Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.
Ülésnapok - 1887-42
42. országos ülés Január 18-án, szerdán. 1888. 75 sége. És ezzel, t. képviselőtársam, a szász kérdést, azt hiszem, reducáltam azon niveaura, a melyen önöknek állaniok kell és a melyen a magyar nemzet önökkel szemben nem egyezkedik, hanem a törvény értelmében az önök jogos igényeit mindenkor lelkiismeretesen és becsületesen teljesíteni fogja. (Helyeslés szélső balfelöl.) MiklósGyula t. képvisel őtársam (Halljuk! Halljuk .'^tegnapelőtti szíízbeszédére, a mely hasonló természetű felszólalások minden ékességével díszeskedett, kivéve a félénkségét, (Derültség) szintén válaszolnom kell annyival inkább, mert ellenkezőleg az ő intentiói iránt tartozó udvariasságot sérteném meg. T. képviselőtársam első felszólalásakor egy igen nehéz Ihemát választott és nehéz feladatra válalkozott, oly nehézre, a mely nálunk híresebb és nagynevű parlamenti férfiaknak sem sikerült soha, még az igen t. ministerelnök urnak sem. tudniillik Tisza Kálmán védelmére. Meg vagyok győződve, hogy ezért a ministerelnök ur hálás is fog lenni annyival inkább, mert ő e tekintetben oly eredményt tudott elérni, a melyet a t. ministerelnök urnak elérnie soha sem sikerült, tudniillik, hogy ama védelemmel igen piczike minutiosus eltéréssel az ellenzéket is, megvagyok győződve, megnyerte. Mert mit állít t. képviselőtársam 1 ? Azt mondja, hogy Tisza Kálmán egyik legfőbb és nagy érdeme az, hogy Magyarország közigazgatása rossz. T. képviselőház! Hiszen nincs az ellenzéknek egy embere, ki a t. ministerelnök urnak ebben rejlő érdemét készséggel el nem ismerné. (Derültség a szélső balon.) A t. képviselő ur továbbá azt mondja, hogy a deficit az igen t. kormánynak öröksége. Elismeri az ellenzék, sőt hozzá teszi, oly öröksége, a melyet 13 év alatt nagyon megtudott becsülni és nagyon emelni. T. képviselő ur továbbá azt mondj a, hogy az is egy nagy érdeme Tisza Kálmánnak, hogy az ellenzék opponálása szerzemény. Ez is igaz egy kis helyreigazítással; mert ha ránk méltóztatott érteni, a kik itt ülünk, akkor megjegyzem, hogy ránk nézve nem szerzemény, ránk nézve örökség, de ha a szomszéd t. ellenzékre értette, akkor igaz, hogy szerzemény az, de honnan szerezte ez opponálást ? Azon politikai uralom talajából, melyből ő a dicskoszorút akarta fonni. Meg vagyok győződve, hogy mindkét ellenzék ragaszkodni fogé szerzemény és örökséghez és nem fogja oly könyelműen feláldozni, mint azt Tisza Kálmán tette. (Élénk helyeslés és éljenzés szélső balftUl.) T. képviselőtársam továbbá azt mondja, hogy az ellenzéknek — feltéve, de meg nem engedve — igaza van abban, hogyMagyarországon a corruptio uralkodik. T. képviselőtársamnak ebben is igaza van azon különbséggel, hogy ezt nemcsak megengednie nem kell, hanem feltétlenül el kell fogadnia. De abban téved — s ez a kis különbség köztem és t. képviselőtársam közt hogy e corruptióért a felelősséget a nemzetre akarja hárítani. Ha az ő politikai earriére-jét azon alapos tanulmányokkal kezdette volna, amelyet a közigazgatási tisztviselők qualiticatiójára nézve javaslatba méltóztatott hozni; ha saját partja történetét tanulmányozta volna, e tévedésbe sem esett volna. Mert, t. ház, ha visszaemlékezünk a múltra, t. képviselőtársam ez állítása sajátságos színben fog feltűnni. Tizenkét éve múlt, hogy az államháztartásban beállott zavarok rendezése, az állam fennállásának koczkázata nélkül tovább halasztható nem volt. Az ország vezérférfiai ekkor egy politikailag megmagyarázhatatlan, de lélektanilag ma már talán nagyon is érthető eszközhöz folyamodtak, hogy a felettébb válságos és veszélyes pénzügyi helyzetet orvosolják. A parlament két homlokegyenest ellentétes pártja hazafias készséggel megtagadott elvei árán szövetségre lépett és kész volt a kormányt átvenni, nem azért, hogy a hatalmat a maga számára lefoglalja, minek ily áron értéke nincs, nem lehet, hanem, hogy az országot válságos helyzetéből kimentve, egy boldogabb jövőnek vesse meg szilárd alapjait. Maga ezen tény a szigorú bírálat szempontjából sem erkölcsös, sem alkotmányos, sem parlamentarias nem volt, de tekintettel a rendkívüli helyzetre, az eszköz rendkívülisége is menthető, sőt ily áldozattal kezdeni, méltó volt a nemes feladathoz, a melynek sikeres megold;;sa érdekében az elveket kellett áldozatul hozni és a mely feladat egy elcsigázott nemzet csüggedt reményét felvillanyozva, a nemzetben félénk ugyan, de áldozatra kész bizalomra lelt. A szövetséges többség tehát, mint „szabadelvű" párt a hatalom birtokába jutott és megkezdette alkotmányos uralkodását; de ha igazságosak akarunk lenni e párt iránt, nem szabad felednünk soha, hogy a hatalom birtokára nézve nem czél volt, hanem csak eszköz ama nagy nemzeti czél érdekében, mely feladatául a pénzügyi egyensúly helyreállításával állami fennállásunk biztosítékának megszerzését tűzte ki magának. De, t. képviselőház, ha visszatekintünk e szövetséges párt 12 évi uralmának pénzügyi eredményeire, akkor ma még koczkáztatottnak sem látszik azon állítás, hogy mihelyt sikerült a szövetség utján létesített többségnek a hatalmat magához ragadnia., az ország pénzügyi helyzetét többé már nem látta oly veszélyesnek, mintákkor, midőn e párt nyílt meghasonlásban még egymás ellen vívta éles párt-csatáit és nem látta többé oly veszélyesnek soha, hogy az államháztartás rendezésére valamit tenni szükségesnek tartotta volna; ellenkezőleg többség és kormánya az elmúlt 12 éven át ugy költekezett és agy pazarolt, mint ha Magyarország gazdasági- és pénzügyi 10*
