Képviselőházi napló, 1887. IV. kötet • 1888. február 13–május 5.

Ülésnapok - 1887-79

79. orsíág»s ülés márezins 12-én, hétfőn. 1888. 117 A tényleges túlkiadások pedig, a mint ezt nemcsak ÍI zárszámadásokból, de magának a bizottságnak jelentéséből is ki lehet számítani, nem 2.800,000 forintot, hanem 10.742,000 forintot tesznek. (TJgy van ! balfelől.) De vegyük most csak a 10.742,000 frt tényleges, igazi túlkiadást, a nettó számításra majd később térek át. Minő tételekből alakulnak ezen tényleges liiteltúllépések ? Alakulnak e részek oly tételekből, melyek utólag igazoltattak s a melyekre nézve a felmentvényt jó lélekkel és tárgyilagosan nem lehet megtagadni; másrészt pedig olyanokból, a melyekre nézve nem volnék képes és nem volnék hajlandó a felmentvény megadásához hozzájárulni, mert azok a magyar államnak egyenes károsodását involválják és részben meggondolatlanságból és könnyelmű elbánásból erednek. (Halljuk! Bálijuk!) Vegyük például mindjárt a mehádiai „Szapáry fürdő" esetét. (Halljuk! Halljuk!) Itt 50,000 forintot csak azért volt kénytelen előirányzat nélkül költeni a pénzügyminister ur, mert közegei neoi voltak képesek kellőleg megbírálni, hogy minő csöveken át lehet kénsavas vizet vezetni. Vezették tehát vascsöveken s mihelyt a vaseső-vezeték használatba vétetett, azonnal meggyőződtek arról, hogy ez képtelenség, mert vascsöveken kénsavas vizet vezetni nem lehet, mert rögtön megromlik a cső és a viz is. (Nevetés és zaj a bal- és szélső baloldalon.) így tehát csakis azért, mert az illető szakközegek nem birtak kellő szakképzettséggel, vagy — a mit nem akarok feltételezni — mert nem jártak el a kellő óvatossággal és lelkiismeretességgel : kénytelen a magyar állam 50,000 forintot egyszerűen kidobni. (Úgy van! a hal- és szélső balfelöl.) Ez az egyik példa. De fájdalom, van több is. (Halljuk! Halljuk!) Vegyük például az aldunai kormánybiztosságnál felmerült túlkiadásokat. A ki érdeklődik iránta, olvassa el az államszámvevő^zéknek erről szóló jelentését és meg fog róla győződni, hogy azon túlkiadások nem egészen menthetők, (ügy van! balfelöl.) így van ez, t.ház, nemcsak a mehádiai fürdőnél; nem csupán az aldunai kormánybiztosságnál, nemcsak a csángó-telepítvényeknél, hanem néhány vasútnál is. Például a mnnkáes-beszkidi és a zago riai vasútnál előfordulnak tételek, melyek utólag sem menthetők s melyekre nézve jó lélekkel nem lehet megadni a fölmentvényt. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) De, t. ház, azt állítja a bizottság t. előadója, hogy ezen 10.740,000 frtnyi túlkiadást nagyrészt ellensúlyozzák azon megtakarítások melyek az 1886. évi kezelésben eszközöltettek. Itt azonban nagyon kérem a t. előadó urat, hogy ne ámítsuk magunkat. Tudom, hogy optima fide tette számítását. Én azonban még vagyok győződve, hogy még sem áll számítása. Igaz, hogy megtakarítások vagy helyesebben kifejezve, kevesebb kiadások czímén csaknem hét millió frt szerepel. De a megtakarítás, elvi szempontból, olyan dolog, melyet igen jól megkell fontolnunk, midőn dicsekszünk vele. Nevezetesen elvi szempontból megkell gondolnunk, hogy vájjon arra való-e az államköltségvetés előirányzata, hogy annak keretében nagy megtakarításokat tegyünk? Én azt hiszem, hogy nagyban véve nem erre való. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Az, hogy a költségvetés keretében 7 millió írtnál nagyobb megtakarítást lehet eszközölni, jele annak, hogy nem igen komolyan járnak el a költségvetés összeállításánál, (Igaz! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon) mert a költségvetés czélja nem az, hogy egy pausalis nagy összeg álljon a kormány rendelkezésére, hogy azzal tegyen azt, a mi neki tetszik, hanem ellenkezőleg az annak czélja és lényege, hogy bizonyos állami feladatok és intézmények szabályoztassanak s ezek költségeinek fedezetére fordíttassanak bizonyos összegek. Ennélfogva ha egy bizonyos concrét czélra egy bizonyos összeg meg van szavazva, a kormánynak már nincsen tetszésére vagy bölcs belátására bízva az, hogy azon czélra, amelyet a törvényhozás megszavazott, tetszik-e neki valamit költeni, vagy nem, hanem kötelessége e czél elérésére és megvalósítására a megszavazott összeget felhasználni. (Helyeslés a bal és szélsőbaloldalon.) A kormányzati feladat megvalósítása az intézmények fenntartása és fejlesztése tehát a főczél a költségvetés végrehajtásánál, a megtakarítás pedig csak második sorban és csak annyira jöhet tekintetbe, a mennyiben általa a költségvetésben szabályozott feladatok és czélok nem veszélyeztetnek. Tehát már elvileg és elméletileg sem igen szép dolog az a „megtakarítási" éivelés; de tisztelt képviselőház, ha már most in concréto bírálat alá veszszük ezeket az ügynevezett megtakarításokat meg fogunk arról győződni, hogy ezeknek két cathegoriája van. Az egyikbe tartoznak a valóságos megtakarítások, melyek ugy létesülnek, hogy az állami feladatok és a fennálló, illetőleg létesítendő intézmények csonkítása nélkül, okszerű gazdálkodással bizonyos összegek akként takaríttatnak meg, hogy ebből az államra semminemű kár nem háramlik. Ezen megtakarításokat, melyek tisztán gazdasági természettel bírnak, nagyon helyeslem. Ezeket eszközölni a kormánynak kötelességét is képezik. De ha most azon megtakarítások lajtsromán, melyet a t. előadó ur előadott, átfutunk, meg fogunk győződni arról, hogy az igazi megtakarítások ezen 7 millió frtnyi összegnek csak egy része és hogy azoknak túlnyomó részét oly természetű megtakarítások teszik, a melyek ha szabad akként jellemeznem, nem takarítást, hanem mulasztást tesznek, a