Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.

Ülésnapok - 1887-42

It 42. országos ülés január 18-án, szerdán. 1S8S. helyzete a virágzás valami más fokán állana és mintha beakarná igazolni, hogy az ország nemcsak a múlt vétkes következményének a terheit, hanem még a szabadelvű uralom határtalanul pazar kormányzatának költségeit is éveken át képes elviselni. (Igaz! ügy van! a szélső baloldalon) A t. képviselőház kegyes elnézését kell kérnem, hogy e reministentiákat épen akkor idézem fel, a midőn a t. pénzügyi bizottság jelentésében egy 30 milliós deficites költségvetési előirányzatot minden érv nélkül, de annál több hiú remény és értéket vesztett ígéretek kíséretében, nekünk elfogadásra ajánl, kénytelen voltam felidézni pedig azért, mert a t. pénzügyi bizottság államháztartásunk rendezésének 13-ik évében eme kitűzött czél tekintetében csak óvatos, ezerféle feltételekhez kötött reményét fejezhetik]" csupán és indokolt kilátást nyújtani nemcsak nem képes, de még az kánt halvány sejtelme sincs, hogy államháztartásunk fog-e és mikor rendeztetni. (Igaz! ügy van! a szélső baloldalon.) Ily körülmények között, t. képviselőház, nem én, a tények kérlelhetetlen logikája állítja fel az igen t. kormány és pártjának azon alternatívát, hogy akkor, midőn az államháztartás rendezésére elveik árán egy hatalmas párttá alakultak és a hatalom birtokába jutottak : vagy őszinte jóakarat és igaz hazafiság vezette önöket, de a helyzet által kérlelhetetlenül önök elé szabott feladatra az idő folytán képteleneknek bizonyultak ; vagy pedig az önzés és féktelen hatalom vágytól elkapatva, az ország criticus helyzetét csak arra akarták felhasználni, hogy annnak ürügye alatt a hatalmat maguk számára lefoglalhassák, (ügy van! a szélső baloldalon.) De az alternatíva bármelyik része is álljon meg, az mindkét esetben kétségtelen és az országra nézve szomorú tény, hogy az igen t. kormány és pártja pénzügyeinket nemcsak rendezni nem volt képes, de azokat sokkal válságosabb helyzetbe sodorta, mint voltak 1874 és 1875-ben; mert ugyan kérdem: a pénzügyi helyzet ha már akkor kétségbeejtően veszélyes volt, a mint ezt a fusio ténye maga constalálta, nem százszor veszélyesebb-e az ma 12 év után, a mely idő alatt a pénzügyek tekintetében csak adóemelések történtek és adósságok csináltattak

1

? És tegyük fel, hogy a t. pénzügyi bizottság által elfogadásra ajánlott költségvetési előirányzat a valónak bű képét tárja fel: kérdem, minő vigasztalást merítt het abból a nemzet, hogy a jövő évben ismét 30 millió új adósságot leszünk kénytelenek csinálni, midőn a jövő esélyei amúgy is irtóztató áldozatokat sejtetnek velünk? (Helyeslés a szélső baloldalon.) Azonban a jelen költségvetési előirányzat, a t. pénzügyi bizottság által érvényesített minden vérmes remény daczára, a tényleges eredménynek sem fog megfelelni. Nem felelhet meg pedig először azért, mert az igen t. kormány magasabb pénzügyi politikájának az már jellemző sajátsága, hogy a midőn a költségvetést el kell fogadtatnia, rendesen jóval kisebb hiányt tüntet fel, mint az tényleg lenni szokott; igazolják ezt 12 év zárszámadásai ; és nem felelhet meg másodszor és főként azért, mivel az csaknem egészen az adóemelésekre van fektetve. Már pedig annak a várakozásnak aligha képes lesz eleget tenni a nemzet, mely a különben i« reá hántott nagy terhek mellett, évek óta még egy oly súlyos közgazdasági válsággal küzd, a minek eredménye — miután annak leküzdésére e kormány politikájától semmi támogatásra nem számíthat és teljesen magára van utalva — beláthatatlan. Különben is, ha a nemzetben rejlő gazdasági erőket és azok teherviselési képességét reálisan akarjuk költségvetésünkben értékesíteni, akkor nem szabad az előirányzott bevételeket pusztán azon körülményre basirozni, hogy mert azok az előző években befoíytak, tehát jövőben is okvetetlenül be fognak folyni. Ez bizonyos határig kétségtelenül igaz, mert az tagadhatatlan, hogy a bevételek még ha oly magasak volnának is, egy ideig okvetetlenül be fognának folyni, de csak addig, mig az adóvégrehajtóknak lesz mit elvinniök. A bevételek állandósága tehát csak azon józan pénzügyi elv alapján biztosítható, hogy a bevételeket egyedül a tiszta jövedelemből és nem a tőkéből szabad venni. Nálunk az utóbbi eset áll, minek igazol elég az egyenes adók történetére egy pillantást vetnünk. Ugyanis az állam bevételei között, melyek 1870-ben 183 millióra, 1887-ben 326 millióra mentek, tehát 17 év alatt közel megkétszereződtek, az egyenes adók ugyanezen idő alatt még nagyobb különbözetet mutatnak, mert a mig 1870-ben e czímen az állam 55 milliót vett be, addig 1887-ben 95, az idén 98 millió szerepel. Az állami jövedelmek szaporodását a világon mindenütt a nemzeti vagyonosodás fokmérőjének tekintik, de nem hiszem, hogy akadna közöttünk valaki, a ki állítani merné, hogy nálunk a vagyonosodás ezen bevételekkel lépést tartott és megkétszereződött volna ; ellenkezőleg', nálunk a bevételek fokozatos emelkedése a tiszta jövedelmet már régen felemésztette és most a tőkét támadta meg. Vegyük például az egyenes adók közül azt, a mely legkevésbé emeltetett, tehát a bizonyításra a legkedvezőtlenebb, tudniillik a földadó. A földadó ugyanis 1870-ben tett 34 milliót, ma 35 milliót. Maga ezen emelkedés természetes és normális, de tekintettel arra, hogy az a tiszta jövedelem 25 5°/

0-át veszi igénybe, már oly magasságot ért el, melyen túl menni nem lehet. Francziaország-