Képviselőházi napló, 1887. IV. kötet • 1888. február 13–május 5.
Ülésnapok - 1887-79
lj[6 79. országos ülés márczlns 12-én, hétfőn. 1888. maga látta annak szükségét, hogy abban a határozati javaslatban, melyet a zárszámadási bizottság a ház elé terjesztett és a ház egyhangúlag elfogadott, óva intse a kormányt, hogy jövőre irányozzon elő minden szükséges költséget a költségvetésben és aztán tartsa is be lelkiismeretesen az előirányzatot. Vájjon ezen 1886. május hó 21-én hozott határozat érvényesült-e az 1886. évi kezelésben? A válasz, melyet e kérdésre a zárszámadások és a zárszámadási bizottsági jelentések adnak, fájdalom, nem nagyon megnyugtató. Nézzük csak az egyes tételeket. 1886-ban kénytelen volt a törvényhozás már magában a budgettörvényben 14 millió deficitet előirányozni. E deficit későbbi törvényeink folytán 16 millióra növekedett. A zárszámadás azonban kimutatott 29 millió deficitet, mely az államköltségvetés és előirányzat keretén belül volt az 1886. évi pénzügyi kezelésnek eredménye. Pedig az igazi államháztartási deficit 1886-ban nem is 29, hanem 43 millió volt. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) T. ház ! E 43 millió félreérthetlen válasz arra a kérdésre, hogy vájjon sikerült-e a kormánynak a ház azon határozatát, melyet felemlítettem, megtartani? Maga e nagy deficites tétel, e 43 millió magában véve komoly és aggasztó; de ha ennek egyes alkatrészeit is vizsgáljuk, még sokkal komolyabbá válik a helyzet. A t. előadó ur maga említette fel, hogy e deficit, melyet ő némileg másként számít, egyrészt az által is lett előidézve, hogy az állam jövedelmei egy 10 millió forinttal csökkentek. A t. előadó ur ezzel szemben abban lel vigaszt — és én nem irigylemezt — a nem mondom könnyühisze mííséget, de rózsás felfogást — hogy az államjövedelmek e csökkenése csak múló jelentőségű. Ez azonban már azon adatoknál fogva sem áll, melyeket ő maga részint iménti előterjesztésében, részint jelentésében felemlített. A bizottság jelentése ugyanis azt mondja, hogy e csökkenés nagyobb része — tudniillik 5 millió — onnan ered, hogy az államjavakat már nem lehet oly mérvben eladni, mint praeliminálva volt. Mindenek előtt megjegyzem, hogy az államjavak eladása maga nem lehet állandó jövedelem forrása egy államnak. Sajnos, sőt — engedjék kimondanom —• megszégyenítő, hogy egy állam javainak eladására szorul, csak hogy mindennapi rendes kiadásait fedezze. (Ugy van! JJgy van! bálfelől.) E tétel tehát nem is lehet állandó. Múló tehát nem e jövedelmi forrásnak a csökkenése, hanem a forrás maga, de állandó a csökkenés. Még ha in infinitum lehetne is államjavakat eladni, ha nem fogyna is azon tőke, melyből minden évben elpocsékolunk: épen az, hogy 1886-ban 5 millió forintért nem lehetett államjavakat eladni, egy állandó jelenségre mutat, arra, tudniillik, hogy már annyit adtunk el az államjavakhói, hogy nem akad rájuk vevő; hogy egészen kiaknáztuk a közönség vevő erejét, mert annyi államjavat vertünk már dobra, hogy már senki sincs, kinek pénze volna azokat venni. Ennélfogva meg kell barátkoznunk avval a gondolattal, hogy az államjavak eladásából, még ha volna is mit eladni, jövőre jövedelmet nem fogunk húzhatni és hogy igy az állami javak eladása az állami jövedelemnek állandó forrása csakugyan nem lehet. Ez az egyik, a mit meg kívánok jegyezni az előadó ur érvelésére. A másik az, hogy azon többi tételek is, melyek az államjövedelmek csökkenésénél előfordulnak, nem múló jelentőségűek főleg akkor, ha tudjuk, hogy az államvasutak, a vasgyárak és egyáltalában az állami üzemek jo vedel mezésében több, mint 6 millió forintot tevő csökkenés állott be. Ez pedig, t. ház, onnan ered, hogy ezen állami üzemeknél a jövedelmezőség csökkent, úgy, hogy azon jelenség, a mely 1886-ban előfordult, elő fog fordulni a későbbi években is. Ép igy vagyunk azon tétellel is, mely a jövedelmek csökkenésénél a legkomolyabb jelentőséggel bir és a mely az egyenes adóknál fordul elő. A földadó jövedelemre ugyanis csaknem 2 millió frt esett. Itt is azt találja a t. előadó ur, hogy múló, concret okok voltak azok, melyek ezen csökkenést létrehozták. Vajha igaza volna. Én azt hiszem, hogy csalatkozik, mert a földadó 1886-ban azért csökkent, mert teljesen ki van aknázva azon alap, tudniillik a földmives nép adóképessége, melyből a földadót merítjük. Tehát ez sem múló jelenség, hanem ez is állandó jelentőséggel biró dolog, a miért is ez a későbbi évek eredményében is, fájdalom, állandóan fog szerepelni. Én tehát, t. ház, nem is ringatom magamat azon illusióban, hogy ezen tiz millió forintnyi jövedelem-csökkenés múló jelentőséggel bírna; hogy ez csak 1886-ban fordulna elő és a későbbi években nem fogunk vele találkozni. Én, t. ház, ezt egy symptomának tartom, mely ismétlődni fog későbbi években is és a melylyel szemben a t. bizottsági előadó ur is meg fog g) r őződni arról, hogy ezen igen komoly tény fölött oly könnyű igazolással, oly könnyű vigaszszal nem lehet átcsúszni. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) T. ház! Még komolyabbak ezen jövedelem csökkenésénél is (Halljuk! Halljuk!) azon túlkiadások, melyek daczára a ház azon határozatának, melyet felemlítettem, az 1886-iki év kezelésében fordulnak elő. Abban sem értek a t. előadó úrral egyet, hogy ezen hitel-túllépéseket mikép kell és szabad kiszámítani. 0 azzal segít magán, hogy nettó túlkiadásokat számít ki, a mit igen téves elméletnek tartok, mert itt a nettó számítással nem szabad argumentálni, mivel a ki igy argumentál, az nem akar egyebet, mint a tényleges túlkiadásokat takargatni. (Igás! Ugy van! balfdÖl.)
