikében, hogy az eresztő hálóknak egymástól 50 méternyi távolságra kell lenniük. De kérdem én, ki fogja a nagy Balatonon ezt ellenőrizni tudni, merttudva van, hogy a szél nagyon összehordja az eresztő hálókat. Ezt ellenőrizni tehát szintén nem lehetséges. Főleg azért hoztam fel ezeket, hogy kérjem a t. kormányt, hogy intézkedjék, hogy ilyen szakaszokat, melyeknek rendelkezéseitaBalatonon végrehajtani nem lehet, ne tűrjön meg a törvényjavaslatban. Ezek voltak azok, melyekért felszólalni bátorkodtam és kérem a t. kormányt, legyen szíves figyelmére méltatni aggodalmaimat. Különben elfogadom a törvényjavaslatot. (Helyeslés balfelöl.) Pulszky Károly: T. ház! Az előttem fekvő törvényjavaslat egyike azoknak, a melyeknek törvényerőre emelése már a legnagyobb mértékben szükséges. Köztudomású, hogy a halászat, mely már századok óta hanyatlik Magyarországon, a birtokviszonyok nagy változása következtében az utolsó 30—40 év alatt még sokkal inkább vesztett fontosságából, ugy, hogy mondhatjuk, hogy ma a halászat közgazdaságilag nagyobb értékkel bíró ágnak nem mondható. Ha visszatekintünk a halászat múltjára, nem zárkózhatunk el az előtt, hogy Magyarország egyike Európa azon országainak, hol a halászatnak nagy fontossága és nagy jövője van. Arra nézve, hogy minő ma a tényleges helyzet, bátor vagyok megjegyezni, hogy azon adatok, a melyeket a halak behozatalára és kivitelére meg lehet szerezni, nem foglalják magukban az egész mennyiséget s csak annyi constatálható, hogy a Magyarországba behozott friss édesvízi halak mennyisége csaknem több, mint a Magyarországitól kivitt halak kétszerese. Még arra nézve is, a mire Magyarországban a halászat tekintetében büszkék vagyunk, tudniillik magyar specialitást képező fogas-süllőre is constatálható, hogy a budapesti piaczon, tehát az ország fővárosában „balatoni fogas" elnevezés alatt árult halaknak fele oroszországi süllő és külföldről hozatik be. Ez mutatja azt, t. ház, hogy elkerülhetlenül szükséges a halászati viszonyoknak olyképeni rendezése, a minőt e törvényjavaslat contemplál, hogy a magyar halászat ismét felviruljon. (Helyeslés jóbbfelöl.) Az előttem szólt t. képviselőtársaim abban concludáltak, hogy a törvényjavaslat első fejezetében foglalt intézkedések, a melyek a jogi kérdéseket szabályozzák, utasíttassanak vissza az igazságügyi bizottsághoz, mint a ház szakbizottságához. Megvallom, hogy érvelésük ezen részéhez csak félve merek szólani., mert jogi dolgokban szakember egyáltalán nem vagyok s igy csak józan észszel, nem pedig jogi készültséggel szólhatok. Ha azonban a minister ur követi t. képviselőtársam figyelmeztetéseit, semmi esetre nem lesz azon helyzetben, hogy a törvényjavaslatot egyhamar életbe léptethesse. Hiszen azokra nézve, a melyeket, mint bajokat tüntettek fel, a törvényjavaslat intentiója teljesen világos és megfelel az ő intentiójuknak is, mert a javaslat azt tartalmazza, hogy a meder, illetőleg a part birtokosa legyen a halászat tulajdonosa is. Ezen alapelv ki van mondva az első szakaszban feltétlenül és tisztán s ez alól csak a 3-ik szakasz második részében van bizonyos kivétel téve. Azt mondja Eötvös Károly t. képviselőtársam, hogy ezek tulajdonképen feudális czafrangok. Lehet, hogy ezen szerzett és földbirtokkal össze nem függő jogok a régi időkből maradtak és hogy ezeket jogilag egy osztályba sorozzák a feudális czafrangokkal. Azonban a magyar történet, főleg pedig a magyar halászat története, nem ezt bizonyítja. Ha tehát a t. képviselő ur itt e kérdésben, mint jogi dolgokban auctoritas szólalt föl, én vele szemben véleményt nem mondok; hanem idézek egy olyan szakférfiút, a kit talán o is el fog annak ismerni, tudniillik Hermán Ottót, ki tisztán és világosan kimutatja azt, hogy a halászat Magyarországon az őstelepedés idején egyike volt a legfontosabb kereseti ágaknak és hogy az úgynevezett királyi halászok teljesen szabadon űzték, a nélkül, hogy a partnak vagy medernek tulajdonosai lettek volna. Kitűnik azon hosszú okmánysorozatból, a melyet közöl, hogy tényleg a nagyobb folyóknakpartjainatulajdontól teljesen függetlenül adományoztattak a halászatok. Bizonyítja azt is, hogy a magyar intézmények fejlődésében, a hol feudális befolyás volt, vagy pedig idegen német befolyások következtében czéhekké alakultak az egyes iparüzők, a halászat ezt nem követte. Ha tehát azon jogokról szólunk, melyeknek igazolása fenn van tartva és lehetővé van téve a 3. §-ban ezeket nem nevezhetjük feudális czafrangoknak, hanem igenis a szabad magyar nép ősjogai egyikének.