Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.

Ülésnapok - 1887-42

42. orsiágos Ülés jannftr 18-án, szerdán. 1888. 81 lakik, csupa szabad ur a maga földjén, a melyből megél, sőt gyarapodik, daczára annak, hogy az évnek egy részén át nincs dolga. És a magyar föld superioritását, a magyar gazdának gyökeres életrevalóságát mutatja az, hogy nrig a terményárak hanyatlásával együtt Németországban például tetemesen és nagy mérvben hanyatlott a föld értéke és hanyatlottak a bérek, addig a magyar föld és a magyar gazda a veszteség nagy részét ki tudta pótolni jobb műveléssel; ugy, hogy nálunk nemcsak a föld értéke — a mi magyarázható volna a kamatláb hanyatlásából is — de a bérek is átalánosságban és némely vidéken nagy mértékben emelkedtek. Támogatta ebben a magyar gazdát a hitel és a közlekedés javulása. Mert ha nem calculáljuk elszigetelve az árak hanyatlását, hanem calculáljuk a hitel és a közlekedés javulását is, azt hiszem, kevesen óhajtanák vissza azt az időt, a mikor a terményárak magasak voltak a londoni piaczon, de a magas árakat megette a gazdaságba fektetett tőke magas kamata és a költséges szállítás. (Ugy van! jobbfelől.) Gyakran hallani, hogy a magyar föld zsidó kézre kerül. A logica szoros szabályai szerint, azt hiszem, hogy ezt nem igy kellene kifejezni, tekintettel arra, hogy a magyar zsidó is magyar, hanem azt kellene mondani, hogy a pápista, kálomista, lutheránus föld zsidó kézre kerül. De ha igaz az, a mit annyiszor hallottunk a magyar földmivelésnek s a magyar földbirtokosoknak kénytelen pusztulásáról, akkor, azt hiszem, ho ry a leginveteráltabb antisemita is bizonyos megilletődéssel fog azon pusztulásra gondolni, mely a zsidók közt be fog következni, ha igaz az is, hogy a magyar föld zsidó kézre kerül; mert e pusztuláshoz képest Jeruzsálem pusztulása semmi sem volt. (Derültség a jobboldalon.) De, hát beszéljünk komolyan. (Derültség a baloldalon.) Tudom, hogy a zsidók idealisták, kik — megengedem — azért veszik a magyar földet, mert ahhoz ragaszkodnak, vagy azért is, hogy a régi birtokosokon segítsenek. De még sem tartom őket olyan szerencsétlen ábrándozóknak, hogy a magyar földbe fektessék jó tőkéjüket, hogy ha azt nem találnák jó és kedvező tőkeelhelyezésnek. És igázok is van, mert a Laj lkától kezdve egész a Pacinque-oeeán túlsó partjáig, sehol azt a kamatot nem lehet elérni sem tőke, sem ingatlan után, mint a minőt még mindig el lehet érni a magyar föld után, daczára az értéknövekedésnek. Austriában kénytelen a birtokos beérni 2%-kal és hogy ezt elérje, felhagy a mezőgazdasággal, melynek jövedelme nem fedezi a regiét és a szántóföldbe erdőt ültet. Igaz, t. ház, hogy még mindig nem vagyunk Belgiumban, hogy gyári iparunk alig van, de ezt ne méltóztassék csupán kedvezőtlen körülménynek tulajdonítani. KÉPVH. NAPLÓ. 1887—92. II. KÖTET. Mert igenis kedvezőtlen körülmény az, hogy a nagy ipari vállalatok megteremtéséhez, épen ugy, mint minden egyébhez traditiók kellenek és hogy nálunk a meggazdagodott üzletember fia atyjának szemével együtt becsukja a boltot. Vannak azonban oly okok is, melyek nem kedvezőtlenek. Méltóztassék csak dictiózni a t. választó polgártársaknak és őket felszólítani, hogy hagyják oda jól fizető, egészséges munkájukat Istennek szabad ege alatt és álljanak be a gyárak fülledt levegőjébe és a gépek zakatolásába és dolgozzanak ottan naprólnapra, éjjelről-éjjefre oly bérért, mert az iparczikkek nem bírják meg a magas munkabért, a melyből ők és feleségük eltengődnek ugyan, de már gyermekeik elcsenevészednek: bizonyára azt fogják mondani nemcsak a választók, hanem a napszámosok is: köszönöm uram, jó lesz a tótnak, a magyar ember hála istennek nem szorul rá. (Tetszés jobbfélóT.) Megvallom, hogy én jobban szeretem, ha ebben az országban kevesebb van egy pár száz milliomossal, de kevesebb van egy-két milliónyi oly földönfutóval is, kinek nyomora igazságért kiált és minden perczben robbanással fenyegeti a társadalmat és boldognak vallom ezt az országot, hogy a socialis veszélyek orvoslását mások kárán tanulhatj a meg. (Tetszés jobbfelől.) Megengedem, hogy közgazdaságunk hiába képes a resistentiára, sőt fejlődésre, ha minden fejlődésnek és haladásnak, minden áldozatnak és erőfeszítésnek gyümölcsét újra. meg újra elnyeli a növekedő kamatteher. Épen ezért szükséges, t. ház, hogy kiadásainkat fedezzük saját jövedelmeinkből. Erre, tisztelt ház, nincs más mód, mint az államháztartás megszorítása és a terhek emelése. Banális igazság ez, a melyet azonban nem lehet eléggé ismételni. A pénzügyi politika keresheti, hogy hol fáj ez legvésbbé, hol hozza meg a legnagyobb eredményt, de más módot találni nem képes s minden egyéb csak önámítás. (Ugy van! jobbfelől.) Elismerem, hogy újabban ismét hitelvisszaesés állott be, a mely kifejezést nyer járadékaink árfolyamában még akkor is, ha eltekintek a napi fluctuatióktól és azon nyomástól, melyet a külügyi helyzet gyakorol és attól, hogy szűnni kezd lassanként a részvények előli iszony és vállalkozási szellem ébredésével a kamatláb fluctuatiójában emelkedő tendentiája kezd mutatkozni. De ezt a hanyatlást nem tekinthetem Magyarország pénzügyi erejének és pénzügyi helyzetének valódi exponensekép. Tulajdonítom ezt inkább az újabb időben beállott és megszokott póthitel-gazdálkodásban is szokatlan nagyságú hitel-túllépéseknek. És ha azóta bekövetkeztek is oly változások, a melyek nem személyes természetűek és ha a pénzügyi exposéban kifejtett programm e módszerrel határozott szakítást jelent is, e hitelhanyatlásnak és az árfolyamok alacsonyságának további fennállását egyáltalában n