Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.

Ülésnapok - 1887-42

82 42. erczfigvg flléf január 18-án, gsei-dán. 1888. nem vagyok hajlandó apénzpiaczáltaleprogramm fölött gyakorlott kritikának tekinteni, hanem látom benne azon egyszerű igazságot, hogy a hitelt megingatni könnyebb, mint helyreállítani, hogy a pénzpiacz nem elégszik meg a leghelyesebb elhatározásokkal sem, hanem bekivánja várni azoknak mikénti foganatosítását. Mindezek után, t. ház, én nem abban látom a bajt, (Halljuk! Halljuk!) mintha válság vagy catastrópha felé haladnánk, mintha a kimerülés utján volna Magyarországnak pénzügyi ereje. Ellenkezőleg, Magyarország pénzügyi ereje folyton fejlődik a bajok és nehézségek daczára és ezen bajok és nehézségek nélkül s ezeknek elhárításával talán nem sejtett emelkedésre volna képes: eltengődni pedig sokáig lehetne még avval a rendszerrel is, hogy ha a bajok nyakunkra nőttek, egy ideig megszorítjuk a kiadásokat s emeljük a bevételeket és azután újra növekedni hagyjuk a deficitet. Ellenkezőleg a baj az, hogy ilyen rendszer és ilyen pénzügyi helyzet fentartása mellett, a magyar állam teljes erejét kifejteni nem képes, nem terjesztheti ki szárnyait s nem képes eleget tenni a polgárok jogos igényeinek. Hogy csak a legfájóbb sebeket érintsem (Halljuk! Halljuk!) megjegyzem, hogy a pénzügyi látkörön koronként fel-fel tünedező valuta-rendezési eszme mindig csak a puszták délibábja marad és nem szűnik meg közgazdaságunkban e messze túlnyomóan legnagyobb baj: az árvizekkel szemben, melyeket néhány hét múlva talán ismét várhatunk, úgyszólván tehetetlenül állunk; mert az elemek erőszakolásának rendszere gátakkal, a medrek megrövidítésével és összeszorításával elégtelennek bizonyult véglegesen és teljesen a vizek eloszlásának, csatornázásának azon rendszere nélkül, melyet mint egyedüli rationalis orvoslást alkalmazva látunk mindenütt, a hol nagy síkságok, nagy árvizek által fenyegetve vannak. Igaz, hogy evvel paradicsommá változtathatnók az Alföldet, de oly költséggel, a melyre a jelenlegi pénzügyi helyzetben képesek nem vagyunk. íme uraim, nagy feladatok, a melyekhez nagy és kitartó erőmegfeszítés és komoly takarékosság kell. Mert egyáltalában nem fogadhatom el azon tant, hogy a messze menő takarékosság az államélet fejlődését akaszthatná meg és nem osztozom Helfy t. képviselő urnak azon aggodalmában, hogy, ha alkalmazzuk a kitartó takarékosság azon régiméjét, melyet a ministerelnök ur ajánlott, lehetetlenségre vállalkoznánk, mert az állam nem holt tömeg, hanem élő organismus. Hiszen azt megmondhatja minden intelligensebb dajka, hogy a túlterhelés után csak a koplalás állíthatja helyre az organizmus fejlődési képességét, nem pedig a túlterhelés folytatása. Mindehhez persze nem elég az, hogy általánosságban követeljük az egyensúly helyreállítását, de minden ez iránti coneret javaslatot ridegen visszautasítok. Van e tekintetben a t. ellenzéknek különösen egy eredeti díszparipája, a melyet először gróf Apponyi Albert képviselő ur vezetett a felirati vitában, (Halljuk! Halljuk!) de rögtön magának követelte az apasági prioritást Eötvös Károly t. képviselő ur és ez az, hogy a t. képviselő urak igen is készek újabb terhek megszavazására, de csakis azon feltétel alatt, ha azután biztosítva van, hogy a magyar állam eleget fog tenni a polgárok minden jogosult és méltányos követelésének. De eléggé világos, hogy ha minden újabb adóemelés eredményét azonnal elnyeletjük újabb igények kielégítésével, természetes, hogy az egyensúly helyreállítása nem lesz elérhető. Ellenkezőleg azt hiszem, hogy mindenkinek, ki jobban szereti nemzetét, mint népszerűségét — és oda számítom a t. képviselő urakat is — nem lehet elég hangosan hirdetni azt, hogy ha a nemzet nem akar mind mélyebben belesüppedni, a hínárba, ha nem akarja mind drágábbá, kétesebbé tenni a kibontakozás lehetőségét, meg kell barátkoznia azon gondolattal, hogy egy időre nagyobb áldozatokért, mint eddig, kevesebbet kapjunk az államtól mint eddig. Ezért én készséggel járulok mindahhoz, mi a nagy czél megközelítésére alkalmas még akkor is, ha nehéz szívvel teszem, mert én is nehéz szívvel adtam szavazatomat például a hús megdrágítására, nem az elenj észőleg csekély adóemelés miatt, hanem mert kellő intézkedések nélkül lelkiismeretlen üzérek messzemenő kiaknázásra használhatják fel. De tudom, hogy például Olaszország még sokkal odiosusabb adókkal rendezte háztartását; a mindennapi kenyér megdrágításával. Igaz, hogy Sella és pártja lejárta magát és ez tán ok lehetne a t. képviselő urak előtt, hogy inkább biztassák a ministerelnököt, hogy minél több adóemelési javaslatot hozzon be. De tudom azt is, hogy ha azok az emberek ambitiosusak voltak: kielégítést nyerhetett bennünk a legmagasabb ambitió, az egyetlen, mely nagy és nemes és a férfi küzdelemre méltó, mert halhatatlanokká emelkedtek hazájuk jövő nagyságának megalapításában. íme ez a példa, melyet követni kell, nem pedig követelni általánosságban az egyensúly helyreállítását, hanem minden erre czélzó javaslattal szemben keresni az ürügyet, hogyan lehessen kibújni a kötelesség alól. Mert könnyű kimutatni minden adójavaslatnál, hogy erre vagy arra, ilyen vagy amolyan terhes. Ha méltóztatnak tudni olyan teheremelési, mely senkire sem terhes, tessék proponálni, sőt reá pátenst venni, mert eddig nem ismeri senki. E nélkül azonban, ha valaki oly malitiosus akarna lenni, a minő én nem vagyok, azt mondhatná: a deficit az ellenzék édes gyermeke, melyet szid ugyan, de elveszni nem engedi, mtrt