Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.

Ülésnapok - 1887-40

48. országos ttlé» jannár 16-än hétfőn. 1888, 45 házasság intézménye, mely mindenütt a szabadelvűsig egyik kellékének tartatik, annyira elfogadott eszme volt az egész országban, hogy ugyancsak Irányi Dániel t. barátom erre vonatkozó indítványát az egész ház szintén egyhangúlag elfogadta. Sőt emlékszünk rá, hogy egy ízben már napirendre, is ki. volt tűzve, igaz, hogy ugyanaz nap le is vétetett, de mindenesetre jellemző, hogy mennyire meg volt már az eszme érlelve a közvéleményben. Hadd emlékeztessem a t. ministerelnök urat egy más dologra. A mikor 18 évvel ezelőtt én legelőször szólaltam föl itt a házban — nem vitatom, helyes volt-e vagy nem — most csak tényeketbeszélek el, első interpellatióm arra vonatkozott: akkor gróf Andrássy Gyula ült azon a helyen, hogy mivel akkor már elismertük az olasz királyságot, van-e valami diplomatiai oka annak, hogy a szentszéknél Rómában külön nagykövetet tartsunk ? Nem akarok most ítéletet mondani akkori eljárásom felett, t. ház, csak annyit constatálok, hogy ez akkor a háznak sok oldalán visszhangra talált, sőt nemcsak itt, hanem ami nevezetes, még adelegatióban is szóba került. És holl állunk ma? Erre megfelelt az utolsó delegationalis ülésszak, Tovább megyek. Évekkel ezelőtt és éveken át tiltakoztam az ellen, a mint tiltakoznom kell ma is — habár tudom, hogy hiába — hogy a cultusminister kezeljen 30—40, vagy talán még több millióra rugó vagyont a törvényhozás tudta és beleegyezése nélkül, értem az alapok és alapítványokat. Meggyőződésein szerint az határozottan ellenkezik az 1848 : III. törvényczikkel, mely egyenesen azt mondja, hogy mindaz, a mit addig az udvari cancellaria kezelt, átmegy a ministerek kezébe, kik mindazt felelősség mellett kezelik. Akkor egyetlen egy kifogás volt az ellen, a melyet én itt helyesnek tartottam, hogy t. i. azon alapoknak jogi természete nem volt megállapítva ; ezért ki is jelentettem volt, hogy az ellenőrzés gyakorlását csupán azzal a kikötéssel kívánom, hogy ez alapok jogi természete érintetlenül maradjon; ne legyen szabad velük rendelkeznie, róluk intézkedie, hanem tisztán az ellenőrzés jogát tartsa fenn magának a parlament. Ez is olyan eszme és olyan irány volt. melyet a háznak igen nagy része magáévá tett, sőt egyszer maga a t. ministerelnök ur — már akkor mint ministerelnök —• kijelentette itt a házban, megígérte, hogy módot fog arra találni, hogy a törvényhozás az ellenőrzést gyakorolhassa, a nélkül, hogy ezen ügy érdemileg bármily elintézést nyerne. 0 azonban, mint nagy tacticus, megtalálta a módot arra, hogy legyen valaminemü ellenőrzés, de a törvényhozásnak még se legyen semmiféle beleszólása. (Derültség a szélső baloldalon.) Ezen alapok és alapítványok ügyével kapcsolatban idézhetek még egy másik dolgot, a mely KÉPVH. NAPLÓ. 1887—92. II. KÖTET. szintén igen jellemző azon korszellemre nézve, melyet nagyrészben — mint mindjárt lesz szerencsém bebizonyítani — a t. kormány idézett elő. (Halljuk!) A múlt években — nem is szólok a, 12 — 15 év előtti időkről, hanem sokkal kevesebbről — 6 vagy 8 év előtt tudta-e azt valaki közülünk, hogy valamely képviselőtársunk szabadkőmüves-e vagy nem ? Én nem kérdeztem soha senkitől, tőlem sem kérdezte soha más, annyira magándolognak tekintette ezt mindenki. Most pedig oda jutottunk, hogy egy képviselő, a ki tagja az alapok és alapítványokat imigy-amugy ellenőrző bizottságnak, kénytelennek érzi magát lemondani a tagságról azért, mert szabadkőműves. De ez még hagyján ; ez egyéni felfogás dolga; meglehet, hogy én az ő helyzetében hasonlóképen jártam volna el. A jellemző az, (Halljuk!) hogy az illető minister a lemondást ezen a czímen elfogadja. Ez az a szabadelvű haladás, melyet észlelünk. A szabadelvűségnek egyik főkelléke az egész világon mintegy kiegészítő részét képezi — és ebben különbözött sok országban, különösen Angliában és Francziaországban is a szabadelvű kormány a conservativ kormánytól — hogy minden conservativ kormánynak egyik első dogmája a központosítás, holott a democraticusabb irányzatú szabadelvű kormányok jelszava a decentralisatio. Miként állunk e téren itt Magyarországban ? Hiszen lépten-nyomon rá lehet mutatni a törvényekre, melyek nagy részének egyik főczélja a ministeri omnipotentiát annyira kiterjeszteni, hogy az utolsó község birájáig eljuthasson, (ügy van! a szélső baloldalon.) A szabadelvűségamai fogalmak szerint egyértelmű a democratiával, a democraticus irányzattal. Látjuk olyan országokban, a hol a kormány igazán a democraticus, a szabadelvű szellemet követi és azt tartja első sorban feladatának, hogy a mi a parlamentnek alapját, a mi a polgári jogoknak legfontosabbikát képezi: a választási jogot, habár fokozatosan, mindinkább kiterjessze. Mit tett e téren a t. ministerelnök ur? Évekkel ezelőtt velünk együtt küzdött a létező választási törvény ellen. Csodálkozom, hogy már elfelejtette ; senki erélyesebben nem tiltakozott a választási törvény ellen, mint épen a t ministerelnök ur, ne méltóztassék elfelejteni, hogy ez volt azon törvényjavaslat, a mely ellen mi a ministerelnök úrral együtt az agyonbeszélés fegyveréhez nyúltunk, (Igás! Ugy van! a szélső baloldalon) pedig nyúltunk azért, mert annyira reactionariusnak, annyira szűkkeblűnek tartottuk. És ime, most már maga a t. ministerelnök ur kezeli ezen választási törvényt 13 év óta, de meglehet, hogy épen mert ő maga kezeli, azért nem jutott eszébe, hogy azon mégis kellene változtatni, hiszen azóta I