Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.

Ülésnapok - 1887-41

g0 41. #rsaágos ölts janná; Bak, melyet mi is európai szükségletnek tartunk, hű polgárai vagyunk és kívánunk maradni. (He­lyeslés,) Kijelentettük, hogy mi a magyar nemzet vezérlő szerepét ez államban tartózkodás nélkül elismerjük, mert ez a szerep megilleti a magyar nemzetet ugy a históriai jog, mint szám, mint bir­tok és intelligentia alapján és kijelentettük, hogy mi a magyar nyelvet, mint ez állam hivatalos nyelvét abban a kiterjedésben, minőt a törvény megállapít, szó nélkül elismerjük. (Helyeslés.) Azt hiszem, t. képviselőház, hogy nyíltab­ban, őszintébben és loyalisabban nyilatkozni alig lehet. És ha a t. kormány mégis vonakodik a mi jogos igényeinket kielégíteni, melyeknek jogosultsága és törvényszerűsége oly tiszta, mint a napfény: akkor önként következik, hogy mi a kormánynak követői nem lehetünk. Én őszintén bevallom, hogy a t. kormány magatartását a szászokkal szemben nem értem. (Halljuk! Halljuk!) Csakugyan nem értem. Többet e részben nem mondhatok. Szóval, mi a kor­mányhoz, illetőleg pártjához nem csatlakozhatunk; de nem lehetünk egyszersmind a két ellenzéki pártnak hivei sem, egyrészt a már előhozott okoknál fogva, másrészt pedig már csak azért sem, mert egyik sem adta mindeddig bár csak a legkisebb jelét is abbeli hajlamának, hogy sor­sunk iránt érdeklődik shogy a mi jogos igényein­ket magáévá teszi, vagyis hogy azt, a mit a jog, az igazság és méltányosság megenged s a józan politika megkövetel, nekünk megadni hajlandó. Azonban daczára annak, hogy mi ezt az állást foglaljuk el, én és küldőim mégis a bud­getet általánosságban elfogadjuk. (Mozgás a bal­és a szélső baloldalon.) T, képviselőház! Azok a dolgok, melyek legelső sorban szivemen feküdtek s a melyeket itt szóba kívántam hozni, jóllehet igyekeztem lehetőleg rövid lenni, mégis oly sok időbe kerül­tek, hogy nem merem a t. képviselőház további figyelmét kikérni (Halljuk .') és a napirend tulaj­donképi tárgyához, tudniillik az állami költség­vetéshez és pénzügyi helyzetünkhöz tüzetesebben és behatóbban hozzászólani. Én különben azt a nézetet vallom, hogy oly államon, mely annyira válságos pénzügyi hely­zetben van, mint, fájdalom, a mienk, az egyszerű pénzügyi routine által bajosan lehet alaposan segíteni. (Tetszés balfelől.) Mert hiszen (Halljuk!) az egyik nagy eszköz, a mely valamely állani ehronicus deficitje kiküszöbölésére alkalmazható, tudniillik az állambevételek szaporítása, nálunk vagy épen nem vihető keresztül, mert a direct adó már alig emelhető fel, vagy pedig, ha fel­emelés történnék, az oly következések által fogna ellensúlyoztatni, a melyek illuzoriussá teszik a remélt több bevételt. Mert hiszen szegény or­szágban, mint a mienk, a fogyasztási adók fel­17-én, kodden. 1SSS. emelése csökkentő visszahatással fogna Mrní magára a consumra. Tehát t. ház, nem marad más hátra, minta második képzelhető mód, tudni­illik a kiadások csökkentése, ha máskép nem lehet, még fájdalmas műtét árán is. De van még egy ut, a melyen az állam kiadásainak csökken­tése elérhető és ez az államhiteí megszilárdí­tásában rejlik, mert hiszen, ha az állam hitele olyan volna, mint más szerencsésebb helyzetben levő országoké, akkor a kamatok fizetésére tett kiadásaink megtakarításával kiküszöbölketnők az egész deficitet. Az államhiteí megszilárdítása jó belpolitika, jó közigazgatás és jó igazságszol­gáltatástól függ, szóval az állam benső consolidatió­jától. Ezt tartom én legfőbb feladatnak, melytől az állam sorsa függ. Jól tudjuk azt, t. ház, hogy a t. kormány, midőn nemrég kebelében neveze­tes változást foganatosította pénzügyi legfelsőbb vezetés tekintetében, ezt azon ambitióból tette, hogy zilált pénzügyi viszonyainkat rendezze. Hogy vájjon a kormány ezen czélt el fogja-e érni vagy sem, azt én nem vitatom, de egy óhaj­tásnak tudok kifejezést adni s ez az, hogy vajha hazánk ezen komoly aggasztó bajból kimenekül­hetne. Mi szászok, bár a kormánynyal szemben ellenzéki állást foglalunk el és daczára, hogy oly sok keserű panasz fekszik szivünkön épen ő ellenében is: mégis örvendeni fogunk, ha neki sikerülni fog hazánk megmentése e téren. És midőn ezt kijelentem, teszem azért, mivel sze­rintünk oly időben, mikor komoly államérdekek, létérdekek forognak fenn, a kisebbszertí tekin­teteket, ha még oly jogosultak is, a kisebbszertí pártérdekeket és sérelmeket háttérbe szorítani hazafiúi kötelesség. (Helyeslések.) Orbán Balázs: T. ház! A parlamenti szo­kás alapján pár szóval kívánok a ministerelnök ur tegnapi beszédére megfelelni. A ministerelnök urnak s egyáltalában a túloldaliaknak Jcedvencz tárgya kezd lenni a szabadelvű czím jogosultságának védelme, ezt tette ^tegnap itt lándzsát tört fiatal szónok, Miklós Gyula képviselő ur is, a ki szabadelvtíségének bizonyítására nem tudhatott s nem is tudhat bizonyítékot felhozni, mert oly fiatal képviselő­ben, a ki ily fiatalon oly reactionarius tanok védőjévé szegődött — a szó nemes értelmében vett szabadelvűséget nem, hanem csakis olyan közösügyes szabadelvűséget kereshetünk, a mely szabadelvű az osztrákok irányában, a mennyiben szabadnak véli e h minden jogait és érdekeit oda^áldozni. Hanem a ministerelnök ur ő már hivatkozott tényeire, egész múltjára s különösen az osztrákok által veszélyeztetett protestáns autonómia védelmében kifejtett szabadelvüségére. Hisz^ az a baj, hogy szabadelvűsége már a históriai reminiscentiákba veszett, hogy csak Schmerlinggel szemben tudott szabadelvű lenni

Next

/
Thumbnails
Contents