Képviselőházi napló, 1887. IV. kötet • 1888. február 13–május 5.

Ülésnapok - 1887-88

88. országos ülés április 14-én, szombaton. 1888. ggj az eljárás, ha egy mindenki előtt helyesnek elismert elvet felállítva, ez elv megsértésének eonsequentiáit levonjuk, aztán tekintet nélkül arra, hogy e consequentiák ráillenek-e vagy sem a fenforgó esetre, mondjuk ki ítéletünket. így minden felfogás mellett lehet a valószínűség látszatával érvelni. Azonban az igazság sohasem a mellett lesz, ki ez elveket szépen és hatásos beszédben fejtegeti, hanem a mellett, a ki magát a coneret esetet az igazság mérlegén helyesen ítéli meg. (Helyeslés a jobboldalon.) Meggyőződésem szerint a kérdés súlypontja ma is ott van, a hol a vita elején volt: ott tudniillik, hogy a kérvényben foglalt panasz olyan természetű-e, hogy arra nézve a háznak érdemleges intézkedést kell tenni ? T. barátom, a külön vélemény előadója, valamint azok, kik azt és az Apponyi t. képviselő ur által beadott indítványt pártolták, azon meggyőződésben vannak, hogy a háznak e kérvény tárgyában csakugyan kell érdemlegesen intézkednie. Bernáth t. képviselőtársam indokolását a következő hasonlatba foglalta : „És ha most azt mondanók a kérvényezőknek, hogy a kaposvári választás igazolva van és ennélfogva azon panasz, hogy közokirat-hamisítás követtetett el, az állam hivatalos közegei által, el van temetve, ez majd ugy hangzanék, mintha annak, a ki apja gyilkosát jelenti fel, azt felelné a büntető hatóság, bogy „édes apád ugy is meghalt", ő fel nem támasztható, ügyed be van fejezve, mit akarsz még?" Hát nézzük, t. ház, követve, e hajmeresztő hasonlat eszmemenetét, hogy is áll ez a dologtulaj donképen? A hozzátartozók feljelentést tesznek «z illetékes hatósághoz a gyilkosság iránt. Az illetékes hatóság, ez esetben a ház biráló bizottsága, megvizsgálja az ügyet és kijelenti, hogy a panaszolt gyilkosságot nem találta meg és íiogy történt ugyan halál, de az természeti okra vezethető vissza. És mit tesznek az időközben számban és panaszukban felszaporodott hozzátartozók? Nem temettetik el, nem akarják eltemettetni halottukat, tetemre hívást rendeznek vele. (Tetszés jdbbfélol.) Avagy jellemezhető-e máskép azon eljárás, mely végső elemzésben mégis csak arra van hivatva, hogy a kaposvári választási ügyet újabb és xíjabb alakban felelevenítse e házban ? E kérvény nélkül nem lehettünk volna hallgatói azon érdekes fejtegetéseknek, melyekkel Horánszky és Eötvös t. képviselő urak az egész igazolási eljárást illustrálták itt a házban. Szerintük ez ügyhöz van fűzve a körerkölcsök elfajulása, (ügy van! a szélső baloldalon) mely a törvénytelenséget és jogtalanságot szentesíti. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Horánszky t. képviselő ur tüzetesen fejtegetvén, hogy az általa felfedezett okmányhamisítás hogyan és miképen történt, oly részletességgel beszélt a szavazás megtörténtéről és mindazokról, a mik a bírálóbizottság illetőségi köréhez tartoznak, hogy magam is azt véltem, hogy nem e házban ülök, hanem a bírálóbizottságban, mely a kaposvári mandátum ügyében fog bíráskodni. És azon subjectiv benyomás után, melyet pedig a ház két oly kiváló tagja, mint őés Eötvös Károly, csakugyan képesek előidézni hatalmas szónoklataikkal, egyáltalában nem csodáltam azt, hogy ha ezen beszédek hatása alatt, daczára a már ép azon oldalról beadott indítványnak, gróf Apponyi Albert rögtön egy más formulát keresett a parlamenti beavatkozásra azon indítványban, melylyel ezen kérvényt az igazságügyi bizottsághoz kérte utasíttatni. Élőttünk történt, hogy vált a ház plénuma bírálóbizottsággá, hogy veszi kezébe egyes képviselő, a ház egyik factora a biráló bizottság j ogát és hogy válik itt vádló és biró egy személylyé. És láttuk mindezt, mikép mondatott is, hogy a subjectiv felfogás alapján. T. ház! Subjectiv felfogással bírnak mások is ugy ezen választás, mint más választás tárgyában; nemcsak ezen esetre vonatkozólag, hanem a közélet több jelenségeire nézve, még oly ügyekben is, melyekben az illetékes forumok végérvényesen ítéltek. Én tehát egyáltalában nem akarom a subjectiv felfogás jogosultságát vitatni, de hogy ezen subjectiv felfogás részére nagyobb igazságot követeljünk, mint az illetékes forumok ítéleteinek, azt gyakorlatilag alkalmazásba venni csak ezen vita folyamán hallottuk. A subjectiv felfogásra igen is szükség van a törvények alkotásánál, mert a czélszerííségi és szükségességi szempontoknak ez a próbaköve ; de ezen subjectiv felfogást érvényre akarni juttatni egyes coneret esetben, mely fölött egy illetékes hatóság már bíráskodott, az igen veszedelmes módja lenne a parlamenti tevékenységnek. (Helyeslés jobbfelől.) És hogy e subjectiv felfogás minő praeponderaló formában jelentkezett e vita folyamán, mutatja az, miként Horánszky képviselő ur szerint a bíróságnak már itt más teendője nincs is, mint az, hogy megállapítsa, hogy a szavazathamisítás mikor történt, szavazás előtt-e vagy azután? de hogy egyáltalában lehet eset rá, hogy nem történt, arról egy szót sem szólt. Eötvös képviselő ur pedig egész határozottsággal azt mondta, hogy a biráló bizottság kisebbsége oly megdönthetetlen indokokkal igazolta be, hogy a választásnál büntető törvénykönyv által üldözendő rossz akarat érvényesült, hogy az, a ki azt neki el nem hiszi, nem érdemli meg a jogász nevet. Megvallom igen küzködnöm kell önmagammal, hogy a régi zsinati kiközösítő anathemák ne jussanak eszembe. De én nem akarok ugyanazon hibába esni és a dolog érdemébe menve, talán a vád ellenében a védelmi szerepre vállalkozui. El kell ismernem, hogy a t. képviselő urakkal szemben erre nagy jogászi elmeélre volna szükség, nagyobbra, mint a minővel én rendelkezem; azonban közönséges pol-