Képviselőházi napló, 1887. III. kötet • 1888. február 3–február 11.

Ülésnapok - 1887-59

59. országos ttlés febraftr 8-án, szerdán. 1S88. 101 mondhatok — mert első pereztől fogva meg voltam ez iránt állapodva — és. ez az, hogy épen azért, hogy azok a kijátszások, a melyekre a t. képviselő ur most hivatkozott, meg ne történhessenek, a jövedelem kiszámítása záros határidejének 1886. évi deczember 31-ének kell lenni, a midőn még nem tudatott, hogy a regale megváltása küszöbön van, (Helyeslés jobbfelöl) a mikor tehát még nem lehetett egyeseknek megkísérteni, hogy — nem egészen helyes utón — az államkincstár és a nagyközönség hátrányára méltatlan és helytelen előnyt nyerjenek. Ezt határozottan mondhatom; mondhatom továbbá azt is, a mit akkor is jeleztem, hogy én a regale-beváltás iránti javaslatot — előbb nem mertem akkor sem Ígérni, most sem merem — a mint a képviselőház a rendes őszi időben összejön, a ház asztalára bizonynyal le fogom tenni. (Helyeslés.) Áttérek most Helfyt. képviselő ur kérdéseire. A mi a közös actívákat illeti, (Halljuk!) azokat még leszámolás alatt lévő régi oly tételek is képezik, melyekre kimondani, hogy nem sokat érnek, nagy hiba volna, egész összegükben számítani pedig ismét nem volna helyes; de különben a közös activáknak összes értéke positivitással 15 millió körül van. Ez az egyik. A másik az, hogy ezen közös activáknak soha még jövedelmei sem költetnek el az alkotmány-factorok hozzájárulása nélkül. így történt ez, midőn a Werndl-íegyverek beszereztettek; igy történt, midőn egyes boszniai vasutakra vonatkozólag ideiglenesen ezen közös activák igénybe vétettek. Ha ilyesmi nem történik, akkor azoknak kamatai tőkésittetnek, de semmiféle sem közös, sem nem közös állami vagy más czélra nem fordíttatnak. (Helyeslés jobbfelöl.) Különben azt megvallom egész őszintén, hogy — habár alig hiszem, hogy a magyar államnak, a magyar pénzügynek valami nagy haszna volna belőlük, magam is azt tartom, hogy ideje lesz a leszámolást befejezni. A mi rajtam áll, azt ez irányban megtenni hajlandó vagyok, mely eset ben azután természetesen minden fenforgó kérdésnek egyszerre vége lenne vetve. (Helyeslés jobbfeUl.) A másik, a mit a képviselő ur kérdez, a pénztári készletekre vonatkozik. Maga a t. képviselő ur is jelezte, hogy a pénztári készletek, azt lehet mondani, napról-napra változnak. Mert hisz épen az a rendeltetésök, hogy egyszer igénybe vétessenek, aztán a jövedelmek befolyásával ismét helyrepótoltassanak, ugy, hogy azoknak helyes, igazságos képét soha máskor, mint az egész évi háztartás pénzügyi részének lezárásakor adni nem lehet; tehát nem a költségvetés beterjesztésekor, hanem sokkal inkább a zárszámadások benyújtásakor és nem is azon napról, melyen azok benyujtatnak, hanem igenis azon napról, a melyig a zárszámadásokból tudva van, hogy az előző évek pénzügyi kezelése mit eredményez a pénztári készleteket illetőleg. (Helyeslés.) Ez, ha nem is igy elkülönítve, de ha jól tudom, a zárszámadásoknál most is megtörténik és a zárszámadásokból mindig kivehető. De az ellen részemről nem tehetek kifogást és fogok igyekezni, hogy az állapot még tisztábban és praegnansabban kimutattassék, de nem a költségvetés beterjesztésekor azon napig, hanem a lezárt zárszámadás alapján az előző év végéig. Mert, ismétlem, helyesen ítélni csak abból lehet, nem pedig azoknak egyes napokon kimutatott állásából. (Helyeslés jobbfélől.) A harmadik, mit a t. képviselő ur kérdez, az aranyjáradék kibocsátására vonatkozik. Mindenekelőtt azt kívánja tudni a képviselő ur; igaz-e, hogy az aranyjáradék kibocsátása iránt a kormány egyezményt kötött? (Halljuk!) Igaz! Most már legyen szabad azokkal szemben, miket a képviselő ur felhozott, indokolnom, hogy miért kötöttem ? De mielőtt ezt tenném, bár mentségemül szolgálhatna, nem fogadhatom el azt, ^ hogy „a végső szükség perczében". Mert biztosíthatom a képviselő urat, hogy én annyira igyekszem figyelni a magyar pénzügy érdekeire, hogy akkor, midőn legalább még néhány hónap a végső szükség beálltáig nincs előttem, nem bocsátkozom egyezkedésbe a kölcsön megkötése iránt. A végső szükségtől tehát, ismétlem, midőn azt megkötöttem és ma is, még meglehetősen messze vagyok. De igenis kötelességemnek tartottam gondoskodni arról, hogy ez a végső szükség esete, midőn aztán igazán az állampénztár érdekeit nem lehetne kellőleg megóvni, be ne állhasson. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) A képviselő ur méltóztatott hivatkozni arra, hogy t. elődöm mily súlyt fektetett apapirjáradék behozatalára. Emlékeztetett, hogy én magam is ugy nyilatkoztam, hogy ez helyes és azt mondtam, hogy a szükség esetéig — és talán a „végső" szó nem lehetett benne, remélem legalább, hogy nem volt — nem szándékozom aranyjáradékhoz nyúlni és indokoltam is, hogy a papirjáradék kibocsátását miért nem tartom helyesnek. Hát, t. ház, tökéletesen ugy van. Én most is azt tartom, hogy a papirjáradék meghonosítása és behozatala helyes volt és ma is azt tartom, ha csak tontos indokok mást nem követelnek, hogy ma is helyesebb papirjáradékot bocsátani ki. És ezt fentartom; pedig mondhatnám — ha épen a múlt nyilatkozatokra hivatkozni akarnék — hogy hiszen a túloldalról hallottuk akkor mindig, midőn az abban rejlő előnyt hirdettük, hogy abban bizony nincs előny, hogy az államkincstár adót nem fizető értékek kibocsátása által, elvonja a pénzt a magánüzlettől, a kereskedelemtől, a magán-befektetések-